Minden jel arra mutat, hogy a földművelésügyi tárca az anyagi források és az intézményrendszer hiánya miatt az uniós belépésig hátralévő pár hónapban már nem segíti a hazai tejágazat szereplőit az átállásban, és a havonta húszmillió literre tehető piaci felesleg kezeléséhez sem nyújt költségvetési támogatást. Az egyensúly fenntartása érdekében a termelőknek és a feldolgozóknak szakmaközi megállapodást kellene kötniük egymással, ám ennek létrejötte a tavalyi év negatív tapasztalatai után kétségessé vált – állapította meg lapunk érdeklődésére Sirman Ferenc, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója. A szakember szerint minden attól függ, hogy a két fél a terméktanács holnapi küldöttközgyűlésén egyezségre jut-e egymással. Kudarc esetén a piaci alkukon múlik minden, ami tisztítótűzhöz hasonló, de nemkívánatos következményekkel is járó folyamatot indít el az ágazatban.
Évente mintegy 400-500 millió literre tehető az a tejmennyiség, ami feleslegként jelentkezik a hazai piacon. A többlet exportálását eddig úgy oldották meg a feldolgozók és a termelők, hogy a terméktanács intervenciós alapjába minden egyes liter tej után befizettek egy előre meghatározott összeget. Az agrártárca pedig támogatással pótolta ki a termelőknél az így kiesett bevételt. Tavaly a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) arról kötött a terméktanáccsal egyezséget, hogy felvállalja 200 millió liter tej „eltüntetését”, az efelett jelentkező többletről pedig piaci szereplőknek kell gondoskodniuk. Az év során mindvégig vita volt arról, hogy az FVM valóban betartotta-e azt, amit a megállapodásban aláírt. A tárca szerint igen, a feldolgozók és a termelők szerint viszont a vállaltak teljesítése nem történt meg. Ez a vita megzavarta a piacot, ráadásul a többlet kiszállítása némelykor épp ellenkező eredménnyel járt, mint amit vártak tőle. Az exportált készletek helyére nem a magyar áruk, hanem az egyre nagyobb mennyiségben érkező importtejtermékek kerültek.
Mindezek következményeként nagymértékben csökkent az ágazat szereplőinek bizalma a felesleg kezelésére hivatott rendszer iránt. Idén is havonta legalább húszmillió literes tejtöbblet keletkezik az országban, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a feldolgozók az egyensúly fenntartása érdekében olyan tejmennyiséget is felvásárolnak, amit nem vesz át tőlük a piac. A terméktanács azt szerette volna, ha az FVM már a csatlakozást megelőző négy hónapban bevezeti az EU-belépés napjától életbe lépő uniós rendtartást. Ehhez azonban az eddigi jelzések szerint a pénz és a szükséges intézményrendszer is hiányzik. Úgy tűnik, hogy a szakminisztérium nem kíván áldozni a május elejéig keletkező 80 millió literes felesleg kezelésére, a probléma megoldását az érintettekre hagyja. Ugyanakkor a terméktanács intervenciós alapjába befizetett összegek – ami tavaly literenként a termelőknek 5,8, a feldolgozóknak 5,2 forintot jelentett – pótlásához szükséges támogatást sem folyósítja, ami szinte lehetetlenné teszi a helyzetet.
Jórészt ennek köszönhető az, hogy egyes feldolgozók a karácsony közeli napokban – mint ahogy lapunk is hírül adta – szinte „mellbevágó” felvásárlási ajánlatot tettek a termelőknek. Miközben az extra minőségű nyerstej előállításának önköltsége a takarmányok és az energia jelentős drágulása miatt literenként 82 forintra emelkedett, az ipar a tavalyi 72 forintos árat literenként 60-65 forintra szállítaná le. Sirman Ferenc szerint ez még nem a végső ajánlat, a felvásárlási ár az alku nyomán feljebb is mehet. Ám az szinte már biztos, hogy nem éri el a tavalyi szintet. Ennek a legfőbb oka az, hogy – állami segítségnyújtás hiányában – az exportra is szállító feldolgozók az alapanyag-felvásárlás költségeinek csökkentésével fedezik a tejfelesleg okozta veszteségeiket. Ezzel azok a kisebb tejüzemek járnak jól, akik a belföldi piacra termelnek, nem kell többletkészletekkel küzdeniük. Félő azonban, hogy nem az elmaradt fejlesztések pótlására forgatják majd vissza a felvásárlási ár csökkenéséből keletkező jövedelmeiket, hanem arra használják ki ezt a tőkét, hogy „beelőzzék” a nagyokat, a kereskedelmi láncokkal folytatott ártárgyalások során alájuk ígérjenek. Mindez tovább növeli a bizonytalanságot a hazai tejpiacon.
