Tanyakollégium, 2002–2003 elnevezésű adatgyűjtésről az elmúlt esztendő utolsó harmadában jelent meg az első összefoglaló. Készítőit, akik egyben a két esztendeig tartó tanyai gyűjtő körutak szellemi irányítói voltak, valamint a kutatómunkában részt vevő fiatalokat arról kérdeztük, a tudományos vizsgálódás után vajon egyezik-e Buda Ferenc költői víziójával a magyar tanyavilág helyzete?
Magyar Nemzet: A magyar értelmiség jobbik része háborgó lelkiismeretének parancsára koronként drámaian pontos tudományos felmérést készített a „puszták népéről”. Amikor pedig kutatásuk summázatát nyilvánosságra hozták, így volt ez a szegedi fiatalok és a népi írók által szorgalmazott tanyajelentésekkel is a két világháború között, szinte az egész ország lelkiismerete kezdett el háborogni. Idővel azonban a tanyák népét megint sorsára hagyta a társadalom. Az a tiszteletre méltó vállalkozás, amelyhez Lezsák Sándor országgyűlési képviselő javaslatára láttak hozzá egyetemi oktatók és hallgatók, igen jó időzítéssel működött. Az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt, az utolsó órákban tárta ország-világ elé, milyen ma a kiskunsági tanyák helyzete. A füzetecske, amelyet összegzésként közreadtak, hol derűre, hol borúra hangolja olvasóját. Jó érzékkel azt a kritikus pillanatot rögzítették, amikor szinte egyenlő az esély a magyar tanyavilág megújulására s teljes eltűnésére. A kérdés csak az, hogy kíváncsi-e valaki e sorsfordító pillanatra az Európai Unióban, a magyar Országgyűlésben, a hazai társadalomban? Vagy pár száz lelkes ember szívügye ma már e klasszikus képződmény, az alföldi tanyarendszer jövője?
Csatári Bálint: Ha országunk az Európai Unió tagja lesz, a modern európai vidékfejlesztés módszerei szerint lehetne vagy inkább kellene a magyar tanyavilággal foglalkozni. Ebben az esetben a Szent István Egyetem negyven tanárának és százhúsz hallgatójának közreműködésével végzett kutatómunka alapján kellene nyolc-tíz főnyi csapatnak szisztematikus fejlesztőprogramot kialakítania. Feltételezve, hogy az egész magyar társadalom felelősséget érez az agrárium és e különleges településforma, a tanyavilág iránt, e vidékfejlesztési cselekvési terv eredményeképpen 2010-re a ma meglévő tanyavilág jövőjét reményteljesnek tudhatnánk. Az 1870-es nagy filoxéravész után tizenöt–húsz évvel virágzott ki a kertkultúrás tanyavilág. Mai, fölgyorsult világunkban sem következhetnek be azonnal a mezőgazdasági változások. Az intézményünk által összeállított kérdőívvel nyolcszáz, tanyán élő családot kerestek fel a gyűjtőmunkában részt vevő fiatalok, hogy feltárják és értékeljék azokat a változásokat, amelyek az utóbbi harminc esztendőben a kiskunsági tanyavilágban – az ott élők életkörülményeiben, gazdálkodásában, épületállományukban – bekövetkezett. Munkájuk egy folyamat kezdete lehetne, nagy kérdés, lesz-e folytatás?
