Törékeny alap

A modernitást a megkérdőjelezés szelleme mozgatja: egyfajta dinamika, amely valahol az ókori Athénban született, és azóta is bomlasztóan hat minden hagyományos, hierarchikus és tekintélyelvű társadalomra. A modern társadalom az egyetlen, amelyet ez az elbizonytalanító dinamika nem fenyeget összeomlással, sőt ez tartja életben – kezdte nyitó előadását a Mindentudás Egyetemén Heller Ágnes filozófus.

A modernség dinamikája egy adott társadalmi világrend értékeinek, illetve azok érvényességének intézményesített tagadása. Eredetét az i. e. VI–V. századi Athénra tenném, és Szókratész személyében látom megtestesülni. Megjelenhet puszta tagadás formájában is, de úgy is, hogy a beszélő a tagadott értékekkel szembe új értékeket állít. A filozófiában tudomásunk szerint Szókratész volt először az, aki ezt az utóbbi eljárást gyakorolta, körülbelül így: amit igazságosnak tartanak, nem az, valami más lenne igazságos; amit igaznak hiszünk, csak egy vélemény, valami más az igazán igaz; amit jónak fogadunk el, nem jó, valami egészen más a jó. Szókratész egy személyben testesítette meg a modernség dinamikájának három mozzanatát: a beszédet, a magatartást és az alkotást. Az athéni piacon sétálva kérdezgette azokat, akik tudni vélték a választ minden kérdésre. Megrendítette magabiztosságukat, ellentmondásba keverte őket, hogy belássák: tudásuk csupán megalapozatlan vélemény. Ugyanígy viselkedett bírái előtt is, akik ezért halálra ítélték. Ami pedig az alkotást illeti, Szókratész szülötte, a filozófia minden nagy korszakában a modernség dinamikájának szellemében is építkezett.
Mikor a modern szó elterjedt az úgynevezett európai reneszánsz idején, az újat jelentette a régivel szemben, feltételezve, hogy az igazabb, mélyebb, jobb, szebb a réginél. A modern szónak ez a használata mind a tegnapig divatos maradt. Modern művészetnek az új művészeti irányzatokat, modern filozófiának az új filozófiai rendszereket neveztük. Ám a mai művészetet és életformákat nem azért nevezik sokan posztmodernnek, mintha már túl lennének a modernségen, hanem azért, hogy a modern fogalmát ne a „jó, szép, igaz, mert haladó” szellemében értelmezzük.
Amikor a modernség dinamikáját csoportosan vagy intézményesen kezdik gyakorolni, a tradicionális társadalmak válságkorszakot élnek át. Ezeket a társadalmi berendezkedéseket múltjuk, eredetük legitimálja, azaz teszi lényegében önként elfogadottá. A modernség dinamikája éppen az értékek legitimitását támadja meg, aminek következményeként a hagyományos társadalmak vagy újrarendeződnek, vagy összeomlanak, vagy más formába rendeződnek, vagy hozzájárulnak egy modern társadalmi berendezkedés megjelenéséhez. Nem a modernség dinamikája határozza meg tehát a modern társadalmi berendezkedést, mivel annak csak egyik, bár szükséges feltétele. A modern társadalmat a hagyományos társadalmakkal szemben éppen az jellemzi, hogy a modernség dinamikája nem fenyegeti őket összeomlással. Sőt ami a premodern társadalmakban a krízis jele, az a modern társadalmakban a társadalom működésének szerves feltétele. Ma minden napilap arról szól, hogy ez nem jó, valami más jobb lenne, ez nem igaz, valami más az igazság. A modern világban azok a társadalmi berendezkedések lesznek hosszú távon tarthatatlanok, amelyekben nem gyakorolják a modernség dinamikáját, illetve ahol ez túlságosan szűk réteg előjogává válik – ahogy például a Szovjetunió esetében történt.
