Tisztelt Szerkesztőség!

Bajban van a magyar tenger
Amennyiben nem történik radikális változás, néhány év múlva valóban pocsolya lesz a Balatonból
Ha van valami, ami Magyarországot jelképezi, az elsősorban a Balaton, a mi tengerünk. Évtizedeken keresztül mást sem lehetett hallani, különösen akkor, amikor a külföldi utazás szabadsága korántsem volt biztosítva, hogy az ország egyik legfontosabb, legfejlődőképesebb vidéke a Balaton, a magyar tenger, amelyre olyannyira büszkénk voltunk és ahova olyan szívesen utaztunk tavasztól őszig, sokan még télen is. Nagy baj van azonban a Balatonnal. Nagy baj, ami még orvosolható, de ha csak az időjárás nem változik radikálisan, minden egyes esztendővel csökken annak a lehetősége, hogy reális tervezés és költségek mellett a nagyobb baj elkerülhető legyen.
Be kell ismerni, sokan érzik a vészhelyzetet és keresik a megoldást, de ez egy olyan ügy, amit sem a magánszemélyek, sem az önkormányzatok, csak a kormányzat tud megoldani, mert jelentős erőt kell mozgósítani. De ami ennél sokkal fontosabb: el kellene indulni, lépni kell, hiszen dőreség azt hinni, hogy hosszabb távon – szemben minden meteorológiai prognózissal – lehetne arra számítani, hogy a mostani helyzet csak átmeneti állapot, s akár egy vagy néhány éven belül minden rendbe fog jönni és utána a Kánaán.
A tó körül és a tóban nem csupán a vízzel, olykor a minőségével, most éppen a szintjével van baj, hanem az egész úgy rossz, ahogy van. Lezüllött infrastruktúra, lezüllött nyaralási, szolgáltatási, kereskedelmi szokások, számos önkormányzat környezet- és üdülőtulajdonos-ellenes magatartása mára már oda vezetett, hogy több régi üdülőtulajdonos, de ami ennél is figyelemreméltó, igen sok külföldi tulajdonos szabadul vagy szabadulna meg ingatlanától, nem véletlenül. Nem csupán beszélni kell a bajról, hanem tenni a megoldásért, cselekedni, ki ahogy tud.
Több dologra van szükség ehhez. Elsősorban arra, hogy egyetlen kéz irányítsa – felelősen és anyagi eszközök birtokában – a Balatonnal kapcsolatos tennivalókat. Nem véletlen, hogy éppen az elmúlt időszakban merült fel ennyire élesen az önálló régió kialakításának igénye, hiszen mindenki, aki ezt az elképzelést támogatja, ismeri és látja azt az általános romlást, ami a Balaton körül egyre gyorsuló ütemben zajlik. A kilencvenes évek elején, majd az ezredév végén úgy tűnt, hogy megindul egyfajta pozitív változás és ehhez az anyagi eszközöket is biztosítja a kormányzat. Azonban a két időszak közötti Nemcsók János-féle kapkodó, átgondolatlan kormánybiztosság, majd a tavalyi esztendő verbális nekilendülése melletti látványos tétlenkedés csak fokozta a bajt, és mára – az ott élők, a régióban gazdasági tevékenységet folytató személyek és az üdülőtulajdonosok véleménye szerint – katasztrofális helyzet alakult ki a tó körül és a tóban is.
Én személy szerint támogatom az önálló balatoni régió kialakítását minden kormányzati ellenkezés és vita ellenére. Támogatom és tudomásom szerint az üdülőtulajdonosok nagy része is támogatja, mert egyetértenek az önkormányzati társulás, a Balatoni Szövetség felfogásával, amely szerint csak egyetlen központ képes ma már megoldani a Balatonnal kapcsolatos valamennyi problémát – egy időben, folyamatos építkezéssel és odafigyeléssel.
Támogatom továbbá a mesterséges vízpótlást is, mivel egyetértve a meteorológusokkal, nem várható el az időjárás ellenkező irányú változása, sem rövid, sem hoszszabb távon. Mert abban az esetben, ha nem történik radikális változás, valóban pocsolya lesz a Balaton néhány év múlva. És akkor oda a több száz milliárdos infrastruktúra, természeti környezet és még oly sok minden, közöttük az életünk egy része is. És igenis azt hiszem, van megoldás.
Több konferencia és tanácskozás folyt az elmúlt időszakban erről a témáról, talán a legfontosabb 2003 novemberében Keszthelyen. Sajnos a jelenlevők többsége, beleértve a kormányzat és a tudomány képviselőit is, a legjobb meggyőződésük és szándékuk ellenére sem fogták fel az idők szavát és a helyben lakók, dolgozók, nyaralók kérését, tudniillik, hogy kell a kívülről jövő vízpótlás és kell az önálló balatoni régió, mert úgy látjuk, és sokan vagyunk, másképpen nem megy, más módon nem lesz pozitív változás az eddigi tapasztalatok alapján.
A vízpótlással kapcsolatban több megoldás is elhangzott, beleértve a Rábából, a Drávából történő vízvétel ma még vitatott lehetőségét, de felmerült az is, hogy elhagyott bányatavakból, bármilyen minőségű vizet lehet a Balatonba juttatni, szükség szerint. Az is elhangzott e témában, hogy a pénz kérdése másodlagos, mert csupán néhány milliárdos nagyságrendű beruházást jelent bármiféle megoldás, de ezzel szembeállítva a már meglévő ezermilliárdos értéket, valóban nincs szó felesleges kiadásról. Ha megvalósulna egy ilyen terv, akkor bármikor szelepként, vagy ha jobban tetszik, csapként lehetne működtetni azt, és végre a Sió-csatorna is élő víz lehetne, nem csupán a nyári siófoki bűzforrás lefedését szolgáló vízmérték.
Ami pedig a balatoni régió kialakítását jelenti, van már annak strukturális, szervezeti eszköze, a Balatoni Fejlesztési Tanács. Nincs más feladat, mint tartalmilag, anyagilag feltölteni és jogszabállyal kijelölni a területi, személyi és anyagi határát és eszköztárát, nagyobb részt adva az önkormányzatoknak személyi összetételét illetően, valamint több forrást biztosítva a kormányzatnak erre a feladatra a költségvetésben.
Csak remélni lehet, hogy ezekben a kérdésekben mielőbb felelős és konkrét döntések születnek, figyelembe véve az ott élők, az ott megélők és az üdülőtulajdonosok képviselőinek véleményét is.
Dr. Dobozy Dániel, a Balaton-parti Fürdőegyesületek Szövetségének elnöke

