Kínai nagykörút

Tökkelütött nép lehet a magyar – valószínűleg ez a benyomásuk támadt a Kínai Népköztársaság kiválasztott turistáinak, amikor is körbeudvarolták őket hazánkban a politikusok, a turisztikai szakemberek és a vidéki elöljárók. Ha esetleg valaki nem emlékezne rá: tizenhét főből álló kínai mintacsoport szűk két hét alatt ismerkedett Magyarország látnivalóival, nevezetességeivel.
Ennek az útnak az volt a meghirdetett célja, hogy itt-tartózkodásukat követően az ázsiai vendégek multiplikátorként hirdessék az igét az egzotikus Magyarországról. Rövidebben: az idelátogató kínaiak ezreitől várjuk gyengélkedő idegenforgalmunk talpra állását.
A tudósítások szerint vendégeinket – akiket igazán nem akarok megbántani – magas rangú, jelenlegi és egykori államhivatalnokok, kiemelt tanácsadók – a többi között Pál Béla és Huszty András – is fogadták, vidéki városainkban pedig polgármesterek és a megyei közgyűlési elnökök lesték kegyeiket. De mivel kecsegtethet bennünket ez a study tour? Nos, a magyar idegenforgalom valószínűleg soha az életben nem függ majd a kínaiak pénztárcájától. Egyrészt, mert Magyarország nem kínál olyan, turisztikai szempontból kifejezetten világhírű látnivalókat, amelyekért a tehetősebbeknek érdemes volna e távoli országból idezarándokolniuk. Vagyis: a kínai átlagember bevételeiből aligha fog dagadni a magyar turisztikai kassza, a gazdagabbak pedig nem a lepusztult budapesti belváros épületeiben kívánnak gyönyörködni, s nem a nyolcvanas évek óta sajnos – csak szinten tartott – balatoni hotelek szolgáltatásaira vágynak.
A bevételek alakulásának szempontjából fontos megemlítenünk, hogy az összes külföldi vendégéjszakának 80–90 százaléka immár évtizedek óta az európai forgalomból származik, az uniós tagálla-mok részesedése ezen belül is eléri a 70 százalékot. Az pedig, hogy a német vendégéjszakák aránya továbbra is döntő, vagyis az összforgalom csaknem 40 százalékát az EU legerősebb gazdaságából érkezők produkálják, ebben az országban talán mindenki előtt ismert. Ha máshonnét nem: a felkapottabb helyeken még mindig se szeri, se száma a Zimmer Frei-tábláknak. Ha pedig ehhez hozzátesszük, hogy az osztrákok hányada a teljes vendégéjszakák 10 százalékát teszi ki, akkor a napnál is világosabb: az ágazatot a német és az osztrák vendégsereg tartja el. E körben azonban nincs jó hírünk: a turisztikai kimutatásokban hiába a fölényes túlsúlyuk, Ausztriából és Németországból évről évre kevesebben jönnek hozzánk.
Vajon mit tesz az ezen a területen működő államapparátus? A gond az, hogy a szó valódi értelmében sajnos nincs is ilyen. Az idegenforgalmi bevételek hiába adják a magyar GDP 10 százalékát, a gazdasági tárcához rendelt, egykor az ágazat erős bástyájának számító Magyar Turizmus Rt.-t lecsupaszították, a szervezethez tartozó regionális marketingigazgatóságok működését pedig ellehetetlenítették. Hazánk kevesebb szakvásáron vesz részt, s a legfrissebb kimutatások szerint – bonyolultsága miatt – a német nyelv nálunk népszerűtlen. S akkor nem szóltunk még a gyatra idegenforgalmi infrastruktúráról. Csoda-e, hogy az úgynevezett szocializmusban a legvidámabb barakknak nevezett országnak jelenleg nincs arculata külföldön?
Ha én kínai turista lennék, bizony elcsodálkoznék, hogy Magyarország olyan piac irányába nyit, ahol lehetőségei minimálisak, ezzel szemben a legfontosabb országokat elhanyagolja. Mert pillanatnyilag úgy fest, hogy tizenhét kínai turista miatt csapkodjuk a térdünket örömünkben. Pedig az odavesző német piacot kellene siratnunk.