A felvilágosodás azon a hitvalláson alapul, hogy minden ember szabadnak születik, egyenlően van ésszel és lelkiismerettel felruházva, s hogy mindenkinek joga van az élethez, a szabadsághoz és saját boldogulása kereséséhez. Ez a hitvallás ellentmondott minden hagyományos társadalom credójának, vagyis, hogy az egyik ember szabadnak születik, a másik rabszolgának, az egyik nemesnek, a másik polgárnak, a harmadik jobbágynak vagy szolgának. A modern világ a szabadságon alapul, csakhogy az olyan alap, amely nem alapja semminek. Ezért is oly törékeny a modern világ. Két tényező tartja életben. Az egyik a honpolgárok elkötelezettsége a szabadság szelleme és intézményei iránt (bár nem minden modern ember írja alá ezt a mondatot, például a rasszisták sem, de ameddig léteznek demokratikus intézmények, mindig lesznek polgárok, akik aláírják). A másik tényező a haladás eszméje, ha nem az egyetemes fejlődés gondolatát értjük rajta. Ennek az eszmének tényszerű igazságát a tudomány és technika valóságos fejlődése látszik igazolni. Ám illúzió az, hogy a modern világ jobb, nemesebb, igazabb a premodern társadalmi berendezkedéseknél, hogy az emberek boldogabbak lesznek, hogy a mi világunk testesíti meg az ész győzelmét az esztelenség, az előítéletek barbár világa felett. Ha más nem is, Auschwitz és a gulág kiábrándíthatott minket a modernséghez fűződő efféle illúziókból. A mi világunk nem jobb és nem rosszabb, mint számos korábbi társadalmi berendezkedés – csak más. Nem leszünk itt sem boldogabbak, sem boldogtalanabbak, s ez a világ sem tart örökké. Ide születtünk, kötelességeink is e világ keretei között vannak. Kortársainkért és közvetlen utódainkért vagyunk felelősek.
A premodern társadalmakban tehát mindenki azzá válik, aminek született, azaz társadalmi funkciója születése pillanatában adott. A rabszolga fia rabszolgának születik, a nemes fia nemesnek, a férfi férfinak, a nő nőnek – nem pusztán biológiai vonatkozásban, hanem a társadalmi hierarchiában betöltendő szerepe szempontjából is. Ennek a természetesnek hitt világrendnek az oszlopait rázza meg a felvilágosító beszéd: minden ember egyenlően szabadnak született. Ebben a mondatban az is kifejeződött, hogy ami eddig természetesnek tűnt, az nem természetes. Nem természetes, hogy a nőnek mindig a férfi parancsol, hogy alattvalók vagyunk és nem honpolgárok. Az egyenlőtlen esély nem természetes. A modernség alapeszméje az egyenlő esély, noha sehol sem egyenlők az esélyek. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy ez a modernség alapeszméje. Persze az egyenlő esély eszméje nem a társadalmi egyenlőség eszméje. Arról van szó, hogy mindenki ugyanarról a startvonalról indulva kezdje meg a futóversenyt. Az egyik előrefut, a másik elmarad. A végeredmény egyenlőtlen lesz. Ahogy Napóleon mondta: minden katona tarsolyában ott lapul a marsallbot. A modern társadalom éppen ezért elégedetlen társadalom. Hiszen mindenki lehet marsall, miniszterelnök, milliomos, híres ember, de csak kevesek lesznek azok. S akik nem lesznek, gyakran érzik ezt sérelemnek, esetleg sötét erők manipulációjának. Minden társadalmi berendezkedésnek megvan a maga sajátos lelki betegsége. A modern társadalom lelki betegségei közül e fájdalmas irigység az, ami éppen az egyenlőség eszméjével tart rokonságot. A modern embernek meg kell tanulni tisztességesen együtt élni azzal a tudattal, hogy másoknak, esetleg kevésbé érdemeseknek is, minden jobban sikerül.
Ebben a világban a szükségleteket és kielégítésük eszközeit sem lehet többé a születés meghatározta helyhez rendelni. Miután az elosztás intézménye fokozottan a piac lesz, a funkcióknak megfelelő szükségletkielégítő eszközöket csak mennyiségileg lehet meghatározni. Van, aki sok pénzre tesz szert, van, aki kevésre, de mindenkit pénzzel fizetnek ki. Minél kevésbé korlátozott a piaci mechanizmus, minél önszabályozóbb, annál inkább beszélhetünk kapitalizmusról. A kapitalizmus a javak és az emberek elosztásának az a módja, amely nélkül a modern társadalom nem lenne képes fennmaradni. A kapitalizmus forradalmi radikalizmusa a hagyományos kapcsolatok állandó felbomlasztásához vezet, ugyanakkor veszélyezteti is azt a világrendet, melyet fenntart. Ezért kell mindig intézményesen korlátok közé szorítani. Ezt teszi a szocializmus, azaz a szociáldemokrata politika, mely a kapitalizmussal szemben konzervatív, és igyekszik az újraelosztás politikáját érvényesíteni. Hol az egyik, hol a másik tendencia kerül túlsúlyba. Kapitalizmus van, de kapitalista társadalom nincsen. Ugyanis a javak, a természeti kincsek, az emberek, a jövedelmek piaci elosztása a modern társadalmi berendezkedésnek csupán egyik, bár elengedhetetlen alkotórésze. A másik kettő a tudományos-technikai haladás, illetve a modern politikai berendezkedések.