Bódi Ferenc: Az Európai Unió igazából nem ígér megoldást a magyar tanyavilág sorsára. Bizonyos életformákat, területeket külön forrásokkal támogatnak, ha az unióhoz csatlakozó ország ezt szorgalmazza. Öt esztendővel ezelőtt éppen az MTA Regionális Kutatások Központjának kezdeményezésére írásban is rögzítették: Magyarországnak is harcolnia kellene, hogy ez a több évszázados múltra visszatekintő, sajátos települési forma, a magyar tanyavilág a csatlakozás után külön forrásokhoz jusson. A következő lépéseket a politikusoknak kellene megtenniük. Az Európai Unió kétféle vidékfejlesztési programot támogat. A korszerű, piacképes farmgazdaságokat és a biotermelést. Megfelelő támogatás esetén mind a kettő kapcsolható volna a mai kiskunsági tanyák termelési kultúrájához, tapasztalataihoz. A felmérés fontos adata, hogy a tanyákon élő emberek egy részében ma is megvan a megújulás képessége. Ha az elöregedő s elnéptelenedő udvarházakban megtelepedhetnének a tudatos, modern gazdálkodásra képes korosztályok, páratlan lehetőségek nyílnának meg a tanyai termelés előtt. Ám jelenleg azokon a településeken, ahol a lakosságnak több mint tíz százaléka kültelken él, az önkormányzatoknál még saját képviseletük sincsen. „Belemossák” őket a különböző választási kerületekbe, azaz mint önálló érdekcsoport eltűnnek a település életéből. Ha tízezer főnél kevesebben vannak, még rosszabb a helyzetük, ilyen esetekben csak a választási törvény módosításával lehetne kedvezőbb fordulatot remélni. Jó szándék és egy kis parlamenti többletmunka kérdése, hogy – önkormányzati szinten – méltóbb helyzetbe kerüljenek a tanyák lakói. A pártoknak nem fűződik érdekük hozzá, hogy megakadályozzák ezt a voltaképpen apró változtatást, nem rendezné át a hazai belpolitikai életet, ha a tanyai embereknek is volna képviselőjük az önkormányzati testületekben. Más kérdés, hogy azoknak a településeknek, amelyeknek a szórványlakosság gondjaival is foglalkozniuk kell, növelni kellene a normatíváját. Azok a szolgáltatások és fejlesztések ugyanis, amelyeket a tanyavilág lakóinak nyújtani kell – orvosi ellátás, gyermekeik iskoláztatása, útépítés és -karbantartás –, jóval magasabb költségekkel járnak, mint az egy tömbben élő embereknek szánt juttatások.
Magyar Nemzet: A 2004-es esztendő azonban aligha lesz a megemelt költségvetési támogatások éve, önkormányzati szinten bizonyosan nem.
Szabó Gellért: Hogy egy önkormányzatnak mire van pénze s mire nincs, legalább annyira függ magától az önkormányzattól, mint a támogatási forrásoktól. Minden azon múlik, milyen értéksorrendet állít fel magának az adott közösség. Nem az önkormányzati képviselő-testület, hanem az egész kollektíva. Valóban a sokszorosát kell fordítani a tanyasi utak építésére, karbantartására, a vízvezeték-hálózat kiépítésére, mint ha ugyanazt a munkát a belterületeken végeztetné el a település, valóban kialakulhat az önkormányzati vezetőkben az a nézet, hogy nem érdemes a tanyavilágba pénzt ölni, de azt a lelkületet kell a tanyán élőkben meglátni, azt a fajta józan gondolkodást, paraszti becsületet, értéket, hagyománytiszteletet, a tanyai ember természetközeliségéből adódó példás alkalmazkodóképességet kell óvni és a magunk modern eszközeivel nemesíteni, ami sehol másutt nem található meg. Az a távolság, amely tanya és tanya, két különböző tanyán élő ember között van, a fizika törvényeinek is ellentmondva, szellemiek és humánum tekintetében sokkal közelebb hozza egymáshoz a tanyasiakat, mint amilyen közelségbe a lakótelepek népe hosszú évtizedeken át tartó szomszédságuk ellenére valaha is kerülhetnek. Az önkormányzatok számára az a feladat, hogy ha nem is kitüntetett figyelemmel, de ugyanolyan gondossággal, felelősséggel kezeljék a tanyán élők ügyeit, mint a falujukban, városukban élő lakosságét. A nagyvárosi nagyberuházást általában kiemelten fontos ügyként szokás kezelni, mert nagy üzlet van benne. A tanyasi építkezésekben, fejlesztésekben nincs üzlet, se kicsi, se nagy, mégis meg kell valósítani őket, hogy ne boruljon fel az az értékrend, amelynek a tanyai emberek a letéteményesei.
