Mielőtt még valamiféle, a hidegháborút idéző rivalizációról kezdenénk el beszélni, fontos leszögezni, hogy az ESA (az európai űrhivatal) és a NASA (az amerikai űrhivatal) is széles körű nemzetközi együttműködés eredményeként küldte szondáját a Marsra. Így az amerikaiak részt vettek a balsorsú Beagle–2 szondát szállító, majd a Mars körül eltűnt kistestvére nélkül megfigyeléseket végző Mars Express fejlesztésében, az ESA pedig a sikeres amerikai Spirit és a január 25-én landoló, az előbbivel teljesen azonos Opportunity megépítéséhez nyújtott segítséget.
A Spirit január 3-án szállt le a bolygó felszínén, feladata az, hogy adatokat gyűjtsön arról, vajon lehetséges volt-e valamikor az élet a Marson. Az európai Mars Express tavaly december 19-én állt pályára, majdnem ugyanakkor, amikor a Beagle–2 levált róla, és a bolygófelszín felé vette útját. A Beagle–2 feladata is az élet nyomainak és lehetőségeinek kifürkészése lett volna. (Korai lenne azonban teljesen feladni a reményt, hogy a Beagle–2-t megtalálják: január 12-én és 14-én újra próbálkoznak majd a földi irányítóközpontban, mivel az összeköttetést biztosító Mars Express ismét kedvező pozícióban lesz ahhoz, hogy kapcsolatot létesítsen a szondával.)
Valószínűsíthető, hogy a jövőben is szoros együttműködés jellemzi majd a két hivatal programjait, ám Európa részéről egyre inkább érezhető a törekvés, hogy a Naprendszer felfedezésének nagyszerű feladatából az amerikai űrhivataltól független saját programjával vegye ki részét.
Az ESA két évvel ezelőtt, 2001-ben kezdett hozzá nagyszabású tervének kidolgozásához, amelyet Aurora program névre kereszteltek. A program elsődleges célkitűzése, hogy a Naprendszerről szóló ismereteinket robotokkal, majd asztronautákkal végrehajtott űrutazásokkal bővítse. Elsődleges kutatási célpont a programban a Hold és a Mars.
Az ambiciózus terv legújabb változatát novemberben mutatták be. Ebben célként határozták meg, hogy a jelenleg Föld körüli pályán végzett űrrepülések tapasztalatait felhasználva olyan nagyobb űrjárműveket építsenek, amelyek alkalmasak arra, hogy az embert távolabbi célpontokba is eljuttassák – például a Holdra vagy a Marsra. A terv készítői leszögezik: ezek a kutatások képessé teszik majd Európát arra, hogy kulcsszerepet játsszon egy jövőbeni nemzetközi Mars-expedícióban. (A jelenlegi tervek ellenére persze az is lehetséges, hogy az első emberes Marsra szállást teljes nemzetközi együttműködésben valósítja meg a NASA és az ESA.)
A NASA-n kívül szoros együttműködésre törekszik az ESA a kanadai iparral és akadémai körökkel is, amelyek máris részt vesznek a programban.
A terv értelmében az egyes küldetések egyre bonyolultabb feladatok elé állítanák a szakembereket és a technológiát fejlesztő ipart, kutatóhelyeket. Határozott szándék például, hogy a Mars-misszió előtt az ESA a közeli Holdat vegye célba, és – a technológiát fejlesztendő – ismét emberes holdra szállást hajtson végre. A későbbiekben, még az emberes Mars-expedíció előtt az ESA szeretne minél több robotot a vörös bolygó felszínére juttatni, később pedig automata kutatóállomást létrehozni, amely fogadhatja majd azokat az eszközöket, amelyeket még az ember Marsra szállása előtt, de már az expedíció számára juttatnának a bolygóra. Mindez nem valami homályos elképzelés, hanem olyan konkrét időpontokhoz kötött, nagyszabású terv, amely az ESA szerint a történelem egyik legnagyobb európai vállalkozása lesz.
A grandiózus elképzelésnek nemcsak a kutatók, hanem az európai és kanadai vállalatok is hasznát látják majd. Az űrrepülésekhez kifejlesztett technológia legyártására kiírt tenderekre ugyanis ezeket a cégeket hívják meg, a tervezők pedig azzal számolnak, hogy a fejlesztések során rengeteg olyan újítás születik, amelyet az élet egyéb területein is hasznosíthatnak.
Igaz ugyan, hogy az ESA Mars-missziója kudarccal kezdődött a Beagle–2 elvesztésével, ám tudni kell, hogy ez a szonda csupán egy részét – a kisebb részét – képezte a bolygó körüli pályára állított Mars Express küldetésének. A műhold a Mars légkörének vizsgálatán túl arra is képes, hogy a távolból vizet keressen a bolygó felszíne alatt (az amerikaiak ilyen műszerrel rendelkező műholdja csak 2006-ra ér a bolygó közelébe).
