Euró 2010

Miközben polgári erényeket és „modern” európai szokásokat emlegetett Medgyessy Péter miniszterelnök országértékelő beszédében, addig Draskovics Tibor pénzügyminiszter a Der Standardnak nyilatkozva lebbentette fel a fátylat a tikokról: 2010-re halasztódhat Magyarországon az euró bevezetése. Finoman szólva, nem éppen a „modern” uniós kultúra része, hogy a közös nyugati valuta hazai átvételének lehetséges vagy tervezett (?) időpontját egy bécsi lapon keresztül üzenjük meg az állam polgárainak. Ám ismerve az eurós céldátum körüli hercehurcát, amelyet éppen a kormányfő és az új pénzügyér gerjesztett, nincs ebben semmi meglepő.
Annyit azonban jegyezzünk meg, hogy a József nádor téri szaktárca irányítója mind ez idáig diszkréten kitért a témát firtató kérdések elől, pusztán az euró átvételi időpontjának felülvizsgálatával riogatott. Nem tudni persze, hogy az osztrák kolléga harapófogóval húzta-e ki a 2010-et Draskovicsból, vagy pedig a pénzügyér szándékosan kottyantotta el magát. Mindenesetre két hónapnyi titkolózás után akár mérget is vehetünk rá, hogy a korábbi, konszenzussal kialkudott, mellesleg a saját magunk által megszabott 2008-as céldátum kitolódik.
Bár nem voltak kétségeink, hogy a Medgyessy-kormány az európai parlamenti választás küszöbén, illetve a 2006-os országgyűlési választások felvezetéseként nem mer bekeményíteni a gazdaságban, a visszajelzések nyomán mégis abban bíztunk, hogy a hatalom legalább a piaccal nem menetel szembe. A helyzet viszont az, hogy jó esetben is csak hat év múlva fizethetünk euróval. De miért is olyan aggasztó ez? Egyfelől minden halasztás a gazdasági növekedés lassulásával jár Magyarországon, másfelől pedig az Európai Unió és a világgazdaság szemében hazánk így kiszámíthatatlan országgá vált. Márpedig ez a 93 ezer négyzetkilométernyi terület a legnyitottabb gazdaságok egyike. Szinte nincs olyan financiális krach a világban, amelynek hatásait ne éreznénk rögvest saját bőrünkön. Draskovics ezzel a nyilatkozattal gyakorlatilag elismerte, hogy a hatalom hosszú évekig vagy képtelen, vagy pedig nem akar megküzdeni a magas inflációval és a felszökött költségvetési deficittel.
Ha van valami, amiért érdemes csatlakozni a nyugati közösséghez, az pontosan az eurózónás tagság. Az eurózóna ugyanis kedvez a működő tőke beáramlásának, a bankok hitelkihelyezésének, a portfóliótőkének, továbbá a nagyvállalati szektornak. Talán a gazdasági mechanizmusokhoz különösebben nem értők előtt is világos: az euró magyarországi bevezetése egyértelműen a gazdasági fellendülés egyik feltétele. Ahhoz tehát, hogy ismét számottevő növekedésnek induljon a hazai GDP, a forintot kellene temetnünk.
A Medgyessy-kormány számára azonban kockázatosnak tűnik az eurózónához való gyors csatlakozás, pedig vetélytársaink – elsősorban a balti államok és Szlovénia – nap mint nap kinyilvánítják az uniós fizetőeszköz mielőbbi bevezetését. A jelenlegi hatalom számára azért kényes a helyzet, mert az eurózónás feltételrendszer hiteles, kiszámítható költségvetési pálya megrajzolását jelenti, ilyen pedig úgy másfél éve nem létezik. Nem indokolatlan, hogy a közép-európai térségben éppen a magyar forintot szemelték ki spekulációs támadásokra, hiszen a maastrichti kritériumok szemszögéből Magyarországon a legrosszabb a helyzet; gyakorlatilag mindegyik előírás teljesítése problémás.
Feloldhatatlan ellentét feszül tehát a kormányfő és az új pénzügyminiszter nyilatkozatai között. Az országértékelő beszéd és a Der Standard-cikk után minduntalan a hazugságon fogott ember esete jut az eszünkbe. Innét kezdve ugyanis Medgyessy és Draskovics is gyanús. Még ha kérdeznek, akkor is.