Súlyosbítja a helyzetet, hogy az egyébként sok szempontból biztonságot és védelmet nyújtó uniós rendtartás sem kínál majd megoldást a némelykor az össztermelés harminc százalékát is elérő hazai tejfelesleg kezelésére. Az EU-ban az ipar legfeljebb tízszázalékos többletet vásárol fel, és ami ebből megmarad, azt veszi át a piaci árnál olcsóbban az intervenciós kassza. Nálunk tehát május elseje után is húszszázaléknyi mennyiség sorsa marad kérdéses. Mivel csodák nincsenek, és nem növekszik számottevően egyik percről a másikra a hazai tejfogyasztás, a legvalószínűbb forgatókönyvnek a hazai tejtermelés csökkentése látszik. Ez pedig elkerülhetetlenül azzal a következménnyel jár, hogy a minőségi előírásokat és az alacsony önköltséghez szükséges versenyfeltételeket teljesíteni nem képes gazdálkodóknak – lehet ez kicsi és nagy egyaránt – fel kell hagyniuk a tehéntartással.
A tendencia eddig is ez volt, évek óta tart az ágazatban a termelők lemorzsolódása. Öt esztendeje még 25 ezer tehéntartó gazdálkodót, üzemet tartottak nyilván az országban, számuk mára nyolc-kilencezerre csökkent. 2003-ban felgyorsult a folyamat. Csak ebben az esztendőben 6-7 ezren hagyták abba a munkát, közülük mintegy négyezren értékesítették kvótájukat a szaktárcának. A termelésben nagymértékű koncentráció tapasztalható. A legfrissebb terméktanácsi adatok szerint 998 tejtermelő üzem 1662 millió liter tej előállítására feljogosító kvótamennyiséggel rendelkezik, míg a maradék százmillió liter 7771 gazdálkodó között osztódik szét. Ötezer liter alatti kvótával 2668-an, 5–10 ezer liter közöttivel 1927-en, 10–15 ezer liter közöttivel ezren, 15–25 ezer liter közöttivel 995-en, 25–50 ezer liter közöttivel 781-en és 50–100 ezer liter közöttivel 400-an rendelkeznek. Emellett 150-200 millió literre tehető az úgynevezett közvetlenül a háztól, telepről, tehát nem a feldolgozóknak értékesített tej mennyisége, amire az unióban külön kvótát kapnak majd azok, akik a minőségi előírások teljesítésére képesek.
Ez lehet a kistermelők egyik menedéke, a másik a szövetkezés, ami hiába kapott tavaly állami támogatást, a bizalom hiánya és az egyenetlen beszállítói minőség miatt nem bizonyult túlzottan sikeresnek. A feldolgozók többsége is likviditási gondok elé néz, 2003-ban az ipar több száz millió forintos veszteséget könyvelhetett el. A nyolcvan üzemmel rendelkező ötven cég több mint 20 százalékos kapacitásfelesleggel küszködik. Ezért lehet tartani attól, hogy ha az állam segítsége és szakmaközi egyezmény híján a piacra hárul a jelenlegi helyzet rendezése, olyan feldolgozók is csődbe mennek, amelyek egy-egy térség meghatározó felvásárlóinak számítanak. Az ilyen üzemek megszűnése azoknak a tehenészeteknek is a végét jelentheti, amelyek egyébként teljesen felkészültek az uniós versenyre.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
