Néhány kivételtől eltekintve az uniós tagállamok a közösség májusi bővítése után gyakorlatilag lezárják munkaerőpiacaikat. A britek és az írek kivételével sehol sem várják a csatlakozó országok – köztünk hazánk – munkavállalóit. Ez az átmeneti korszak úgy 2011-ig is eltarthat.
Az elmúlt hetek híradásai szerint az EU meghatározó, vagyis gazdag és úgynevezett nagyfoglalkoztató országai megijedtek az olcsó kelet-európai munkaerő inváziójától. A többi között Hollandia, Svédország, Dánia, Belgium, Spanyolország, sőt testvéreink, a finnek is beálltak abba a táborba, amely biztonsági szelepeket, magyarán adminisztratív akadályokat épített be a munkavállalási jogok és főleg a hozzájuk kapcsolódó szociális juttatások mechanizmusába. Svédország például azt találta ki, hogy egyelőre, meghatározatlan ideig még munkavállalási engedélyt kell kiváltania annak, aki ott akar letelepedni. Ilyen dokumentumot mellesleg akkor kap az érintett, ha igazolja: teljes állásban, de nem a skandináv bérszínvonal alatt dolgozott, el tudja tartani magát, s nem telepszik rá a szociális ellátórendszerre.
Régi történelmi játszótársaink – Németország és Ausztria – már korábban jelezték, hogy öt plusz két évre kiiktatják az egyik legfontosabb uniós alapszabadságjogot: a személyek szabad áramlását. Az osztrákok és a németek ezt meg is tehetik, az EU szabályai szerint kettő–öt, különösen indokolt esetben pedig legfeljebb hét évig ereszthetik le a képzeletbeli vasfüggönyt. Akárhogyan is alakul, kezd ijesztő méreteket ölteni ez a folyamat.
Ezt mi sem jelzi jobban, minthogy a nem uniós tag Norvégia és Svájc is szigorítja majd a foglalkoztatási feltételeit. Utóbbiak esetében rosszmájúan kell megjegyeznünk, hogy az unióellenes, ám annak legtöbb szabályát kívülállóként is betartó országok egy platformon – jelesül az újonc tagállamok korlátozásában – legalább közös nevezőre jutottak. Az viszont kabaréba illik, hogy az integrálódók némelyike, Balázs Péter kijelölt EU-biztos szavai szerint, köztük akár Magyarország is, gátat szabna a más országokból érkezőknek. A magyar diplomata persze nem a nyugatiak alkalmazását fogná vissza, hanem a szlovák és a lengyel dolgozókat tartóztatná fel a határon.
Persze magától adódik a kérdés, mitől is tartanak nyugaton? Talán attól, hogy a magyar, a cseh, a lengyel, a szlovák, a szlovén és a balti munkavállalók 2004. május 1-jétől cakpakk elözönlik az Európai Unió boldogabbik részét? Ugyan-ugyan. Gondoljunk csak arra, hogy az átlag magyar még a szomszéd városban sem szívesen vállal munkát, inkább dolgozik kevesebb bérért lakóhelyén, s e felfogása aligha változik meg pár hónap alatt. Így valószínűleg továbbra is Szolnokon, Miskolcon vagy Szegeden próbál egzisztenciát teremteni Barcelona, München vagy Stockholm helyett. Ugyanakkor tény, hogy a csatlakozó kelet-közép-európai országok bérszínvonala nem versenyezhet a német, osztrák, dán és svéd jövedelmi helyzettel.
Finoman szólva csacsiságot követnek el a jelenlegi tagállamok, amikor is sorra zárják be az ajtókat az újak előtt. A hirtelen jött visszakozás mögött ugyanis nem gazdasági, foglalkoztatási indokok lehetnek – hanem más félelmek. Uniós diplomaták szemérmes hallgatása csak sejteti, hogy az EU-ban attól tartanak: május elseje után elárasztják őket milliószámra az új tagállamok legszegényebb állampolgárai. Véletlen-e, hogy az Európai Bizottság tisztviselői immár azzal vádolják a politikusokat, hogy engednek az idegengyűlölő, félelemkeltő kampányoknak?
A legszomorúbb az egészben persze az, hogy mi itthon terveket szövünk és álmokat dédelgetünk az uniós csatlakozással kapcsolatban. Pedig nyugaton a helyzet változatlan.
origo.hu
Manfred Weber és Brüsszel fizeti Magyar Péter országjárását
