Lakihegy a hetedik X-ben

A Magyar Rádió hivatalos útnak indulása nyolcvanadik évfordulója ugyan csak jövő évben esedékes, de rádiós ünnep bőven akadt a közelmúltban is. Nemrég volt száztíz éves a Telefonhírmondó, hetvenöt a Bródy Sándor utcai stúdió, szintén hetvenöt éve állt fel a lakihegyi adóállomás, hatvanöt éve készült a Magyar Rádióban Madách Imre Az ember tragédiája gramofon- felvétele és öt éve alakult a Magyar Rádiógyűjtők Klubja.
A magyar rádiózás mögött sorakozó idestova nyolc évtizedhez számtalan feledhetetlen emlék, páratlan értékű hanganyag kötődik. S hogy nyolcvan év milyen hosszú idő, azt jól jelzi, hogy míg nagyszüleink korában hatalmas eseménynek számított, amikor a család beszerezte első, faborítású zenélő masináját, a rádiózásban ma már daB-ra, vagyis a digitális műsorszórásra való átállás jelent kihívásokat. Az egykor rádiózásnak nevezett jelenséget műszaki értelemben persze értelmetlen is a mai modern műsorszóráshoz hasonlítani, misztikumát, varázsát azonban még a szinte mindent elsöprő technikai forradalmak sem voltak képesek teljesen eltüntetni.
A mindezzel párhuzamosan megszületett szimbólumok egyikévé az éppen hetvenöt éve felépített lakihegyi nagyadó vált. Az adótorony már nevében is furcsa sajátságot visel magán, hiszen az „adómatuzsálem” körül közel s távol sincs egyetlen hegy sem. Mindössze néhány kisebb domb, amelyek egyikére megálmodták a XX. század első felének bravúros technikai újdonságának számító országos rádióadót. A 307 méteres, korábban Európa legmagasabb épületének számító torony megépítése előtt Budapesttől távolodva alig volt hallható az adás, pedig a rádiógyártás rohamléptekkel fejlődött, s az egyre népszerűbb rádióamatőr mozgalmaknak köszönhetően a hallgatók is mind több házi készítésű, detektoros készülékkel kutattak az éterben rejlő rádióhullá-mok után. Ráadásul egyre több volt az előfizető, számuk 1933-ra alig egy-két év alatt százezerről közel negyedmillióra nőtt. Lakihegy hatalmas űrt töltött be, segítségével a magyar rádióműsor-szórás Európa legkorszerűbb rádióállomásaival azonos műszaki színvonalat ért el.
A történelem, pontosabban a politika mégsem volt hálás a szerkezetnek. Kitört a második világháború, s 1944 decemberében a visszavonuló német csapatok robbanótölteteket helyezve a tartókötelekre, elpusztították a tornyot. Régi rádiósok ma is úgy emlékeznek vissza, hogy Lakihegy halálában is elegáns maradt. Mint mesélik, a detonáció következtében a vastag sodronyok elpattantak, s amint a torony dőlni kezdett, porcelán talapzatáról mintegy elrugaszkodva emelkedett fel, majd úgy zuhant vissza a földre. Egykor több száz méter magasan ívelő darabjai több méter mélyen fúródtak be a földbe.
A háborút követően a rádiónak szinte a nulláról kellett újra talpra állnia. A vidéki állomások – Pécs kivételével – romokban hevertek, a szintén több találatot kapott Bródy Sándor utcai épületben pedig a technika jelentős része tönkrement. Mint a „nagy öregek” visszaemlékeznek, az elegáns udvaron döglött lovak hevertek, a pincét elöntötte a víz, s még az épületből Budára menekített korszerű eszközök is jórészt elenyésztek.
Jellemző, hogy Lakihegy egykor 120 kilowattos teljesítményét a háború után egy ideig csak az 500 wattos Szabadság-hegyi adóval tudták „helyettesíteni”. A magyar rádiózás azonban talpra állt, s 1948 novemberére a szivar alakú torony is újjáépült.
Lakihegy ma már csak mint nyugdíjas, Solt tartalékaként üzemel, jövője mégsem pecsételődött meg. Pedig a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején többször is halálra ítélték, mondván, üzemben tartása értelmét veszette. A rádiósok és műemlékvédők azonban megmentették. A most már védettséget élvező torony iránt nemrégiben egy külföldi cég is érdeklődött, amely nem műsorszolgáltatásra, hanem hosszú hullámú ipari sugárzásra használná Lakihegyet. Nyugaton ugyanis ma már sok helyen így kapcsolják be és ki a közvilágítást, irányítják az áramszolgáltatást.
Lakihegy nagy teljesítményű üzemeltetése a sugárzási ártalmak miatt az erősen beépített környéken ma már nem lehetséges, a jövőt jelentő digitális kísérleti rádiózásban, majd a középhullámú sztereózás megindításában azonban hetven évvel első felavatása után is szerepet tud vállalni. S míg a modernizációs folyamat zajlik, addig „se feledjék antennáikat földelni!”