Tulajdonképpen a Beagle–2 csupán „potyautas” volt a Mars Expressen, ahol mindössze egy 73 kilogrammos leszállóegységnek tudtak helyet szorítani.
Ebben a 73 kilogrammban benne foglaltatott a hőpajzs, az ejtőernyők és a légzsákok, úgyhogy a tudományos méréseket, a marsi élet lehetőségeit kutató műszereknek szinte semmi hely sem maradt. A megvalósítás szoros ütemezése és a projektre szánt minimális erőforrások mellett már magát a Beagle–2 elkészítését és Marsra szállítását is fegyvertényként értékelik a szakemberek, a miniatürizált eszköz ötletét pedig ígéretes koncepciónak.
De mindezek dacára a szonda elvesztése anyagilag és pszichológiailag is súlyosan érinti az európai, azon belül is a brit űrkutatást. Mindenesetre Collin Pillinger, a londoni Open University professzora és a Beagle–2 szellemi atyja érdekes színfoltként fog bevonulni az űrkutatás történetébe. David Whitehouse, a BBC on-line tudományos szerkesztője szerint a Beagle–2 ötlete 1997-ben egy söralátéten született meg, és Pillinger szinte egy személyben gründolta össze a megvalósításhoz szükséges pénzt, vezette a tudományos munkát, és folytatta a projekt fennmaradásáért indított PR-kampányt a sajtóban. Ám a pénzen és munkán kívül az űrkutatásban másra is szükség van. Hogy pontosan mire is, annak megvilágítására álljanak itt a szerkesztő szavai:
„A Beagle szonda egyedülálló volt, ám elvesztése bizonyíték arra, amit sok űrkutató mérnök tud: a világűr könyörtelen. Amellett, hogy jónak kell lenni, a szerencse sem árt. Végül a Beagle ez utóbbinak híjával volt.”
Lord Sainsbury, az Egyesült Királyság tudományügyi minisztere viszont egy minapi sajtótájékoztatón leszögezte: „Együtt kell működnünk az ESA-val annak érdekében, hogy valamilyen formában legyen Beagle–3, amely továbbviszi majd ezt a technológiát.”
Forrás: az ESA és a NASA honlapján található hosszú távú elemzések (www.nasa.gov; www.esa.int), a Guardian, a BBC és az International Herald Tribune cikkei
Az ESA ütemterve:
2007 Beagle–3: bár az ESA-nál érthető okokból húzódoznak a Beagle-program folytatásától, elképzelhető, hogy soron kívül beiktatják a Beagle–3-at szállító űrhajó idítását.
2009 ExoMars: marsjáró telepítése a vörös bolygóra, amely a volt és jelenlegi élet nyomait kutatná a Marson, valamint adatokat gyűjtene a bolygófelszín tulajdonságairól.
2011 Az első küldetés a Marsra, amikor is a szonda egyik része viszszatérne a Földre, és kőzetmintákat hozna magával.
2014 A marsi küldetés során használatos technológia tesztelése a világűrben: dokkolás, életfenntartó modulok, lakókabinok.
2018 A marsi küldetés során használatos technológia tesztelése a világűrben: landolás során használatos technológiák, hajtóművek.
2024 Emberes űrrepülés és leszállás a Holdon, a Mars-expedíció technológiájának tesztelése.
2026 Robotexpedíció a Marsra, amely a későbbi emberes Marsra szállás főbb lépcsőfokait tesztelné.
2030 Emberrel végrehajtott Mars-expedíció.
A NASA ütemterve:
2006 Mars Reconnaissance Orbiter: a tervek szerint ebben az évben állna Mars körüli pályára a NASA újabb műholdja, amely minden eddiginél nagyobb felbontású képeket készíthet a bolygó felszínéről, műszerei képesek lesznek esetleg a felszín alatt rejtőző vizek felkutatására és lehetséges leszállóhelyek feltérképezésére.
2008 Phoenix: az újabb leszállóegység víz után kutat majd a bolygó sarkvidéki területein.
2009 Mozgó laboratórium: a NASA azt tervezi, hogy e leszállóegység már komplett laboratóriumként üzemelhet a bolygófelszínen, előkészítve a kőzetminták Földre küldését előirányozó későbbi expedíciókat.
2014 A NASA első olyan expedíciója, amelynek célja marsi kőzetminták visszajuttatása a Földre. Ezt és a későbbi expedíciókat az amerikai űrhivatal európai, főként francia és olasz űrhivatalok bevonásával tervezi.
2022 Az emberes Mars-expedíció első lehetséges dátuma. 2002-ben, amikor a Mars Odyssey műhold vizet jelzett a bolygó
felszínén, az optimista becslések 20 évben határozták meg azt az időt, amikor ember léphet a Marsra. A hosszú távú Mars-kutatási program kidolgozása ezekben a hónapokban is folyik a NASA-nal, és várható, hogy a konkrét időpont 2022-nél későbbre tolódik.
