Lakások a sírkertek helyén

Szegeden két sírkert cserélt gazdát az utóbbi időben, amelyeket még a tanácsi rendszer idején zárattak be mondvacsinált okokra hivatkozva. Az egyik helyén elképesztő gyorsasággal épültek többszintes luxuslakások anélkül, hogy a felparcellázott területen nyugvók földi maradványait exhumálták volna. Ám a minap értékesített gyevi temető esetében már körültekintőbbnek bizonyult a volt és a jelenlegi tulajdonos. Szerződésbe foglalták, hogy a 3,2 hektárnyi területen csak az exhumálásokat követően épülnek lakóházak. A felsővárosi római katolikus egyházközség tulajdonában maradt, de az önkormányzat részére felajánlott 3000 négyzetméteren kegyeleti parkot hoznak létre, így állítva emléket a gyevi temetőnek. Ez utóbbi eladása nagyobb visszhangot váltott ki, mint az előzőé, holott annak felszámolása durva kegyeletsértés volt.
Azt senki nem vitatja a városban, hogy ennyi év után esedékessé vált mindkét temető felszámolása. A gyevi temető szomszédságában lakó fiatalasszony elmondta, mit látott naponta a lakásuk ablakából. Közvetlenül a temető mellett van az egyik általános iskola, s több diák a rövidebb utat választva a sírboltok között sietett haza. Ezeket a gyerekeket gyakran molesztálták a bokrok mögül előbújó drogosok, de az ott tanyát verő hajléktalanok is zaklatták őket néhány forintért. Arról nem is szólva, hogy valakik évekig illegális hulladéklerakónak tekintették ezt a kegyeleti helyet. A hölgy nemegyszer véres verekedéseknek is szemtanúja volt.
Sokan a tulajdonostól várták el, hogy rendet teremtsen a saját területén, de a felsővárosi római katolikus egyházközség pénzhiány miatt tehetetlennek bizonyult. A rengeteg szemetet és gazt látva – az 1972. január 1-jétől hivatalosan bezárt temetőben – a nyár végén több szegedi lakos úgy döntött, önkéntes munkával nagytakarítást végez ott. Azóta újabb hulladékokkal árasztották el a sírokat, amit a közelben lakó Nyári Ferenc is megsokallt. Mint mondta, belefáradt abba, hogy újabb és újabb szemétrakás láttán értesítse a hatóságokat. Családjával, ismerőseivel több napot áldozott már a temető lomtalanítására, a bozótok kivágására, de fáradozásuknak alig van látszata.
A közelmúltban a minorita rend vette át a felsővárosi plébániát. Miután a gyevi temető eladása mellett döntöttek, majd aláírták az adásvételi szerződést az OTP Ingatlan Rt. képviselőivel, ismét hallani, olvasni lehetett olyan véleményt, miszerint szívesen mondanának rekviemet a temetőért. Tóth Alajos plébános értetlenül fogadja ezeket a bírálatokat, mert mint mondja, erre a temetőre 32 évvel ezelőtt mondták ki a halálos ítéletet a város akkori vezetői. Akkor senki nem mondott érte rekviemet, sőt a régi elvtársak iránti tapintatból még ma is hallgatnak a valós tényekről. A volt tanácselnök, Biczó György kézjegyével ellátott határozat kimondta, hogy a temetőt 1972. január 1-jétől lezártnak kell tekinteni. Ettől az időponttól temetkezést nem szabad folytatni. A gyevi temetőt 1996. december 31-ig kegyeleti parkként kell fenntartani, utána felszámolható.
– Akkoriban temetőbezárási hullám söpört végig az országon, amely főként az egyházi sírkerteket sújtotta – emlékeztet Alajos atya. – Ha körülötte állami építkezés folyt, egészségügyi kifogásokat hoztak fel. Ez az ürügy még így sem volt összhangban a teljesen steril urnák elhelyezésével. A gyevi temetőt fenntartó egyházközség akkori vezetője, Szikora Károly kanonok-plébános a fellebbviteli hatóságtól kérte, hogy a gyevi legalább urnatemetőként működhessen tovább. A végső döfést a Csongrád megyei tanács adta meg 1972-ben, amikor ezt a kérést is elutasította. Ebben az időben Miskolcon teljesítettem papi szolgálatot, ahol szintén temetőt akartak bezárni, de módosították a tilalmat, és továbbra is engedélyezték az urnás temetést.
