Új erőművek kellenek hazánkban

Bár a szakértők szerint egyelőre nem kell attól tartanunk, hogy a rendelkezésre álló hazai termelésű áram a szükséges importforrással kiegészítve nem, vagy csak nagyon drágán lesz képes kielégíteni az igényeket, az ellátás biztonságának fenntartásához már középtávon is új erőműveket kell építeni. A bővítésre az egyre növekvő fogyasztói igények, illetve az uniós szabályozásnak megfelelő erőműbezárások miatt van szükség. A probléma már az évtized közepétől érezhető lesz, addig azonban már aligha épül új erőmű. A Mavir Rt. tavaly év végén publikált tanulmánya szerint már 2010-re 300 megawattnyi új kapacitást biztosító nagy erőművet kellene építeni, 2020-ra pedig ennek húszszorosát. Ezen a távon az ellátásbiztonságért felelős társaság 6000 megawattnyi bővüléssel, és 4500 megawattnyi leállítással számol.
Biztos, hogy már középtávon leáll a Duna menti erőmű C része, a tiszapalkonyai és a bánhidai erőmű, és jelentősen csökken a szénről fára átálló pécsi Pannonpower, a borsodi és az ajkai erőmű termelése. Épülőben mindössze egy, a kispesti erőmű van, mellette gázmotoros és szélerőművek megjelenésére számíthatunk. Mindez 2006 végére 1000 megawattos teljesítménykiesést és mindössze 362 wattos növekedést jelent.
A hiányzó mintegy 700 megawattos teljesítményt – a Mavir számításai szerint – fedezni fogja az újrainduló 2-es paksi blokk, a változó fogyasztási szokások és a liberalizáció azonban meglehetősen bizonytalanná teszik a prognózist. 2003-ban a villamosenergia-igény három százalékkal haladta meg a megelőző évit, és az egyre terjedő klimatizálás miatt a nyári csúcsigény alig maradt el a télitől. A piacnyitás és a belépő új szereplők az importvásárlások arányát növelték meg. Januárban az összes forrásnak még csak alig több, mint 6 százaléka származott külföldről, februárban azonban már csaknem 12, szeptemberben pedig 22 százalék volt az importált áram mennyisége, és ez magasabb az optimális szaldónál. Hosszú távon – a Mavir tanulmánya szerint – a legnagyobb bizonytalanság a folyamatok előrejelzésében abból adódik, hogy csak becsülni lehet, a privatizált erőművek tulajdonosai mikor fogják leállítani a termelőegységeiket a szabad piacon – például azért, mert képtelenek teljesíteni a környezetvédelmi előírásokat vagy lejár a működési engedélyük.
A Mavir Rt. középtávon négy kritikus helyzettel számol. Ezek szerint komoly problémák jelentkezhetnek akkor, ha az igények a vártnál sokkal gyorsabban növekednek, ha a vártnál kevesebb erőmű épül, ha a villamosenergia-behozatal elmarad a kiszámított szinttől, illetve abban az esetben, ha a prognosztizáltnál több erőmű szünteti be a működését. Ezek közül idén egyikre sem kell számítanunk, bár elképzelhető, hogy a tartalék aránya a biztonságosnak tekinthető 20 százalékról 16 százalékra csökken. Az első komolyabb problémák 2005-ben jelentkezhetnek, különösen, ha nem sikerül időre újraindítani a paksi atomerőmű 2-es blokkjának termelését, de az ellátás biztonsága még ekkor sem kerül veszélybe. Az igazi gondok 2009-től kezdődhetnek. Két nagyblokk leállításakor 10 százalék alá csökkenhet a tartalék, ha nagy az igénynövekedés, és nem épül új nagyerőmű. Ha a négy kritikus esemény egyszerre bekövetkezik, a tartalékok teljesen elfogynak.
Hangsúlyosan foglalkozik a tanulmány a paksi atomerőművel. Rávilágít, hogy 2012 és 2017 között mind a négy blokk leállhat, ha nem hosszabbítják meg az erőmű élettartamát. Az így kiesett kapacitást vagy egy új, 4-5 milliárd euróba kerülő atomerőművel lehet csak pótolni, amire kevés az esély, vagy pedig nagy ligniterőművek üzembe állításával – ezek azonban nem felelnének meg az Európai Unió környezetvédelmi előírásainak.
A tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy a piac bevezetése nem feltétlenül ösztönöz erőműépítésre, forrásteremtésre, ha nem bíznak a befektetők eléggé a kialakított szabályzat állékonyságában vagy kedvező irányú megváltoztatásában. Rossz piaci szabályozók gátolhatják például az erőművek kereskedelmét (adását és vételét), a beépített kapacitások piacának kialakulását.