Csatári Bálint: A legújabb európai vidékfejlesztési modellek abból a felismerésből származnak, hogy a kontinens lakosságának hetven százaléka városban él, harminc százaléka vidéken. Az a terület tehát, amelynek megművelése, gondozása létkérdés a kontinens jövője szempontjából, a kisebbik hányad feladata. A fejlesztéspolitika számára ezért jelentős mértékben nőtt a vidék fontossága, de a nyugati társadalmak gondolkodásában is kedvező fordulat állt be a vidékről vallott értékítéletek, a vidékfejlesztési filozófiák megfogalmazásakor. Idehaza ellenben fennáll a veszély, hogy ha tanyavilágunk pusztulása tovább tart, nem lesz már olyan pont, ahonnan az európai változásokhoz hasonlóan a felértékelődés folyamata elrugaszkodhatna. A Szent István Egyetem hallgatói még találkoztak olyan tízgyermekes tanyasi családokkal, amelyekben felnőttek és gyermekek egyaránt azt mondták az adatgyűjtőknek, hogy soha nem érezték magukat kiszolgáltatottnak a tanyán, szeretik a földet, a mezőgazdasági munka minden ágát, értékelik környezetük szépségeit. A szőlővel el kell beszélgetni a metszés és a kapálás alkalmával, különben nem fog jó termést hozni – idézik a család legöregebb tagjának szavait. A magyar társadalomnak nem arról kell ma már érzelmes mondatokat megfogalmaznia, hogy tanyán él a hazai lakosság bizonyos hányada, hanem arról kellene felelősséggel elgondolkodnia, hogy mi lesz akkor, ha elhagyják a tanyákat az emberek. Akkor bizony pár év alatt elvadul a táj, nem hoz hasznot senkinek. Már ma is ez a helyzet, ahol van út, ott van tanya, ahol nincs, kötésig ér a vaddohány. Nemcsak annak a kétszázezer embernek a jövője kérdéses tehát, aki ma tanyán él, hanem az alföldi tájé is.
Buda Ferenc: Tanyavilágunk sorsáról csakis a józanság hangján szabad szólani, s többféle megközelítésben. Társadalompolitikai kérdés, gazdasági kérdés, kisbirtok-nagybirtok kérdése, biztonságpolitikai kérdés is, mi történik a közeljövőben a kiskunsági tanyákkal. Ma nemcsak azok élnek ott, akik ebbe az életformába születtek és nőttek bele, hanem azok is, akik oda „süllyedtek”. Senkit nem veszélyeztetnek a bűnözők annyira, még a nagyváros lakóját sem, mint a tanyasi embert. Társadalomökológiai kérdés is, hogy mi lesz az alföldi tanyavilág jövője. Az már bizonyosnak látszik, hogy hazánkban soha nem alapítanak olyan nemzeti parkokat, mint amilyeneket száz esztendővel ezelőtt a tengerentúl megalapítottak. Itt kultúrtájak vannak, és ezek a szakemberek és az ott élők szeme láttára mállanak szét napjainkban.
Magyar Nemzet: A tudományos kutatók és az egyetemi hallgatók, akik felmérést készítettek a Kiskunságban a tanyai átalakulás főbb jellegzetességeiről, megtették a magukét, hogy a „szétmállás” folyamatára felhívják a figyelmet. De mit kell tenniük a többieknek, a társadalomnak?
Bódi Ferenc: A társadalom gondolkodásából kiesik vagy negatív értelmet kap nemcsak ez a fogalom: tanyasi, de a vidéki is. A népesség egyharmada – azok az emberek, akik az ország területének háromnegyedét lakják és művelik, létfontosságú élelmiszereket, ipari nyersanyagokat termelnek, gondozzák a tájat – a társadalom egészéből többszörösen is kiszoríttatik. Alkotmányos jogaihoz sokkal nehezebben jut hozzá ez a populáció, mint a városok népe. Ha hozzájut egyáltalán… Kisebbségi létben él, a nemzeti jövedelemnek csak igen kis töredékéhez tud hozzáférni. A vidéken képződő jövedelmek méltatlanul alacsonyabbak, mint a városi embereké. Házának, birtokának ingatlanforgalmi értéke összehasonlíthatatlanul kisebb, mint a városi ingatlanoké. Olykor egy egész falusi utcasort kevesebbre értékelnek, mint egy rózsadombi kis lakást. Azt az időben és térben egyaránt meglevő, többszörös hátrányt, amely a vidéki emberekre nehezedik, semmiféle törvény nem ellensúlyozza. Az esélyegyenlőségi törvény sem. Ezen a demokratikusnak és európainak nem nevezhető diszkrimináción mindenképpen változtatni kell. És nem is csak a törvény erejével, hanem átgondolt, határozott társadalmi cselekvési programmal. A labda a politikum térfelén van, a tudomány és a civil szféra már megtette azokat a lépéseket, amelyeket meg lehetett tennie.