Azt sem árt tudni, hogy Komócsin Mihály volt megyei tanácselnök Szegeden az urna tilalmát a következőkkel indokolta: „A temető szomszédságában építkezés folyik. Ezek a körülmények kedvezőtlenül befolyásolnák a gyászoló közönség kegyeleti érzését, s a temetéseket is zavarnák. Az épületek használatba vétele után sem látszik kívánatosnak a szomszédos temetőben gyászszertartások lebonyolítása.” Ebből kiderül, hogy politikai megfontolásból zárták be a temetőt.
Mégis miért lett ennyire elhagyott, miért vált a város egyik szégyenfoltjává ez a terület?
– A temető fenntartása nagyon sok pénzbe kerül – mondja Tóth Alajos. – A kiadások között említhető az őrzés, a karbantartó személyzet alkalmazása, a kerítés felújítása, az öntözővíz biztosítása, a szemét összeszedése és eltávolítása. Az említett tanácsi rendelkezés gyakorlatilag a felsoroltakhoz szükséges pénzforrást zárta el. Az is köztudomású, hogy az ember csak akkor fizet, ha muszáj. A sírok használati joga 25 év után megszűnik, ám adott a lehetőség a megváltásra. Ezzel szinte senki nem élt, mert sokan úgy voltak vele, hozzátartozójuk helyére már senkit nem temetnek, és azt is tudták, hogy a rendelet szerint 1996-ban felszámolják a temetőt.
Az OTP Ingatlan Rt. már megbízott egy céget a temető felszámolásával. Annak kötelessége gondoskodni a terep rendezéséről, a hatezer sírban nyugvó holttestének az exhumálásáról, a kegyeleti park létesítéséről. Arról még nem született döntés, melyik temetőben helyezik el a kiásott csontvázakat, mert két lehetőség közül választhatnak. Az egyik a dorozsmai, a másik a Dugonics temető. A kegyeleti emlékkert kialakítására több elképzelés van. Információink szerint a terület új tulajdonosa erre a célra már elkülönítette a meghatározott összeget, és azon túl egyetlen fillért sem hajlandó rá áldozni. Elképzeléseik szerint füvesítenék és fákkal ültetnék be azt a bizonyos 3000 négyzetméternyi területet.
Szabó László önkormányzati képviselő többet szeretne elérni, mint hogy az egyház a városnak adja át a tulajdonában maradt területet.
– Okulva a rókusi temető felszámolásánál tapasztalt hiányosságokból, durva kegyeletsértésekből, ahol figyelmen kívül hagyták, hogy ott ’48-as huszársír is volt, a város életét valaha meghatározó személyek szenderültek örök álomra, szerintem a gyevi temetőnél körültekintőbbnek kell lenni. Itt is számos hírességet temettek el, köztük Kovács Jánost, Szeged első néprajzi leíróját, ezenkívül több neves cigányprímást, Boldizsár Kálmán nótaköltőt, Lukács István cimbalomművészt, a Kossuth rádió estimese-zenéjének muzsikálóját, és sorolhatnám tovább a neveket. Én kegyeleti dombot képzeltem a kijelölt területre, rajta még viszonylag ép kőkeresztekkel. A felújításra szoruló, de még jó állapotban lévő gondnoki lakban lehetne a parkőr melegedője, a ravatalozóban pedig kiállítótermet alakíthatnának ki, ahol helyet kapnának az eddig ott nyugvó jeles cigányzenészekről, a temető korszakairól készült fotók, valamint a város temetkezési szokásait bemutató állandó tárlat.
Szabó László nem tagadja, hogy ennek a tervnek a megvalósítása széles körű öszszefogást igényel, de tenni kell valamit, ha már annak idején elhibázott döntés alapján bezárták ezt a temetőt is, ahol bőven voltak még szabad helyek. Miként a képviselő, úgy az egyik temetőszakértő is sajnálja, hogy a gyevinek ez lett a sorsa.
– Amióta divatba jött a hamvasztásos temetés, az urna kis térfogata miatt a sírkert szinte vég nélkül működtethető, feltéve, ha ápolják, őrzik és nem teszik tönkre a vandálok, mint történt ez Szegeden éveken keresztül – véli a szakember.