Farkasokkal álmodó

Baba, a Tétényi-fennsíkon élő tigris nemcsak azért támolyog, mert vakon született, hanem azért is, mert combon lőtték. Ugyanazok, akik szíven találtak egy szelíd farkast, négy másikat pedig gázspray-vel vakítottak meg. Nem csoda, hogy gazdájuk, a Fekete István Állatvédő Egyesület elnöke részben megérti azokat a radikális állatvédőket, akik Bölcskén bosszút álltak egy elhíresült kutyakínzón.

Ha megtalálnám azokat, akik az én állataimnak ártottak, lehet, hogy engem is elragadna a hév, mert ha kicsiny kora óta nevelsz egy állatot, a társadnak tekinted.
Fischl Frigyes – állatbarát és kutyakiképző körökben Frici bácsi – az utolsó szavakat kissé fulladozva ejti ki. Súlyosan asztmás lett a szalmatörektől, amivel épp most is a tigris lakhelyét almozza. Naponta kijár hozzá budapesti lakásából, lekeféli a szőrét, kiporcióz neki két kiló csirkefarhátat, négy tyúktojást. Tizenhat éve vette magához a veszprémi állatkert kukájából. Baba észrevétlenül született meg egy téli napon, magzatburokkal együtt odafagyott a betonra. Az ápolók, mire rátaláltak, azt hitték, elpusztult. Első nyolc hónapjában egy pesti panellakásban ismerkedett az élettel. Későn vált nyilvánvalóvá, hogy születésekor megfagyott a szembogara.
– Ha a szakkönyvírók azt írnák, ami lényeges, vagyis ha idejében megtudom, meddig kékes a szeme egy egészséges tigriskölyöknek, és mikortól lát, pár hetesen elaltattam volna, de négy hónapos korában már nem volt szívem hozzá – mesél Frici bácsi. – Farizeus típusú állatvédők egyébként szememre vetették, hogy nem altatom el a tigrisemet. Akkor talán altassuk el örökre a rokkant vagy vak embereket is?
A kétmázsás nagymacska hálásan fel-felnyöszörög, míg mellette guggoló gazdája szeretettel vakargatja. Aztán hatalmas mancsaira áll, és tántorogni kezd. Szinte foszforeszkál narancssárgás barna bundája az alkonyatban. Frici bácsi halkan odaszól a fotósnak, hogy térjen vissza mellém, a kerítés mögé. Baba ugyanis már játszani akar. Kisvártatva gondozója is otthagyja, és elmagyarázza nekünk, hogy egy felnőtt tigris játszótársnak még megnyomorítva sem alkalmas. Nála a játék például az, hogy állkapcsa közé veszi az ember lábát – amit minél inkább kihúznának, ő annál jobban szorít. Ha tréfából „odavág”, karmai ruhán át is húsba akadnak. Frici bácsinak eddig kétszer kellett kiakasztania vérző lábából a tigriskarmokat. Szerencsére mind a kétszer idejében tette: vagyis mielőtt az állat megijedt volna, és tépés útján maga szabadította volna ki a mancsát.
A tigris kerítése egyik oldalról sem telekhatároló. Ahol mi állunk, az a farkasok területe volt. Azon túlról érkezett egykor a golyó, mely Baba combjába fúródott. Ma már pléhlemezek akadályozzák a belátást. Farkasok itt már nincsenek, bár a tervek szerint majd újra lesznek. Utoljára hét példány élt itt, többségüknek a szelídség nagy bajt okozott. Oda lehetett őket csalni a kerítéshez…
Az állatvédő egyesület elnöke biztos abban, hogy nem a környéken lakók követték el a gonoszságot, hiszen nem volt okuk félni a szakszerűen elkerített ragadozóktól, mert – a Tétényi-fennsík XXII. kerületi részén vagyunk – ettől a telektől s a szomszédos kutyamenhelytől háromszáz méterre esik az utolsó utca. Keskeny földút vezet ide, egy fenyvesen keresztül. Fischl arra gyanakszik, hogy valakik passzióból bántották állatait, valakik, akik kiirtották a környékről a pár éve még oly gyakori fácánokat, rigókat is.
A hatvankét éves Frici bácsinak, aki az ország neves németjuhász-szakértője, a munkakutya-kiképzés sokszoros bajnoka, a farkasokkal is sikere volt, bár ezt bizony nem jegyzik sehol. Összesen tizennégy példánnyal volt dolga. Általában állatkertek szaporulatából szerezte be őket. Egykor a lakásban nevelte, némelyiket egyéves koráig. Három évig a veszprémi állatkertben közöttük aludt, velük élt, „falkatag” lett a farkasok között, mire sikerült megvásárolnia őket.
