Teleki és Károlyi közös listán

A hajdan szebb (antikommunista) napokat látott, mára a túlélésért harcoló, visszaesően kollaboráns SZDSZ a jelek szerint szappanoperaszerűen építi fel uniós választási kampányát, holott ez a módszer (sajtótájékoztatóknak álcázva visszatérni a tetthelyre) egyszer már látványos kudarcot eredményezett. Ezúttal azzal az újszövetségi zamatú kérdéssel indítottak, hogy „Eljön-e a te országod? ” – majd meg is válaszolták: nem, nem jön el; ha ilyen országról álmodozol, tartsák csak el az egyházakat a hívek. Némi gubancot okoz, hogy a hívek és az adófizetők legalább részben átfedésben vannak – de hát több is veszett a Bastille-nál. Mindezek ellenére támogatom a javaslatukat, ha jó példával járnak elöl: tartsák el száz százalékban az SZDSZ-tagok a pártot. Attól tartok, ekkora liberalizmustól már visszahőkölnének: soha nem jönne el az ő országuk…
*
A minap e hasábokon közzétettem a médiahatóság elnökéhez írott levelem, de mind a mai napig annyi választ kaptam rá, mint önök. Az ORTT nyilván el van foglalva az utódlás mindent maga mögé utasító problémájával, netán úgy próbál elébe menni a szovjet gyártmányú fűnyíró gépet kezelő Medgyessy–Draskovics-tandem megszorító intézkedéseinek, hogy szélnek eresztette sajtófigyelőit. Persze, az is lehet, hogy takarékosságból nem is járatja a Magyar Nemzetet, ezt a hazai közéletben és médiavilágban messzemenően nélkülözhető – mert a posztkommunista hatalomhoz nem eléggé lojális – sajtóorgánumot. Annál sebesebben reagált viszont Fiala János kereskedelmi rádiós és közszolgálati televíziós, aki a telefonban azt sérelmezte: hogyan merészeltem őt a tollamra venni, mielőtt felhívtam volna. Nem volt kedvem elmagyarázni neki, aki az írott sajtóba is kirándulgat, hogyha mindenkit felhívnánk előbb, akiről publicisztikai műfajban meg kívánunk nyilatkozni, akkor külön telefonközpontot kellene felállítani minden publicistához. (Nem is szólva arról, mi volna a teendő, ha például Antall Józsefet vagy Kádár Jánost valamilyen vonatkozásban meg szeretnénk említeni.) Fiala érzékenysége amúgy is érthetetlen, hiszen egy bő héttel korábban a Magyar Nemzet a híroldalain már megírta, hogy Fiala pályázaton kívül közel kétmilliós támogatást nyert el készülő könyvére, amelynek aktuálpolitikai indíttatása nehezen tagadható. Erre nem reagált, s a közmegegyezés szerint főbenjáró ügyekben a hallgatás beleegyezés. Az ORTT erre vonatkozó pályázati kiírását nem sikerült föllelni. S azt sem tudom belátni, hogy az audiovizuális kultúra felügyeletére és felvirágoztatására hivatott állami szerv vajon milyen alapon támogat egy másik csillagködbe, a Gutenberg-galaxisba tartozó produkciót – ráadásul olyan tárgykörben, amely az ORTT születése előtti időket boncolgatja, így aktualitása enyhén szólva másodfrissességű. (Ha Fiala tévé- vagy rádiójátékra szerzett volna pénzt Csúcs Lászlóval a főszerepben, arról is meg lett volna a véleményem, de megtartottam volna magamnak.) Így viszont egészen úgy néz ki, hogy a baloldali vezetésű testület közbeszerzési eljárás nélkül, de közpénzből, baloldali kötődésű médiaharcosokat támogat megkérdőjelezhető prekoncepciójú munkák létrehozására és életszínvonaluk javítása érdekében. Az ilyesféle húzások miatt szokták aztán az elmaradott nyugat-európaiak hazánkat mind előrébb sorolni a korrupciós országlistán. Amúgy pedig sajnálhatják, hogy nem élvezhették önök is Fiala úr telefonját: ritka élmény egy Tolerancia-díjas üvöltözését hallani…
*
Egyeztetési zavar miatt nem értesült a bíró arról a tényről, hogy Bácskai János dandártábornok, Kulcsár Attila bankárfenomén kormányzati (?) kapcsolattartója perében Tóth András, a titkosszolgálatokért felelős államtitkár a tervezettnél egy héttel korábban óhajt vallomást tenni. Már az ókori nagy stratégák is tisztában voltak azzal: a meglepetésszerű támadás fél győzelem. Tóth András szakmai alkalmasságához ezek után kétség sem férhet: az ügyet tárgyaló katonai bíró előtt még tanúvallomásának tényét is sikerült titokban tartania…
*
Tavaly, amikor Hiller István kultuszminisztert megkérdezték, mi a garancia arra, hogy a kultúra és a művelődés valóban meg fogja kapni 2004-ben az ígért költségvetési támogatást ettől az ingatag szavú kormányzattól, a nagy szocialista ideológus azt felelte: jóban van a pénzügyminiszterrel. Megnyugodhattunk, hogy a szocialista összeköttetés intézménye rendszerfüggetlenül túlél minden csapást. Akkor azonban a pénzügyminisztert László Csabának hívták, most meg Draskovics Tibornak, aki mindjárt le is csípett 8,7 milliárdot a nemzeti kulturális örökség költségvetéséből. Hát ennyit a szocialista lobbikultúráról.