***

Munkában az orwelli gondolatrendőrség
M egborzongott a hátam is a Tilos Rádió elleni tüntetés utáni rendőrségi sajtóközleménytől: „Az egyik letartóztatott férfi lakásán szélsőjobboldali és irredenta sajtótermékeket foglaltak le”. Hát ide is eljutottunk 14 év kihagyással.
A politikailag független rendőrség politikai diszkriminációt tesz, sőt prejudikál, minősít és megítél. Talán állam- és hatalomellenes szervezkedésre bukkant? A sajtóközlemény hangja fiatalságom idejét, a kádárizmust idézi, s így valóban borsódzik a hátam. Attól meg különösen, hogy sem a jobboldalról, sem a baloldalról senki nem tiltakozott ez ellen. Hát ma Magyarországon a rendőrség dolga, hogy minősítsen szellemi síkon? Hát ennyire fél mindenki, hogy ez ellen az égbekiáltó virtigli diktatórikus reflex ellen senki sem tiltakozik? Ez lenne az állam önvédelmi reflexe?
Akkor van ellenség is és ellenségkép is. Mi az, hogy irredenta, mi az hogy szélsőjobboldali? Van indexen levő anyag és vannak tiltott szerzők? Nem lehet kiadni vagy behozni az országba bármit? Tessék megmondani, mit nem szabad és szabad egy demokráciában? Vagy ez csak a gyűlölettörvény alátámasztására szolgál?
Persze mindez illik a tapolcai, az Erzsébet hídi, a Kossuth téri és a budai villanegyedben nem engedélyezett tüntetésekhez, amelyek a „forgalom aránytalan megzavarásával jártak volna”. A mi demokratikus rendőrségünk súlyos szerepzavarban van, és egyértelműen politikai szerepet tölt be. Ezt eddig is tudtuk a köztéri szereplésekből. De azt, hogy ilyenformán visszatért a gondolatrendőrség, azt sohasem gondoltam volna. Benyomásaim alapján úgy tűnik, valakik visszafelé átlépték a Rubicont. Sok mindenkinek le kellene ebből vonnia a következtetést, és gyorsan lemondatni azokat, mert maguktól sohasem fognak, akik erre szocializálódtak. Hiába no, a reflexek, az ösztönök nem változnak, a neveltetés ereje is előtör a freudi elszólások mellett ilyen eddig titkolt, ámde kódolt cselekedetekben.
Így lepleződik le a rendszerváltás felszínes volta. Ez világít rá a lényegre, hogy még csak csere sem történt a hatalmi apparátusokban. Várhatunk-e tőlük mást, amikor erre szocializálódtak? Természetesen nem.
Soha nincs mentség egy zászló elégetésére. Gondoljunk bele, mit szólnánk, ha magyar zászlót égetnének bárhol a világon. De arra sincs mentség, hogy ezután könyveket minősítsenek ilyen módon – ami a legroszszabb időszakra emlékeztet. Minden humanista megdöbben a történteken. A Tilos Rádión, a zászlóügyön és ezen a rendőrségi, politikai izomreakción, de főleg azon, hogy ennek nincs társadalmi kontrollja és visszhangja. Fricz Tamásnak igaza van: itt valóban nincsenek következmények. Másfelől meg ott lopakodik a diktatúra, a politikai és főleg ideológiai alapú diktatúra.
Ma még kell indok a házkutatáshoz. Holnap az is elég lesz, ha jelen lesz valaki egy tüntetésen, holnapután már e nélkül is, éjszaka jönnek érted mert irredenta vagy. (Mit értenek alatta és kiket? Hol a határ a nacionalizmus, a patriotizmus és az irredentizmus között? Ki mondja meg, a törvény vagy a váteszek?). Hol vannak a jogvédők? Nem látják, hogy a demokrácia most sérül a legsúlyosabban az elmúlt évek során?
Dr. Tubarek Géza egyetemi tanár, Pécs