– Sokszor ostobaságokkal traktálnak minket a tudósok – véli Frici bácsi, aki dúskálva a farkasokkal-kutyákkal kapcsolatos megfigyelési tapasztalatokban, tartja magát olyan etológusnak, mint az etológiából diplomázott szakemberek. – Szerintem semmit sem ér az a divatos elmélet, hogy az ember falkavezérnek számít a szelídített állatai között. Ha így volna, meg kellene vívni a falka legerősebb tagjával, pedig az, már ha erre rávehető volna, széttépné. Én inkább szülőnek éreztem magam a hét farkasom között. Még ötévesen is sorban álltak, hogy ölbe vegyem őket.
Egyik – később idegenek által megvakított – farkasával elérte, hogy parancsára bármikor póráz nélkül szorosan a bal lába mellett haladjon. Megtaníthatónak bizonyult arra is, hogy a gúzsba kötött, felpeckelt szájú emberhez közeledve kivegye annak szájából a rongyot, majd elrágja a kötelet. Mint egy német juhász.
– De amihez tényleg kedve van a farkasnak, az mégiscsak a nyomkövetés, az elveszett gyermek vagy halott felkutatása. Bizony, érdemes volna a farkast az ember szolgálatába állítani. A legjobban kiképzett kutya sem tud elmenni betonon lévő nyomon tizenöt perc esőzés után, de a farkas két nap múlva is képes rá. Mégsem arra gondolok, hogy a kutyát helyettesítse, hanem arra, hogy a kutyával együtt kellene alkalmazni a nyomkeresésben, hiszen a megtalálást követő jelzőugatásra a farkast nemigen lehet rávenni.
Fischl Frigyes valaha sokszor bemerészkedett a farkasok kotorékjába. Ért farkasnyelven, ismeri például a morgás hangszínskálájának jelentésárnyalatait. Szerinte a faj szuka egyedei képesek a körülményeknek megfelelően szabályozni a párzási időszakuk jelentkezési idejét, ugyanilyen okokból fogamzási képességük is gátlódhat ideiglenesen.
Kívülről úgy látni: kár, hogy különleges vizsgálódásai nem ébresztettek együttműködési szándékot a profi etológusokban vagy épp a bűnüldözés szakembereiben. Talán ha idegenek nem teszik tönkre a Tétényi-fennsíkon tartott falkát… talán akkor többre jutott volna a már nyugdíjas „farkasember”.
– Az állatok védtelensége csak a gyermekekéhez fogható, és állatvédelmi törvény ide vagy oda, nincs igazi elrettentés. A támadások és kínzások igen sokfélék, és annak, hogy mondjuk egy cirkuszi oroszlán lábujjait levágják, vagy hogy egy cirkuszi elefántot csáklyával idomítsanak, még elvi akadálya sincs!
Valóban számtalan fajtája és indítéka lehet az elvetemült kínzásnak. A pornófilmipar szodómiával keresztezett válfaja előszeretettel szerzi be az „alapanyagot” magyar állatmenhelyekről. Zöldek, állatvédők honlapjain már tavaly októberben felbukkant a hír, mely szerint egy tolnai férfi élő kutyák csonkolásából tartotta fenn magát, ugyanis a környék vadászai rendszeresen levágott kutyatestrészeket rendeltek tőle. A helyi vadásztársaság, cserébe a dúvadjelekért, melyek közé a kóbor kutyák orrát, farkát és lábát is sorolják, töltényeket ad!
Az ügy folytatását a minap a Magyar Nemzet írta meg: úgynevezett radikális állatvédők – a mozgalom nyugatról származik – Bölcskén összeverték az addigra már feljelentett kutyacsonkolót. A lapnak egy álnéven bemutatkozó, magát radikális állatvédőnek valló személy telefonon azt nyilatkozta: az állatkínzások számát nem a törvény szigora, hanem a fizikai bántalmazástól való félelem fogja csökkenteni.
A paksi rendőrség bűnügyi helyettes osztályvezetője megerősíti, hogy folyik a nyomozás súlyos testi sértést okozó ismeretlen tettes ellen.
– Erőszakra nem szabad erőszakkal válaszolni, de lehetővé kellene tenni az állatokat kínzók vagy módszeresen kiirtók letöltendő böntönbüntetését – mondja Pomogáts Béla irodalmár, egyúttal az Alapítvány a Macskákért elnöke. – Az, hogy a módosított állatvédelmi törvény lehetőséget ad a felfüggesztett börtönbüntetésre, még láthatóan édeskevés egy romló erkölcsű társadalomban.