Csatári Bálint: Magyarországon van területfejlesztési törvény, környezetvédelmi, természetvédelmi, építési törvény, miért nincs – mint számos európai országban – vidékfejlesztési törvény? A kormányzat számára azt ajánlanánk, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamán a mezőgazdasági, vidékfejlesztési, szociális és társadalomfelzárkóztatási programoknak és forrásaiknak legalább az arányos részeit fordítsa a vidéki területekre. Nem többet, csak amennyi jár az itt élőknek! Új kültelki rendezési és szabályozási tervekre volna szükség. Korszerűekre, teljesíthetőkre. Persze hiába az új törvény, a korszerű s nagyszerű tervezés, ha végrehajtásukhoz az emberekből hiányzik az erkölcsi késztetés.
Magyar Nemzet: Az Európai Unióhoz való csatlakozás, gyanítható, új erkölcsöt és új jogköröket teremt. Hogyan lehet megakadályozni, hogy ebben az új helyzetben méltatlan kezekbe kerüljenek a kis pénzen fölvásárolható, magukra maradt magyar tanyák a hozzájuk tartozó, ígéretes földterületekkel együtt?
Szabó Gellért: Ha valami, ez a nagypolitika felelőssége. Fontos és lényeges, hogy egy helyi közösség milyen szokásjogot alakít ki magának, de hogy a törvények révén milyen új helyzetekhez, értékekhez való igazodásra kényszerítjük a kistelepüléseken élőket, a tanyavilág lakóit, ez a jogalkotók felelőssége. A tanyákon élők nagyobb része idős ember. A jövőt azok a három-, négy-, ötgyermekes családok jelentik, amelyek többszörösen hátrányos körülményeik mellett is ott maradnak a tanyán. Ők az „őrtornyai” a pusztának. Szentkirály több mint tízezer hektáros területén több száz „őrtornyot” tartunk számon, az alföldi táj megannyi értékét és jellegzetességét őrzik, nem szívességből, hanem mert a gyökereik e földhöz kötik őket, és mert ebből élnek.
Magyar Nemzet: Ha mindaz a remény valósággá válna is, amely a tanyavilág jövőjéről gondolkodókban él, és méltányos költségvetési támogatás, jogegyenlőség, közbiztonság, korszerű villanyvezetékek, mozgóboltok, iskolák, egészségügyi szolgálat könnyítené a tanyán élő családok mindennapjait, akkor is nyitott kérdés maradna, hogy miként lehet e vidéken meghonosítani a korszerű mezőgazdasági árutermelést. A 825 tanyára bekopogtató adatgyűjtők az öszszegzés szerint megdöbbentő felismerésre jutottak: csupán a tanyák elenyésző töredéke folytat árutermelő gazdálkodást. A megkérdezettek fele önellátásra rendelkezett be, s csak a háza körül gazdálkodik, tíz százalékuk még a ház körül sem. A legtöbben pedig azt nyilatkozták, hogy a jelenlegi színvonalon szeretnék megőrizni a termelést.
Bartos Mónika: E tekintetben tanácsos megkülönböztetni azokat az embereket, akik tanyán születtek, ott nevelkedtek, és azokat, akik oda költöztek. Annak, aki tanyán született, a vérében van mindaz a természetközeli gazdálkodási tudnivaló, amit ma biogazdálkodásnak szokás nevezni. Számukra természetes, hogy a tanya olyan sajátos élettér, ahol az otthon és a „munkahely” egységet alkot. Éppen ezért folyamatos jelenlétet igényel. Ha ez nincs meg – gyűjtőútjainknak ez is fontos felismerése volt –, három–öt éven belül a gazdaság és az épület is megadja magát az enyészetnek. A tanyai ember nem zsákmányolja, nem is sajátítja ki környezetét, inkább alkalmazkodik hozzá. Változtatásait is úgy viszi végbe, hogy az a hasznára legyen a természetnek, és ne a kárára. Mindaz a tudás, amivel a tanyai ember rendelkezik, az idegenek által is elsajátítható – az egymást követő nemzedékeknek lehet ez a feladatuk, ahogyan a tanyán születettek is apáiktól, nagyapáiktól lesték el a tanyai gazdálkodás tudnivalóit. Más kérdés, hogy a korszerű gazdálkodás meghonosítása, általánossá válása érdekében a tanyán élő gazdák esélyeit minden módon javítani kell. Például az úgynevezett mozgó információs rendszerrel. Európa-szerte ismert módszer ez: jól képzett szakemberek járják a – magyar tanyáknál ezerszer kedvezőbb helyzetben lévő – farmgazdaságokat, hogy tájékoztassák a gazdákat a legfrissebb tudnivalókról és az új lehetőségekről. Fontos volna azt is összehangolni, hogy a tanyán élők csakis olyan növényeket termeljenek, állatokat tartsanak, amelyeknek biztos a piacuk.
