Pókháló

Az idősebb ember nem a jövőbe tekint, hanem egyre gyakrabban a múltban bóklászik. Jobbra, balra kutatgat, mint aki keres valamit, amit elvesztett. Szép napokat, emlékeket, meleg szavakat, öleléseket. Villámfényként lobban fel benne egy-egy régi emlék. Semmiségek tulajdonképpen: egy délelőtt a kertben, egy esti beszélgetés, vagy a mama hangja. Kisfiam!
Emlékszem, egyszer a vadszőlővel befuttatott gangon ültem elmélázva otthon, a családi házban, néztem a hátsó udvar kazlait, boglyáit, s akkor észrevettem: egy pók függeszkedett le az ereszről. Lógó, libegő selyemfonalon, a pókhálón. Olykor felidézem ezt a napot, meleg volt, nyár, kacsák hápogtak az eperfa hűvősében, és a nagyi a tegnapi krumplilevest melegítette a konyhában. A nagyapa, térdén a vastag Bibliával, a Jelenések könyvét olvasta.
Ha visszagondolok rá, mindig úgy látom, ahogy áll az almárium előtt, szemüveggel az orrán, és előszedi a fiókból hadikölcsönkötvényeit. Eladta a cséplőgépét, befektette hadikölcsönbe, mert hitt a jövőben. Aztán naponta odament az almáriumhoz, hogy megnézze, megvan-e még? Mert a jövő az valahol késik. A jelen pedig megromlott. Mire felocsúdott, már nem is Magyarországon élt.
Most azért gondolok erre a hetven esztendővel ezelőtti napra, mert kint ülök a kerti erkélyen, ma éppen ide süt a nap, s ahogy végighordozom tekintetem a haldokló bokrokon, észreveszem: egy nagy pók ereszkedik le vékony fonalán a korláton, talán hogy kitárja bennem az emlékezés zsilipeit.
Képek felvillanó sorozata, nagyapa mozgó ősz bajuszával, kezében a mit sem érő kötvényekkel. Aztán egy másik paraszt a sok közül, aki csak áll nekidöntött háttal a kamra ajtajának. Az előbb söpörték le a padlását. Elvitték minden szem gabonáját. Egy újabb arc: mozgó ádámcsutka, mintha sírni akarna ez az ember, akinek az előbb a tehenét hajtották el a termelőszövetkezetbe.
Érdemes visszapillantani? Remegve érzem még most is a Károlyi-kert vasrácsos korlátjának zsibogását a tenyeremben: egy asszony sír a megsárgult lombú fa alatt. Oda van eltemetve a fia, aki élt 16 esztendőt. Meghalt a forradalomban, ’56-ban. Bajtársai nemzeti zászlóba göngyölve földelték el a közkertben. Jövő?
Mintha ködbe veszett volna. Olvasom, hogy nincs elegendő búzánk kenyérnek. Meg hogy ezrekkel növekedett a munkanélküliek száma az utóbbi hónapokban. Figyelem: ereszkedik le a pók, egyre mélyebbre.
Emlékszem, ültem egy éjjel a sötét szobában, farkasszemet nézve a sötéttel, és kifelé figyeltem. Az utcára. Egy autó állt meg a házunk előtt, hallottam a kocsi ajtócsapódását. Aztán a csengőszót. Mint riadtan felcsukló kiáltást, rémület szorította össze a torkomat. Nyílt a kapu, aztán döngve becsapódott. Értem jöttek?
Aztán csend lett. Nemcsak a szobában, de az egész országban. A temetők csendje, a rettegés félelme. Jövő? Ezrével tartóztatták le az ávósok az ártatlan embereket, százával végezték ki a halálraítélteket.
És ami még jogállamban sehol sem fordult elő, itt, nálunk az is megesett: egy fiatalkorút is halálra ítéltek. Aztán őrizték addig, míg a tizennyolcadik évét be nem töltötte. Amikor nagykorú lett, felakasztották. Ilyen és ehhez hasonló borzalmak csak a Szovjetunióban történhettek meg. A pók!
Ülök az erkélyen, az őszi napsütésben, és a múltban bolyongok. Pedig a holnapra kellene vetnem a szemem, azt mondják és hangos szóval úton-útfélen hirdetik, hogy a jövő, az új Európa, az uniós világ meghozza végre a nyugalmunkat, és kitárja érvényesülésünk felé a kapukat. Próbálom elképzelni, milyenek lehetnek azok a kapuk?
A múltkor levelet kaptam szülőfalumból, azt írta egyik ismerősöm, hogy a nagyapa fejfáját ismét letörték. Hogy kevesebb legyen a magyar név a fejfákon a bácskai temetőben. Meg azt is írják, hogy nem tud összefogni a maradék magyarság, s kérdezik tőlem, mi lesz velük? Kapnak-e kettős állampolgárságot, várhatnak-e szabad emberhez méltó elbánást?
Nézem a pókot, ahogy ereszkedik lefelé. Saját hálóján himbálódzik. Megvárnám a csendben, amíg a földre ér. De nincs rá időm. A feleségem ebédre hív. Botomra támaszkodva besántikálok a konyhába. Tálalva van.
A tegnapról maradt krumplilevest esszük meg.