*
Nem értem, miért bántja mindenki szegény Medgyessy Pétert, holott ő csak jót akar. Nemzeti összefogást, közös brüsszeli listát. Az értetlen európai politikusok meg közveszélyes, életidegen fantazmagóriának, a demokrácia halálának bélyegzik az országértékelés helyett bejelentett kormányfői javaslatot. Még a Szocialista Internacionálé is diszkréten elfordul a magyar szocialisták és szabad demokraták miniszterelnökétől, mintha csak látásból ismerné. Pedig ez a lista remek dolog, hiszen kihúzná a méregfogát az áldatlan gazdaságpolitikai huzakodásnak – júniusig el lehetne vitatkozni például azon, hogy Schmitt Pál vagy Kovács László legyen-e a listavezető. Az pedig maga volna a nemzeti összefogás, hogy Demszky Gábor végre közös listán szerepelhetne Horn Gyulával. (Összenő, ami összetartozik.) Némi gondot okoz, hogy ilyen alapon kirekesztünk mindenkit a brüsszeli politizálásból, aki pillanatnyilag nem csücsül a budapesti parlamentben – de hát a demokrácia áldozatokkal jár; ahol gyalulnak, ott hull a forgács; dühöngjön csak a férgese. Egy remek gondolat azonban nem bukhat meg azon, hogy a javaslattevőn kívül mindenki más orbitális ostobaságnak tartja. Az amerikai illetőségű kormánytanácsadók nyilván csak próbának szánták az új demokráciamodellt a hazai bevetés előtt: a közelgő elnökválasztáson közös listán indulna a demokrata Kerry és a republikánus Bush; s a garantált siker esetén az egyik páros, a másik meg páratlan napokon lenne a Fehér Ház ura. (Azt még csak elképzelni sem tudom, hogy olyasmit tanácsolnának a magyaroknak, amit maguknak nem kívánnak.) Még kiválóbb lenne a budapesti referencia, ha az összmagyar listát szimbolikusan időben is kiterjesztenénk: együtt pompázna rajta Horthy és Kádár, Kun Béla és Szálasi, a szobortalan gróf Teleki meg a szobros gróf Károlyi. A szavazólapot pedig Ady- és Szabolcska-idézetek ékesíthetnék. Hajrá, Európa, hajrá, európaiak!
*
Az élet megy tovább – mondta Juhász Ferenc hadügyér és villalakó az Irakban állomásozó magyar katonákat ért támadás után. Micsoda pengefinom helyzetértékelés – elvégre egyelőre egyetlen halálos áldozata sincsen ennek a részünkről igazságtalan háborúnak. A sebesültek száma órákon belül emelkedett tízről harmincnyolcra – korábban bizonyára nem számolták bele a ragtapaszos sérüléseket, valahol a szemkifolyásnál húzva meg a határt. Egy ragtapasz azonban nekem nagyon hiányzik: Juhász tapintatos szájára.
n
Üzenet a mélyből a Kuncze Gábor-i magasságokba: „A kormányfőt a kútba követni nem kell félnetek, jó lesz, ha mindenki be- vagy kiugrik, ti nem lesztek ellenzék.”