***

Kökény Mihály csomagja
Próbálom megfejteni, hogyan működnek majd Kökény miniszter úr hálapénzellenes intézkedései. Hatpontos csomagról hallottam, ennek különösen két pontja ragadta meg a fantáziámat. Az egyik a kórházi zárójelentéshez mellékelt számlaféleség, amelynek egyetlen eredménye a kísérleti alanyként kiválasztott kórházak megnövekedett adminisztrációja lehet. A kórházak, illetve egyes osztályaik finanszírozása különféle elvek szerint működik. Az OEP által juttatott finanszírozás, amelyet a jelképes számlán tüntetnének fel, nem azonos a kórház tényleges költségeivel, amely egy-egy betegnél – s ez egyáltalán nem számít kivételnek – többszörösen meghaladja az egészségbiztosító által kifizetett összeget. A teljes tájékoztatás érdekében ez utóbbi ösz-szegnek is a számlán kellene szerepelnie (újabb adminisztrációs különfeladat).
Azt is illenék tudatni a pácienssel, hogy a számlán szereplő összeg mértéke semmiképpen nem befolyásolja az ellátást végző kórházi személyzet fizetését. Csakhogy ezt a közlést a hálapénz iránti felszólításként is lehet értelmezni, ez meg így a 22-es csapdája. A tervezett másik intézkedés, az orvosválasztás megfizettetése a szabad orvosválasztás jogát sérti, s nem tudni, hogy az így befolyt összeg – azt nyilván a kórház kasszájába kell befizetni – hová kerül majd. Lehet, hogy az amúgy is bűvészmutatványokra kényszerített gazdasági igazgatók a kórház költségvetésének valamelyik lyukát tömik be vele.
Nehéz kolonc az egészségügy nyakában a hálapénz, de sebészi kimetszéssel nem szüntethető meg. Óriási különbség van a hálapénzes szakmák között, s az egyes szakmákon belül a felkapott és kevésbé népszerű személyek között is. Az egészségügyben dolgozók minden rétegét érinti a hálapénz. A megoldás a hivatásukhoz méltó és gondtalan megélhetésüket biztosító bérrendszer lenne.
Dr. Temesszentandrási Hedvig ny. orvos, Budakeszi

***

Téves számlázás
A Fővárosi Gázművek Részvénytársaságtól, illetve a Magyar Nemzetben 2003. december 19-én megjelent olvasói levélből értesültem arról, hogy Szita Péter részére sorozatosan téves számla készült a gázfogyasztásról.
A téves számlázást munkatársunk hanyag, felületes mérőleolvasása okozta, nem pedig a Fővárosi Gázművek Rt. tévedése. Szita Péter kerületében a gázmérőket társaságunk munkatársai olvassák le a Fővárosi Gázművek Részvénytársaság megbízásából negyedéves, illetve éves ütemezésben. Munkatársunk hibája az volt, hogy az épületben szintenként elhelyezkedő négy lakásból kettő éves, kettő pedig negyedéves leolvasási rendbe tartozik; és ő a mérőket összekeverte, annak ellenére, hogy szabályszerű munkavégzés esetében a kézi adatgyűjtő programja a mérők felcserélését kizárja. Elfogadhatatlan módon munkatársunk a szabályos adatbevitel helyett a mérőállást ügyfélkiírásként rögzítette, ahol a gyári szám ellenőrzése nem mindig biztosítható. Ezzel az érthetetlen és indokolatlan szabálytalansággal indította el munkatársunk azt a lavinát, amely Szita Pétert levele megírására késztette. Munkatársunk tévedéséért szíves elnézését kérem.
Kozsa Pál vezérigazgató Díjbeszedő Rt., Budapest

