Napirenden az ingatlanadó

Elképzelhető, hogy az iparűzési adót a jövőben felváltja az értékalapú ingatlanadó. A polgármesterek általában egyetértenek ezzel a javaslattal, mert aránytalannak tartják az iparűzési adót, a városvezetők azonban hozzáfűzik azt is: átfogó reform kell a változtatáshoz.

Gidró Kriszta
2004. 02. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csak a teljes feladat- és hatásköri, illetve a finanszírozási reform mellett tartják elképzelhetőnek a polgármesterek az iparűzési adó megszüntetését és az értékalapú ingatlanadó bevezetését. Mint ismert, Csillag István gazdasági miniszter nemrég közölte: a tárca vizsgálja azt a lehetőséget, hogy a költségvetés függvényében, 2005–2006 folyamán megvalósulhat-e az iparűzési adó kiváltása. Az önkormányzatok bevételének tíz százalékát jelenti ez az adónem, országosan évente mintegy 250 milliárd forinthoz jutnak így a helyhatóságok.
Gémesi György (MDF), Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke lapunknak elmondta: semmilyen kapkodó, átgondolatlan lépést nem támogatnak. Szerinte az önkormányzatok nagy része a napi működésre fordítja az iparűzési adóból befolyt bevételek túlnyomó részét, mert az államtól kapott normatíva erre már régen nem elegendő.
*
Gémesi úgy fogalmazott: amennyiben a gazdasági szektorban akkora a baj, hogy nehezükre esik kifizetni az iparűzési adót, akkor inkább az állami adókról kellene tárgyalniuk a kormányzattal. Az ingatlanadó bevezetéséről szólva a politikus azt közölte: ez esetben az ingatlantulajdonosok teherbíró képességét is figyelembe kell venni. Gémesi György hangsúlyozta ugyanakkor: mindenképpen szükség van az önkormányzati szféra reformjára.
Támogatná az értékalapú ingatlanadó bevezetését Demszky Gábor főpolgármester is, amennyiben ez együtt járna a teljes finanszírozási és adórendszer reformjával. Mint azt az Info Rádiónak elmondta, az iparűzési adó kiváltására nem elegendő az ingatlanadó bevezetése, ahhoz a helyhatóságoknál maradó személyi jövedelemadó mértékét is meg kell növelni. A főpolgármester fontosnak tartja azt is, hogy az emberek összadóterhei csökkenjenek.
Építmény- és telekadót saját hatáskörben a helyi önkormányzatok már most is kivethetnek, ám kevesen élnek ezzel a lehetőséggel. Ahol beszedik ezt az adót, ott általában a garázsok és az üzlethelyiségek után kell fizetni. Emlékezetes: a fővárosi önkormányzat négy évvel ezelőtt egységesíteni kívánta Budapesten az ingatlanadót. A közgyűlés által 2000 márciusában elfogadott rendelet miatt a kerületi önkormányzatok az Alkotmánybírósághoz is fordultak. Az ingatlanadóról szóló fővárosi jogszabály végül azért nem lépett hatályba, mert egy fideszes képviselő kezdeményezésére a parlament módosította a helyi adókról szóló törvényt, s ezzel megakadályozta az adónem egységes budapesti kivetését.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.