Tönk szélén az „előremutató újlengyeli gazda”

Medgyessy Péter miniszterelnök országértékelő beszédében mint az előremutató, pozitív gazdamentalitás képviselőjét mutatta be Tugyi Endrét, akinek sertéstelepe mára a tönk szélére jutott. Az újlengyeli – ma út szélén – demonstráló gazda úgy látja, az illetékesek akkori ironikus szavait szó szerint megfogadták: a földművelők és állattartók érdekében tényleg nem csináltak semmit.

Tugyi Endre nyáron vendégül látta a miniszterelnököt újlengyeli gazdaságában, ahol az ország vezetője a saját szemével győződhetett meg az aszály sújtotta agrárium tragikus helyzetéről. Tugyi gazda nem sejtette, hogy a miniszterelnökben nem a gondok, hanem az ő pozitív gondolkodása marad meg, mint egyetlen tanulság.
– Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy még a nyáron meglátogatta a gazdaságomat Medgyessy Péter és más kormánytagok, miként az is, hogy a miniszterelnök szívélyes szavakkal emlékezett meg országértékelő beszédében akkori élményeiről. Az nem ért meglepetésként, hogy említést tesz róla, erről már korábban a miniszterelnöki hivatal értesített. De az már igen, hogy ezt milyen összefüggésben teszi. Nem azt mondom, hogy hazudott, hanem azt, hogy nem a lényeget emelte ki. Mélységesen egyetértek a miniszterelnök úrral, hogy előre kell menekülni: magam is utálom a tehetetlen, örökösen nyavalygó embert. Így gondolkoztam mindig, ez számomra természetes. Lehet, hogy beszélgettünk is erről, de nem ez volt a lényeg, hanem a gazdák óriási fájdalma. Hogy az aszály elvitte a fele termést. És ez másnap meg is jelent a Magyar Hírlapban – mondta el Tugyi Endre, akit tegnap fia „helyettesített” a ceglédi gazdatüntetésen, a négyes úton, mivel neki a fővárosban volt dolga. – Meg is mutattam Medgyessy Péternek a félig üres magtárat, meg az újonnan épített százhatvan anyakocás sertéstelepemet, és elmondtam, hogy az én állataimnak ez a takarmány csak fél évre lesz elegendő, s hogy így van ez az egész országban. Hogy utána mi lesz, nem tudom… Kérdezték tőlem, hogy mit kell tenni az alacsony felvásárlási árak ellen, én pedig azt válaszoltam: most már semmit. Fél év múlva úgy is tönkremegyünk… De ezt én nem szó szerint gondoltam, azt hittem, értik a fájdalmas iróniát, a figyelmeztetést. De sajnos komolyan vették, amit hallottak tőlem, és megfogadták. Eltelt a fél év, és tényleg itt vagyunk a tönk szélén – mondja Tugyi Endre, egyre nehezebben nyelve le felháborodását.
– Mikor nekem fél termésem volt, az országnak is csak annyi volt. S még ezt a fél termést is engedték kivinni, s most aranyáron tudjuk megvenni a takarmányt. Vagy hagyom az állatokat éhen dögleni, vagy – ahogy most karácsonykor történt – dobra verem, amim van. El kellett adni az autónkat, hogy legyen takarmányra pénz. A malacok most tarthatnak a lökhárító áránál, már csak ennyi van belőle. Én meg motorkerékpárral járok újra. A fiam örökölt egy házat: meghirdettük eladásra, úgy néz ki, el is kel. Azt is meg fogják enni a disznók, mert nem akarjuk feladni a gazdaságot. De most már tényleg csak az Isten segítségében bízunk… – fakad ki. Közelebb jár a hatvanhoz, mint az ötvenhez, és világéletében a földből élt.
Mint meséli, az újonnan épült sertéstelepet benépesítették, százon fölül van az anyakocák száma. Nemrégen azzal a hírrel várták otthon, hogy az éjjel született nyolcvan kismalac. Csak azt tudta válaszolni az örömhírre a fiának, és a megmaradt három alkalmazottjának: született félmillió forint veszteség…
– Így állunk. És ez nem sírás-rívás, hőbörgés, hanem az egész fuldokló agrárium segélykiáltása, amit nálam is meghallhatott volna Medgyessy Péter – mondja, hozzátéve: a gazda dolga, hogy termeljen, jó minőségben. És azt meg is csinálja. Tőle ne kérdezzék, hogy mit kell tenni. Az a szakemberek felelőssége, ők ismerik a viszonyokat. Mindenki tegye meg a magáét. Mi szeretjük a munkánkat, ehhez értünk, ezt akarjuk csinálni – teszi hozzá magyarázatképpen.
A kérdésre, hogy az EU-s támogatásokkal, pénzekkel mi a helyzet, csak legyint.
– Én még nem találkoztam olyan élő emberrel, aki kapott volna SAPARD-támogatást. Lehet, hogy van ilyen, csak én még nem találkoztam vele. Bár mi is beadtunk pályázatot géptámogatásra, de visszadobták valami hiánypótlásra, aztán már vissza se küldtük. Ugyanis a negyvenszázalékos támogatás a végén bizony nem annyi. Az új áfatörvény szerint a támogatott összeg után nem lehet visszaigényelni a forgalmi adót. Arról nem beszélve, hogy utófinanszírozással működik a rendszer, úgyhogy valahonnan – kamatra – tőkét kell szerezni ahhoz, hogy egyáltalán labdába rúghasson az ember. És akkor még nem beszéltünk a szigorú feltételekről. Nem nekünk találták ezt ki… A SAPARD-támogatások hetvenöt százaléka jön az unióból, ehhez a magyar államnak huszonötöt hozzá kell tenni. Nekem egyébként az az érzésem – és ezzel a gyanúban sokan osztoznak –, hogy talán nincs is fedezet arra a nemzeti huszonöt százalékra, és ezért mennek ilyen nyögvenyelősen a SAPARD-pályázatok. Ezt nem állítom, csak óhatatlanul megfordul az ember fejében a gondolat, hiszen valami hibádzik, ez tény – tárja fel kétségeit.
Tugyi Endre – mint meséli – Kocséron született, paraszt család gyermekeként, 1947-ben. Édesapja, miután hazatért a hadifogságból, folytatta a földművelést. 1960-ban sikerült beterelni a tsz-be, ekkor ért véget önálló gazdasága. Tugyi Endre több mindennel próbálkozott, műszaki főiskolát végzett, volt rendőr, tűzoltó. Aztán 25 éves korában jött rá, hogy élete a föld, ahonnan elindult. Tsz-ben dolgozott 1979-ig, akkor kezdett a maga lábára állni, bár még volt kapcsolata a szövetkezettel is. Nekik hizlalta a sertést.
– Apám mindössze 12 évig lehetett önálló gazda. S ha így megy tovább, az én gazdaságom csak egy évvel éli túl az övét. Ha nem változnak a dolgok, a rendszerváltozás után a 14. évben én is feladni kényszerülök azt, amiért éltem, amihez értek Miért? Hogy utána mi lesz? Nem tudom…
Tugyi Endre nem a tüntetésre, hanem a gazdaságba indul a fővárosból, mert a munka nem várhat. De ma már ő is ott lesz a ceglédi útblokádon. Az állatok körüli teendőket pedig ellátja a fia. Nagyon nagy az elkeseredés, és jogos. Nem szabad feladni – hangsúlyozza búcsúzóul.