***

Czető Lászlóné (Budapest): Úgy érzem, hogy ez a kormány a kabaré színpadán van. Bár nem annyira nevetséges, inkább siralmas, amit csinál. Most, ahelyett hogy őszintén bevallanák, nem tudják kezelni az államkasszát, aki időt nyer, életet nyer alapon a lakosság segítségét kérik, javaslatokat arra vonatkozóan, hogy hol takarékoskodjanak. Mintha nem tudnák, hogy először is önmagukon. Túl sokan vannak a hatalomban és túl magas a jövedelmük. Az adózók pénzéből vett drága autókat vásárolják meg, üzemeltessék saját költségükön, a mobiltelefonokat, a laptopokat úgyszintén. A Mágnás-kerti ebédet se az adózók pénzéből fedezzék. A baloldali hivatalnokok ne vegyék fel – de ha már felvették, fizessék vissza – a 13., 14. és 15. havi jutalmakat. A miniszterelnök kampánya során megígérte az őszinteséget. Itt az alkalom, mondják meg őszintén, hogy tévedtek, és adják vissza a kormányt a Fidesznek. Ők már bizonyítottak.
*
Zimányi Lászlóné (Encs): Megrendített Végh Alpár Sándor írásának első része a Magyar Nemzet hét végi magazinjában (2004. január 27.): „Hogyan végezték ki a munkást a huszadik században? címmel. Várom a folytatást, bár nem vagyok ózdi, de ott jártam középiskolába, bejáró tanulóként. A vonattól az iskoláig hosszú volt az út, kettesével, csapatban mentünk végig a zakatoló gyár mellett, majd a Kiserdőalja úton végig, az egyik munkáskolónia előtt. Itt is vasgyári munkások laktak takaros ikerházakban. A lakók sokat adtak a tisztaságra. Ezt mutatták a tiszta függönyök az ablakokon, és a bejárati ajtók előtt fehérre sikált küszöbök, jelezve a háziasszonyok szorgalmát. Akkor mindenki nehezen élt (1949/1953), de a tisztaság, az ápolt lakás és az apró kertek gondozottsága természetes volt. Most ezen az úton már alig van ház. A később betelepülők lelakták, amit nem lehetett eltüzelni, eladni, azt lebontották. A híres gyár romhalmaz lett a szó valóságos értelmében. Leszereltek és elvittek minden mozdíthatót, a beépített fogast is kitépték a falból – mondta egy ismerősöm. Fájdalmas látvány! Jó lenne, ha nem csupán B. Révész László előkerült filmtöredékét újítanák fel, hanem újra elmennének Ózdra, kamerával, hogy a közel 30 éve történtekről is beszámoljanak. Ez is a nemzet pusztításához tartozik. A felelősök azóta továbbálltak! De levetíteném – naponta – mindkét filmet azok előtt, akik a vas és acél országának kiötlői és az építés hajszolói voltak, egy idegen hatalom kiszolgálásával.
*
Antal Mihály (Budapest): Az, hogy a kormány beszél a gyűlöletmentes politizálás szükségességéről, álságos és hazug. Hiszen ők azok, akik gyűlölik a Fideszt, gyűlölik Orbán Viktort, gyűlölnek mindent és mindenkit, aki másként gondolkozik; Keller feljelentésügyi államtitkári rangja éppen erről tanúskodik. De ha nincs Keller, akkor van Gyurcsány, és folytatja a rágalmazást. (Gyurcsány még attól sem riadt vissza, hogy megtámadja a köztársasági elnök urat.) Az pedig, hogy László Csabát meneszteni kellett, öngól Medgyessynek, hisz ő maga mondta néhány hónappal korábban (talán éppen az augusztusi villanyáremelés után), hogy a pénzügyminisztert inkább megerősíteni kell ilyenkor pozíciójában és nem leváltani. S ezek után még közlik azt az elképesztő hazugságot, amit a volt pénzügyminiszter mondott, hogy a gazdaság nem romlott, sőt erősödött, és nincs semmi baj…!