A kör négyszögesítése

Ez a vég kezdete! – hangoztatta Angela Merkel asszony a hír hallatán, hogy Gerhard Schröder lemondott pártelnöki tisztéről. A német kereszténydemokraták vezetőjének megállapítását ezúttal aligha lehet a szokásos ellenzéki visszavágások gyűjteményébe sorolni. Az SPD–Zöldek-koalíció léte ugyanis valóban alapjaiban rendült meg. A kancellárt foglalkoztató hamleti kérdés – Lenni vagy nem lenni? – berlini változata így hangzik: Lehet-e a párt bázisának támogatása nélkül kormánypolitikát folytatni? Schröder megpróbálkozik a kör négyszögesítésével, magára vállalja a váratlan lemondásból eredő tekintélyveszteséget, és abban bízik, hogy az elvtársak soraiban bizalmat élvező Franz Müntefering – ha csak az utolsó pillanatban is – kikaparja számára a tűzből a geszte-nyét, és gátat vet a szociáldemokraták népszerűségét végleg mélypontra juttató belső válságnak.
A kormányfői és pártelnöki feladatok szétválasztásával úgy tűnik, mintha Schröder meghúzta volna a vészféket. A rendelkezésre álló adatok ismeretében ugyanis a döntés nem igazán meglepő. A kilencvenes évek elején még az egymilliós taglétszámmal kokettáló szocdemek 2003 végére elvesztették tagjaik több mint 31 százalékát és jelenleg mindössze 650 ezer személyre támaszkodhatnak. A kilépések hulláma – az SPD-központba érkezett levelek szerint – világosan tükrözi a szociális reformokkal szembeni ellenállást. A közvélemény-kutató intézetek elemzései szerint a domináns kormánypárt népszerűsége katasztrofális. Ha most lennének a parlamenti választások, akkor a szavazópolgároknak mindössze 24 százaléka támogatná Gerhard Schrödert, a kereszténydemokratákat viszont csak kevés választja el (49 százalék) az abszolút többség megszerzésétől.
A kancellár tehát még mindig kezében tartja ugyan a hatalmat, de elvesztette annak bázisát. Pártja ugyanis nem képes túltenni magát a hagyományos szociáldemokrata ideológián, azt a globalizáció követelményeihez alakítani, belépve a XXI. század világába. Ezt bizonyította a párttanács legutóbbi ülése, ahol Schröder száz delegált csalódásának és felháborodásának viharával találta szemben magát, és idő előtt távozott, hiszen a felszólalások hangvitele félreismerhetetlenül pártelnöki nekrológnak felelt meg. Ennek hatására született meg Schröderben végleg a döntés, hogy lemond az elnökségről.
Müntefering kinevezését a nagy tekintélyű Neue Zürcher Zeitung kétségbeesett lépésnek minősítette a káosz jegyeit magán viselő berlini kormánypolitikában. Nem meglepő ezek fényében, hogy az ellenzék reakciója a Schröder-kabinet megbuktatására irányul. „Aki a saját pártját sem képes irányítani, az az ország vezetésére is alkalmatlan!” – hangoztatta a CDU első embere, Angela Merkel, míg Edmund Stoiber, a bajor CSU elnöke ezt azzal fejelte meg, hogy Németország javát szolgálná, ha Schröder azonnal visszalépne, és megnyitná a kaput új választások előtt. A liberális FDP vezéregyénisége, Guido Westerwelle is felzárkózott e kijelentésekhez, mondván: ha az SPD megvonta bizalmát Schrödertől, a kancellárnak pontot kellene tennie kormánya vergődésének a végére is. E követeléseknek további lendületet adhat az év összesen tizennégy tartományi és regionális választásának első erőpróbája Hamburgban. Ha a Hanza-városban február végén bekövetkezik az SPD előre látható súlyos veresége, akkor a kancellár aligha vállalhatja a további csalódások sorozatának rizikóját.