Csatári Bálint: A felmérésünket vázlatosan summázó írásos anyagba szükségképpen csak az összesítés adatai kerülhettek bele, a biztató jeleknek minősíthető idézetek nem. Például az a nyilatkozat, amely arról számol be, hogy az illető tanyasi gazda a 80-as évek óta foglalkozik birkával, százhússzal kezdték, ma már több ezer van. A bárányokat a tanyára érkező kamion egyenesen Olaszországba viszi. A nemzeti parktól száztíz hektárnyi legelőt bérelnek, ezért agrárkörnyezet-védelmi céltámogatást is kapnak. Egy másik tanyasi gazda arról nyilatkozik, hogy jelenleg négyszáz kecskét fejnek, a fejőgép Hollandiából származik. A nyáron Spanyolországba utaztak – mondja –, hogy az ottani kecsketelepi tapasztalatokat megfigyeljék.
Szabó Gellért: A társadalmi mintáknak óriási a jelentőségük minden korban. Mostanában milyen mintát látunk magunk előtt? Jelenleg roppant rövid időszakokban gondolkodunk, éves költségvetési törvényről, négyéves választási ciklusról beszélünk. Az egész életen át tartó tanulási folyamatot népszerűsítjük, de azt is ajánlatosnak tartjuk, hogy tudásunkat hétévenkénti váltásban más és más munkahelyen kamatoztassuk. A tanyasi ember nem így gondolkodik, nem így cselekszik. Folyamatosan tanul, de eszébe nem jut hétévenként váltogatni a munkahelyét, amely egyben az otthona is. Nem a négyévente hatalomra jutó politikai erőknek a kiszolgálója, egész életében ahhoz a tájhoz akar hűséges lenni, amelyikbe belegyökerezett. Kitartásába természetesen bőven belefér, hogy odaadja a maga erejét, munkája gyümölcsét a mindenkori ország-építő munkába, függetlenül attól, hogy milyen színű az éppen kormányon levő hatalom. Az ő becsülete változatlan.
Dr. Bódi Ferenc (1963) szociológus. A Bessenyei György Tanárképző Főiskola földrajz–népművelés szakán tanult, népművelőként dolgozott, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem szociológia szakán szerzett diplomát. Hollandiában az önkormányzatok felépítését és gazdálkodását tanulmányozta, majd az Egyesült Államokban, Finnországban és Olaszországban folytatott kutatásokat. Jelenleg a Szent István Egyetem oktatója és a Politikatudományi Intézet tudományos főmunkatársa.
Szabó Gellért (1957) polgármester. A kecskeméti piarista gimnáziumban, majd a hódmezővásárhelyi állattenyésztési főiskolán végezte tanulmányait. 1990 óta Szentkirály polgármestere.
Bartos Mónika (1975) környezetgazdálkodási agrármérnök. Tanulmányait a gödöllői agrártudományi egyetemen folytatta. Agrármérnöki és mérnöktanári képesítésével a tanyavilág, a vidékfejlesztés kutatója, jelenleg az Európai Unió agrár szakértőit képző posztgraduális oktatási folyamatban is részt vesz.
Buda Ferenc (1936) költő. 1957-ben versei miatt elítélték. Szabadulása után segédmunkás és képesítés nélküli nevelő volt. A 60-as években levelező tagozaton szerzett egyetemi diplomát. József Attila-díjas, a Forrás című folyóirat főmunkatársa. Műfordítói munkássága is jelentős, többek között baskír, finn, lapp, mari és udmurt fordításai ismeretesek.
Csatári Bálint (1949) geográfus. A szegedi József Attila Tudományegyetem matematika–földrajz szakán szerzett középiskolai tanári oklevelet 1973-ban. Tíz év múlva az ő szervezésének köszönhetően kezdett el dolgozni a Magyar Tudományos Akadémia földrajztudományi kutatóintézetének kecskeméti településkutató csoportja. Kutatási területe a településföldrajz, a falu- és vidékfejlesztés. Három könyve és százötvennél is több tanulmánya jelent meg eddig. Jelenleg az Akadémia Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudományos Intézetének az igazgatója és a szegedi tudományegyetem tanára.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
