MI A MAGYAR?

Thököly Imre fejedelem, miután 1681-ben I. Rákóczi Ferencz özvegyét, Zrínyi Ilonát nőül vette, s ennek kezével egyszersmind a munkácsi nagyterjedelmű uradalomnak is birtokába jutott: 1684. julius 10-kén sajátkezűleg aláirva s megpecsételve, egy, Munkács várában, 13 iven sűrűn írott s 75 pontot tartalmazó gazdászati utasítást adott ki munkácsi uradalmi tisztei számára. (…)
Az udvarbírák (tiszttartók) jókor reggel keljenek. „Istennek szép, rövid ideában szolgáljanak” s a majorokat járják be, felügyelve, hogy a majorosné jó és ne üres szemet adjon az apró marhának. Ügyeljenek, hogy a ludakat hányszor tépik meg, hová kerül a tolluk; erre rovásokat tartsanak. Innen a csűröskertet, marhát tekintsék meg, nemkülönben a kerteket, gyümölcsösöket; vigyázzanak, hogy a lehullt gyümölcs, „az Isten áldása”, a földön ne veszszen; a régi fák helyett ujak ültettessenek.
Az úr dolgára kihajtott jobbágyokat „pallér” vezesse a munkára s az udvarbírák vigyázzanak, hogy ez égett borért ne engedje őket vesztegelni. Az ispánokra, kik e tisztséget pénzen szokták venni, föl kell ügyelni, nehogy a kivetett pénzbeli adókat a jobbágyoktól kicsikarván, a magok hasznára fordítsák; az ily csalárdokat büntessék szigorúan. A torkos és borozó bírák se nyúzzák a jobbágyságot. (…)
A korcsmák borral mindig el legyenek látva, s annak ára a körülményekhez képest változzék. Ünnepes és strongolálásos korcsmák is tartassanak fel, valamint másneműek is, midőn a jobbágyok az uradalmi boroshordókat kimérik. Vigyázni kell, nehogy a csalárd korcsmárosok viaszat öntsenek az itcze fenekére, hogy az ivókat rászedjék; vagy hogy a magok borait, lőréit ne árúlják; de a tisztek se árultassák saját boraikat az uradalmi korcsmákban, a miért büntetendők lesznek.
A jobbágyokat célszerűen és emberségesen dolgoztassák. (…) Az árendások szintén rendszerint használják őket, nehogy egy hátrúl két bőrt vonjanak. Az udvarbírák úgy szolgáltassák a jobbágyokat: hogy az erőtlenebbeket nagyobb és súlyosabb szolgálatra, az értékesebbeket pedig kevesebb és könnyebb szolgálatra ne forgassák valamely tekintetért vagy adományért.
A jobbágyok panaszai, sérelmei gyorsan s igazságosan intéztessenek el.
„Az Isten szent nevének megkáromlása e megveszett világban majd közönségessé kezd lenni; valaki azért abban megtapasztaltatik: úgy büntettessék tiszteink által, hogy az Isten haragjának elégtétele legyen, megoltására, és az káromkodóknak az ő bűnét az ő lelke ne hordozza.”
Praefectus tudta nélkül az udvarbírák, mint eddig történt sokszor, gazdag ajándékért, tudatlan, a szegénységet nyúzó ispánokat, pallérokat, gazdákat ne fogadjanak s az ily nadálytermészetüeket azonnal bocsássák el s ellenök a vizsgálatot hajtsák végre. (…)
Káposzta, dinnye, ugorka, hagyma, répa, retek, petrezselyem, alma, körte, dió, mogyoró, szilva, egres, tárkony, gomba stb. nagy mennyiségben tartassék készen. A káposzta jól besózassék, nehogy ismét kárba menjen az ahhoz való nem tudás miatt. A kertész is értelmes ember legyen.
Végre, az utolsó pontban azt mondja a fejedelem, hogy tiszti instructio, kimerítő, tökéletes nem lehet, mert minden a körülményektől függ, s az idő és alkalom mindenkor a legjobb tanító és kényszerítő praeceptor. Azért az udvarbírák legyenek tanult, értelmes, körűltekintő, józanéletű emberek, jó gazdák s mindent haszonra igyekezzenek fordítani; legyenek hívek: „mertcsak e szerint várhatják, remélhetik vehetik, is kegyelmes intentiónkat, – kire is Isten ő szent Fölsége segélje is!”
Lehoczky Tivadar: Thököly Imre, a „kurucz király”, mint gazda (Századok, 1870)