Tárlókban a földalatti kultúra

Berlin, Prága, Brüsszel után Budapesten, a Millenárison is láthatók mától az egykori „földalatti kultúra” alkotásai. Mit jelent ez a különös hangzású orosz szó: szamizdat? A kéziratokban, szita- és stencillapokban, feketén kinyomtatott könyvekben, betiltott műalkotásokban, évtizedeken át fiókban tartott fotókon megörökített gondolatot. A Berlinben 2000-ben bemutatott kiállítás magyar anyaga bőséges ízelítőt nyújt az egykor föld alá szorított kiadók munkáiból, és kiegészült Szőnyei Tamás gyűjteményével, a nyolcvanas évek underground együtteseinek plakátjaival. „A kiállítás középpontjában a régi Európa politikai földrajzával összhangban az NDK, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország és a Szovjetunió áll” – írják bemutatkozásukban a kiállítás szervezői, a brémai egyetem szamizdatarchívumának munkatársai.

A ma nyíló kiállítás az egykori szovjet birodalom területén létrehozott szamizdatműveket mutatja be az egypéldányos, kézzel írt és rajzolt cseh könyvektől a több ezer példányban, feketén kinyomtatott politikai brosúrákig, tájékoztató és tiltakozó röpla-pokig, művészi igénnyel készített bélyegekig. A tárlat anyagának összeállítói szerint: „A szamizdatkiállítás a brémai egyetem Kelet-Európa Kutatóintézete kollekciójából a hatvanas–nyolcvanas évek Közép- és Kelet-Európájának egyedülálló kulturális jelenségét, a kommunista diktatúrák szellemi illegalitásban létrejött alternatív kultúráinak világát mutatja be: gépelt, kéziratos vagy nyomtatott könyveket, plakátokat, röplapokat, fotókat, képzőművészeti albumokat, festményeket, szobrokat.” A budapesti kiállítás programmenedzsere, Rajk Judit, az Európai Kulturális Alapítvány képviselője elmondta, hogy a brémai egyetemen 1982-ben létrehozott archívum vezetője, Wolfgang Eichwede professzor maga is rendszeres látogatója volt a Rajk-butiknak 1983-as fennállásáig, ahol az intézet gyűjteménye számára megvásárolta a magyar szamizdatkiadványokat.
A kiállítás reprezentatív katalógusa tanulmányokat közöl erről az elsüllyedt világról. A szerzők: Ivo Bock, Alekszandr Danyiel, Wolfgang Eichwede, Sabine Hänsgen, Haraszti Miklós, Wolfgang Stephane Kissel, Hubertus Knabe, Konrád György, Manfred Mack, Jan Pauer, Wolfgang Schlott, Karel Srp, Várnagy Tibor bemutatják a helyi sajátosságokra reagáló szellemi áramlatokat Közép- és Kelet-Európában a hatvanas évektől kezdődően. Az egyes országokban kialakult sajátos politikai tiltakozás különböző formáihoz kapcsolható szellemi ellenállás történetét. A kommunista agymosás és propaganda elleni magányos és csoportos küzdelem példáit, ami a másként gondolkodástól az autonóm cselekvésen keresztül vezetett a kommunizmus bukásához. Emlékezzünk csak a cseh Charta ’77 polgárjogi mozgalomra vagy a lengyel Szolidaritás Szabad Szakszervezet 500 napos legális fennállására.
Bár a kiállítás rendezői 1956-nál húzták meg a cezúrát, ami a magyar forradalom világtörténeti jelentőségét kiemeli, hiszen ekkor omlott össze először a hazugságra és terrorra alapított szovjet rendszer pillanatok alatt. Irodalomtörténeti tény, hogy 1953-ban egy orosz szerző (Nyikolaj Glazkov) állami kiadóknál elutasított munkáit szamizdat (magyarul: saját kiadás) jelzettel ellátva bocsátotta barátai rendelkezésére. Ő a műfaj névadója. Ugyanekkor a váci börtönben Tollas Tibor, Gérecz Attila, Tóth Bálint, Kárpáti Kamil, Béri Géza, Szathmáry György és más rabok alkalmi társulásából létrejönnek azok a versfüzetek, amelyeket az irodalomtörténet Füveskert néven ismer. A füzetekben fennmaradt, kézzel írott börtönversek íródeákja maga is költő. Tollas Tibor, akinek kezében 1945-ben felrobbant egy kézigránát, ezért csonkolt ujjaival nem tudott rabmunkát végezni. Verset írni igen. Az éveken át börtönben tartott egykori politikai foglyok emlékezete szerint több füzetet is elásták szabadulásuk előtt a börtönudvaron. A kicsempészett füzetekből néhány a forradalom és szabadságharc leverését követően nyugatra került. Tollas Tibor, a müncheni Nemzetőr című lap alapítójának válogatásában és szerkesztésében előbb magyarul jelent meg a magyar szamizdat őspéldánya Bécsben, 1957-ben. Ezt hamarosan követte 1958-ban, Torontóban a második kiadás. A kötet Im Frührot címen németül is megjelent 1957-ben és 1981-ben. Az orosz nyelvű kiadást Buenos Airesben nyomták 1958-ban, 1959-ben Firenzében kétnyelvű magyar–olasz kötet jelent meg, a spanyol, norvég, dán nyelvű kötettel egy időben. A magyar forradalom tizedik évfordulóján angol nyelven is megjelent a kötet New Yorkban. Idehaza a Katalizátor Iroda szamizdatkiadó jelentette meg Krassó György Londonból küldött stenciljei alapján 1988-ban. Az egyedülálló költői tehetségeket felvonultató kötet szerzőinek java része már nem él, Gérecz Attila a szovjet tankokkal vívott harcban esett el Budapesten, 1956. november 7-én. E méltán nagy nemzetközi elismerést kivívó kötet hiánya a szamizdatkiállításról jelzi, hogy további feltáró- és kutatómunkára van szükség, hogy az utókor teljesebb képet alkothasson egy letűnt infernális világ szenvedőinek sorsáról.
