Médiavámpír

Rupert Murdoch, a News Corp nevű médiabirodalom császára – akinek tévéadóit négy földrészen több mint 110 millió ember nézi – a konzervatívokat támogatja a következő brit választásokon. Ez csak azért meglepő, mert 1997- ben még a munkáspárti Tony Blair hatalomra juttatásában vállalt jelentős szerepet.

Más, mint az ősi démonok, sokkal veszélyesebb azoknál – véli Rupert Murdoch sok életrajzírója közül Bruce Page, azon kevés újságírók egyike, aki nem lekötelezettje a médiamágnásnak.
Murdochot sok mindennek tartották már: megrögzött konzervatívnak, antikommunistának és cionistának is. A brit baloldali sajtó az eredendő gátlástalanságot látja az ausztráliai születésű sajtócézárban, mások csupán cinikus üzletembernek gondolják. Néhány éve az amerikai Time magazinnak Murdoch azt nyilatkozta, hogy ő kicsit több, mint egy libertariánus. Azt szereti, ha a gazdaságban nagy mozgástere van, kevés a szabály, és a kormány hatalma sem túl nagy ott, ahol érdekeltségei vannak. Csodálói szerint ő az az ember, aki a leghamarabb megértette, és élt az új technológia nyújtotta lehetőségekkel, a műholddal, a drótnélküli kommunikációval, a számítástechnikával. Mára globális médiauralmat hozott létre. Négy kontinensen 175 újság van a birtokában, amelyekből hetente 40 millió példányt adnak ki. Tévécsatornáinak Amerikától Ázsiáig 110 millió nézője van, övé az Egyesült Államokban a 20th Century Fox filmstúdió, a Fox Tv a népszerű hírcsatornával, a Fox Newsszal, nemrég megszerezte a Direct Tv-t, tulajdonosa a brit konzervatív Times napilapnak és a Sunday Timesnak, illetve a Sunnak és a News Of The World bulvárlapoknak, létrehozta a British Sky Broadcastot, amelynek több millió előfizetője van az Egyesült Királyságban, birtokol több ausztrál és új-zélandi újságot, megalapította a kínai nyelvű Star Tv-t, vannak könyvkiadói, de még sportegyesületei is.
A baloldal sokszor vádolta azzal, hogy miközben a Kínában sugárzott tévéadásainak nagy szerepük volt a kommunista rezsim felpuhításában, az üzlet érdekében lepaktált a kínai vezetőkkel.
A 73. évéhez közeledő üzletember életében nem ez volt az utolsó eset, hogy politikusokkal kötött érdekszövetséget.
Bruce Page szerint az ausztrál–amerikai állampolgár Murdoch azon az alapon lép egyezségre a hatalom birtokosaival és annak várományosaival, hogy előnyös helyzetet teremtsen médiabirodalma számára. A brit sajtó azon része, amely nem az ő kezében van, főként pálfordulásai miatt vádolja. Tíz éve Murdoch még a Munkáspárt ellensége volt, 1997-ben pedig a legnagyobb médiatámogatója lett, és mindkét választást jelentősen befolyásolta – emlékeztetett a múltra a baloldali Observer (tulajdonképpen a Guardian vasárnapi kiadása) egy novemberi számában.
Murdoch annak idején teljes mellszélességgel támogatta a Thatcher-kormányzatot, és van olyan vélemény, amely szerint nagy részben ennek köszönheti azt, amit eddig elért. Amikor 1990-ben a Vaslady kabinetje már haldoklott, Murdoch tévétársasága pedig a csőd szélére jutott, az üzletember és a kormányfő egymásra talált. A médiamágnás vállalatát csak az menthette meg, ha egy másik céggel egyesül, ám ezt a monopóliumellenes szabályok tiltották, Margaret Thatchernek azonban szüksége volt egy olyan médiumra, amely – a többitől eltérően – nem támadja az ekkor már nem túl „acélos” politikáját. Bruce Page a Guardianban publikált cikkei szerint 1990. október 29-én Murdoch meglátogatta a miniszterelnököt, aki épp egy külföldi vendégét kikísérve azt mondta: „Itt van Murdoch úr, aki a Sky Newst nyújtja nekünk, az egyetlen elfogulatlan hírműsort az Egyesült Királyságban”, mire a médiacsászár csak anynyit mondott: „Tudja, nagyon sokba kerül ez nekünk, ezért létre kell hozni a fúziót.”
A kormány megteremtette a két vállalat egyesülésének lehetőségét: új médiafelügyeleti szervet hozott létre a régi helyett, az átállás időszakában azonban öt napig egyik intézmény sem végzett ellenőrzést. Ebben az ötnapos médiafelügyeleti „interregnumban” Murdoch és üzleti partnerének cége egyesült. Ezzel a két tévétársaság megmenekült, ráadásul Murdoch rendkívül előnyös helyzetbe jutott a műholdas tévék piacán. Bár 1991-ben még majdnem félmilliárdos vesztesége volt, hét év múlva már 271 millió fontos profitra tett szert.
