Politika és szecesszió – azt hihetnénk, hogy a két fogalomnak semmi köze egymáshoz. Azonban éppen Politikai szecesszió a címe a Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány, valamint a Kortárs Kiadó gondozásában megjelent Magyar Néző könyvsorozat legújabb kötetének, amely elkerülhetetlenné teszi, hogy továbbgondoljuk az első látásra abszurd képzettársítást. Elvégre kétségtelen, hogy a kötetszerkesztő nem a júgendstílus vagy az art nouveau fémjelezte művészeti korszakot kívánta összeboronálni a közélet formálásának tudományával – ám ha a szecesszió szó eredeti jelentését vesszük, máris közel járunk a megoldáshoz. A kötet ugyanis olyan huszadik századi gondolkodók írásait gyűjti csokorba, akik a politikából „kivonulva” próbálták megvetni a fennállónál jobbnak remélt új politika szellemi alapjait.
A huszadik század pedig nem volt híján olyan gondolkodóknak – Jászi Oszkár szavaival élve a „szellem lovagjainak” –, akik „a pálya széléről” tettek kísérletet olyan értelmiségi attitűd kialakítására, amely a közélet gyakorlatába átültetve akár a megoldhatatlan problémákra is gyógyírt jelenthet. A kötetben szereplő írásokban mindössze annyi a közös, hogy többnyire semmi közös nincs bennük. Éppen ez a sokféleség teszi érdekessé az esszégyűjteményt, amelyben olyan gondolkodók írásai kerülnek egymás mellé, mint a jobboldali radikálisok által ünnepelt Szabó Dezső, a kommunista diktatúra kultúrpolitikáját meghatározó Lukács György, az anarchizmus hazai ősatyjaként számon tartott Schmitt Jenő Henrik vagy a szociológiát nem csupán a valóságot vizsgáló, hanem azt formálni is képes tudománynak tekintő Méray-Horváth Károly. Jászi az erkölcs és a tudomány talaján nyugvó szocializmus eszményét vázolja fel, és – bár egészen más kiindulópontról – kísértetiesen hasonló következtetésekre jut Németh László is a szellem és az igazságérzet vezérelte új nemesség látomásával; Szabó Dezső a lehető legrészletesebben dolgozza ki egy új népképviselet mibenlétét, míg Móricz a párttörekvéseken felülemelkedő, „önsegélyező politika” létrejöttét sürgeti.
Nincs híján a gyűjtemény olyan írásoknak sem, amelyek a kor aktuálpolitikai kérdéseiből kiindulva jutnak el magasabb érvényű következtetésekig – akárcsak Jászi, aki Tisza István kapcsán a pragmatikus, valamint a „művésztemperamentumú”, nagyot álmodó politika feloldhatatlan ellentétét elemzi; vagy Bibó, aki 1946-ban az önkormányzati választások ürügyén a jobb- és a baloldal törekvéseinek ésszerű összeegyeztetésére tesz kísérletet. Mindent összevetve tehát nagyszabású kaleidoszkópot tár elénk a Politikai szecesszió című kötet, kiváló gondolkodók merész elképzeléseit a politika eszményi irányáról, amelyek többsége persze a legkisebb mértékig sem vált valósággá. A kötet többek között éppen emiatt tanulságos olvasmány korunk mindennapi kérdéseken felülemelkedni oly ritkán képes embere számára.
(Politikai szecesszió. Szerk.: G. Fodor Gábor. Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány – Kortárs Kiadó, Budapest, 2003. Ára: 1600 forint)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