A fentiek figyelembevételével a magyar szamizdatkiállítás anyaga jelentősen kibővült a 2000-es berlini anyaghoz képest, és ez örömmel tölti el a korszak résztvevő megfigyelőjét.
Végezetül két szamizdatszerző művéből álljon itt idézet mementóként, egy örökre letűnt korszak hőseinek emlékére. Az első a Pünkösdi Füveskert füzetből való, szerzője Váci Névtelenként hagyta az utókorra szavait: „Kövek magányán őr lépte dobban. / Álmosság lappang lassú ütemén. / S már nem tudom, hogy mi fáj nekem jobban, / Az ő sorsa-e vagy még az enyém…” (Füveskert 1954–1995, Stádium Kiadó, 1995.)
A második idézet szerzője Vlagyimir Bukovszkij, akit a szovjet vezetés 1976-ban Svájcban kicserélt Luis Corvalanra, a chilei katonai junta börtönében ülő kommunista funkcionáriusra. Bukovszkijt egyenesen börtöncellájából vitték a repülőgépre, és csak a svájci leszállás előtt oldották el bilincseit.
Önéletrajzában részletesen leírja a posztsztálini szovjet rendszer megtorló apparátusának működését a börtönök, kényszermunkatáborok és zárt pszichiátriai intézetek horrorfilmekre rálicitáló ördögi gépezetét. Letartóztatása előtt Bukovszkij egyik szervezője volt a fiatal költők felolvasásainak a moszkvai Majakovkán. A csak néhány évig tartó hruscsovi olvadást azonban hamarosan követte a keményvonala-sok ellentámadása. A szóbeli szamizdat szervezésének hatósági kezeléséről írja önéletírásában a szerző: „Bevezettek egy nagy, ablaktalan helyiségbe, bútor sem volt benne. Még be sem értünk, amikor a jobboldali kísérőm pofon vágott. Ugyanakkor a másik igyekezett hasba vágni, hogy a földre essem, de én óvatos voltam, és elfordultam. Beugrottam a sarokba, hátamat a falnak vetettem, és igyekeztem az arcomat és a gyomorszájamat védeni. Legalább négy órán keresztül vertek. Az egyik a hajamnál fogva lenyomta a fejemet, és a térdével megpróbálta szétrúgni az arcomat. A másik közben teljes erejéből verte a hátamat a vesém táján. Csak arra koncentráltam, hogy ne essek el, mert akkor szétrúgtak volna. Már nem voltam egészen magamnál, szédültem, alig kaptam levegőt.” Bukovszkij 1961 és 1976 között több időt töltött börtönben, munkatáborban és zárt pszichiátriai intézetben, mint szabadlábon. Bekapcsolódott a szamizdatirodalom előállításába, hírekkel és információkkal látta el a külföldi tudósítókat, ekkor szovjetellenes propaganda vádjával állították bíróság elé. 1976 óta Cambridge-ben él, agykutató, és térségünk elismert politikai szakértője. Önéletrajza magyarul 1991-ben jelent meg a Katalizátor Irodánál „…és feltámad a szél” címmel.
A szamizdatkiállítás megnyitója alkalmából is érdemes megfontolni szavait, amit 1978-ban írott könyvében olvashatunk: „A demokráciához nem lehet illegális utakon eljutni. Nem szabad az ellenségtől tanulni, ha nem akarsz olyan lenni, mint ő. Az illegalitás csak zsarnokságot teremthet, csak valamilyen színű bolsevikokat hozhat létre.”
A szamizdatkiállítást a Millenárison ma 16 órakor nyitja meg Demszky Gábor főpolgármester, Magyar Bálint oktatási miniszter, Joschka Fischer német külügyminiszter és Wolfgang Eichwede, a brémai egyetem professzora.