Murdoch egy jó ideig még kitartott a toryk mellett. A tulajdonában lévő bulvár napilap, a Sun 1992-ben azzal lehetetlenítette el az akkori munkáspárti vezetőt, Neil Kinnockot, hogy a szavazás napján az jelent meg a 3,5 millió példányszámú újság címlapján: „Ha ma Neil Kinnock győz, akkor az utolsó ember, aki elhagyja Britanniát, legyen szíves, oltsa le a villanyt.” A választást Kinnock elveszítette, a toryk hatalmon maradtak.
A Thatcher-kormány utolsó ajándéka azóta elhomályosulhatott az idős Murdoch emlékezetében és talán másokéban is. Többen viszont nagyon is fel tudják idézni azt, amikor Tony Blair és hétpróbás tanácsadója (az Irak-dosszié „felturbózása” miatt az idén távozni kényszerülő), Alastair Campbell az 1997-es választások előtt meglátogatta Murdochot Ausztráliában. Blair a találkozás után nem sokkal a Sun olvasóinak kedvencévé vált, majd miniszterelnök lett.
Mondani sem kell, hogy a Blair-kormány hivatalba lépése óta semmi olyat nem tett, ami veszélyeztette volna Murdoch birodalmát, és a brit média tulajdonlási szabályai az ésszerűség és a közakarat ellenére sem szigorodtak. Van, aki azt állítja, a médiatörvényt egyenesen Murdochnak készítették. És ezért az üzletember hálás volt. Egy ideig.
Azóta viszont, ha nem is nagyot, de fordult a világ. Murdoch, az Irak elleni háború és George Bush amerikai elnök nagy támogatója a Fox News hírcsatornán keresztül a látszatra sem ügyelve tevékeny részt vállalt abban, hogy Szaddám hatalmának megdöntését az amerikaiak jogosnak tartsák. Valami furcsa véletlen folytán Nagy-Britanniától Pápua Új-Guineáig Murdoch 175 szerkesztője a főnökük által szeretett Egyesült Államokért rajongott, és gyűlölte az alávaló franciákat és németeket, amiért kimaradtak a háborúból. A médiabirodalom alattvalói pedig ontották a cikkeket a terror elleni küzdelem fontosságáról – állapította meg a nemzetközi sajtót szemlézve Roy Greensdale, a Guardian szerzője. A sajtócézár ekkor még segítette Tony Blairt, aki a nehezen kordában tartható BBC, a nem túl Amerika-párti baloldali Independent és Guardian és a nyíltan háborúellenes, nagy példányszámú bulvár, a Daily Mirror miatt nagy nyomásnak volt kitéve. De már több jel mutatott arra, hogy Murdochnak nem tetszik Blair politikája. Ennek ellenére még dicsérte a miniszterelnököt, amiért az bátor és kitartó volt közel-keleti politikájában, ugyanakkor bírálta a Munkáspártot tagjainak zsigeri Amerika-ellenessége és békepártisága miatt.
Közben a piacvezető lap, a Sun élére még a háború kezdete előtt Rebekah Wade került, aki kinevezésekor kijelentette: „Nem vagyok Blair pudlija” – és ehhez azóta is tartja magát.
A főszerkesztő asszony azóta – természetesen Murdoch utasítására – Blair európai uniós politikáját támadja. A lapban többször címlapon hozták, hogy Blair hazudik, és vezércikkben elemezték, hogy a kormányfő hogyan téveszti meg a gyanútlan brit választópolgárt a készülő uniós alkotmánnyal kapcsolatban.
Ezek után már nem volt meglepő, hogy Murdoch november végén titkos találkozón cserélt eszmét a konzervatívok újdonsült vezetőjével, Michael Howarddal a Sun főszerkesztőjének társaságában.
A bulvárlap közben folyamatosan Howard dicsőségét zengi, és még a konzervatív politikai napilapnál, a Telegraphnál is előbb közölt vele interjút a tisztújító kongresszust követően. Murdoch főként az euró bevezetése és az unió gazdasági korlátozásai miatt kerülhet közös hullámhosszra a torykkal, akiktől azt várja, hogy megvédik őt az EU-bürokratáktól. A médiamágnás az unióval kapcsolatban többször kijelentette, hogy nem tetszik neki az ötlet, hogy a gazdasági szuverenitást korlátozzák. Kijelentése mögött azonban az rejlik, hogy az üzletember érzi: az EU versenyszabályai valóban veszélyeztetik érdekeit és médiabirodalmát. A Guardian december közepén számolt be arról, hogy a Brüsszel gazdaságiverseny-bizottságát vezető Mario Monti nehezményezte, hogy a BSkyB monopolhelyzetben van a Premier League (az első osztályú angol labdarúgómeccsek) közvetítési jogait illetően. Szerinte Murdoch előfizetéses tévécsatornája tévénéző-, szurkoló- és veresenyellenes. Az uniós tisztségviselő szerint a tévétársaság kizárólagos közvetítési joga 4,5 millió tévénézőt foszt meg a meccsektől.
Murdoch azonban nem hagyja annyiban a dolgot, és elég lekötelezettje van ahhoz, hogy megóvja pozícióit, ha kell, annak árán is, hogy politikusokat tart sakkban. Ebben az a legszörnyűbb, amit Bruce Page fogalmazott meg egyik cikkében: Murdoch tevékenysége jól modellezi azt, hogy a médiabirodalmak hogyan élnek a nemzeti kormányok degradálásának eszközével.