Münteferingben bízik az SPD

A válság nem Schröderre vezethető vissza, hanem a szociáldemokrata ideológiára és annak gondnokaira, akik vonakodnak attól, hogy megérkezzenek a XXI. századba – hangzott a külföldi sajtóvisszhangok egyik legtalálóbb megállapítása, miután a német kancellár február elején lemondott elnöki tisztjéről az SPD élén, és a párt vezetését átadta Franz Münteferingnek, aki a 2004-es esztendő választási sorozatának első állomásán, vasárnap Hamburgban megkaphatja az első jelzést arra, hogy sikerül-e személyes vonzerejével megfékeznie az SPD-t a lejtőn.

Kockázattal telített feladatot vállalt magára az „elvtársak” új generálisa. A nagy múltú, de egyre inkább elbátortalanodott párt ugyanis történelmi válaszúthoz érkezett: vagy hajlandó magára vállalni a jelen problémáinak fájdalmakkal járó megoldását, vagy kitart az SPD hagyományos szelleme mellett, és annak jegyében gátat vet a kancellár által favorizált reformtörekvéseknek.
A március végére tervezett soron kívüli SPD-kongresszus klasszikus pártkatonát nevez majd ki hivatalosan is az elvtársak főnökének. Müntefering – azt követően, hogy huszonhat esztendős fejjel elkötelezte magát a szociáldemokráciának – hosszú utat tett meg a politikai karrier göröngyös útján, az osztályharc képviselőjeként, szakszervezeti funkcionáriusként, az apró vesztfáliai Sundern városi tanácsának tagjaként, majd a tartományi szervezet vezetőjeként. A tagság körében élvezett népszerűsége ezekre a gyökerekre nyúlik vissza. Szívesen kérkedik kispolgári-katolikus származásával, szerénységével, tősgyökeres beállítottságával. A befolyásos Frankfurter Allgemeine Zeitung így jellemezte: kézműves, pártpedagógus, húzza a kocsit, de egyben hajcsár is. Elévülhetetlen érdemeket szerzett az 1998-as parlamenti választás előkészítésében, független és hatékony kortesközpontot hívott életre, megtalálta az utat a kancellárjelölt imázsának maximális kialakításához, és tizenhat éves kereszténydemokrata fölény után hatalomra segítette a szociáldemokratákat és Gerhard Schrödert. A kormányfő miniszteri megbízatással honorálta teljesítményét a közlekedés- és építésügyi tárca élén.
A kabinetben eltöltött ideje nem tartott sokáig: a pártérdekek visszaterelték előbb az SPD főtitkári, majd a parlamenti frakció elnöki tisztébe. E feladatait már a pártideológia és a hatalomgyakorlás közötti hídverés szolgálatában végezte. Jelszava: szép és jó dolog az idealizmus, a politika viszont szervezés dolga. Az akkor még kettős feladatot (a pártelnökit és a kancellárit) ellátó Schröderrel szemben megőrizte karrierjének legfontosabb tőkéjét: a szavahihetőséget. Az SPD-bázis egyöntetűen vallja, Müntefering beszéli a tagság nyelvét és élvezi annak bizalmát.
Müntefering kiáll a kormány szorgalmazta reformagenda mellett, ennek terheit azonban el akarja fogadtatnia a kétségektől gyötört bázissal is – ez azonban kiszámíthatatlan bűvészmutatvány.