A tudomány és technika fejlődésével kapcsolatban beszélhetünk egyedül haladásról. Többet vagy jobban tudunk, mint korábban. A modern tudomány és technika fejlődése tehát egyenes vonalú, egyedül itt tudjuk összehasonlítani a nyereségeket a veszteségekkel, s nyugodtan állíthatjuk, hogy a nyereségek felülmúlják a veszteségeket.
A modern kor kifogyhatatlan új hatalmi formák és intézmények bevezetésében. A modern világban találták ki az abszolút monarchiát, az alkotmányos monarchiát, a nemzetállamot, a parlamenti rendszert, az emberi és állampolgári jogokat, az írott és megváltoztatható alkotmányt, a képviseleti, választáson alapuló demokráciát, a hatalom megosztását törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalomra, az úgynevezett vallásilag semleges államot, ahogy a totális államot és társadalmat is. Csak a modernségben alakultak ki az úgynevezett politikai-társadalmi világnézetek, amilyen a konzervativizmus, a liberalizmus, a szocializmus, majd a későbbiekben a kommunizmus és a fasizmus. Csak a modernségben alakulnak ki az osztálytársadalmak, majd a modernség teljes győzelmével az osztály nélküli avagy tömegtársadalmak.
E három tényező – a piacon történő elosztás, a tudományos-technikai tudás felhalmozódása s a választott és választható politikai szerkezet – együtt jellemzi a modern társadalmi berendezkedést. Ezek kölcsönösen támogatják egymást, de időnként súlyos konfliktusba is kerülnek egymással. Ha a tudomány és technika önfejlődésébe csak kismértékben is, alkalmazásába annál inkább beleszól például a politika. Korlátozza a genetikai kísérleteket, s bár a politika nem erkölcsön alapul, létezik politikai erkölcs, továbbá a politikai sikeresség egyik feltétele, hogy a politikus ne sértse a választók erkölcsi érzékét. Ugyanakkor a piaci elosztás, mindenekelőtt a kapitalizmus dinamikája is erősen befolyásolja a modernség másik két tényezőjét. Ma a tudományos kutatásnak igen nagy tőkére van szüksége, s ezért a piac befolyása a tudományos és technikai tudás felhalmozásának irányára jelentős. A politika korlátozhatja ugyan a piacot, de engedelmeskednie is kell neki. Főleg ma, a globális világgazdaság korában a politika megbukik, ha nem veszi figyelembe a gazdasági feltételeket és azok határait. Végül a tudomány és technika fejlődésének felbecsülhetetlenül nagy hatása van mind az elosztás rendszerére, mind a politikára. Elég, ha csak arra gondolunk, hogyan változtatta meg a televízió a politizálás természetét, vagy akár a mobiltelefon a tőzsdén való spekuláció lehetőségeit.
De mi vagy ki mozgatja a három tényező kölcsönhatásának alakulását? Mivel állandóan azt mondjuk, ez így nem jó, ezt jobban lehetne csinálni, ez így nem igaz, valami más az igazán igaz, ezért és ezzel tudjuk a modernség három tendenciáját valahogyan mindig egyensúlyban tartani, pontosabban: az állandóan megbillenő egyensúlyt – gyakran kríziseken, sőt kataklizmákon keresztül – visszaállítani. Ha ez egyszer nem sikerülne, nagyon is törékeny modern világunk elpusztulna.
A modernség három tendenciáját a modernség dinamikája tartja viszonylagos egyensúlyban. A legjobb modern politikai berendezkedés tehát az, ami e dinamika gyakorlását leginkább lehetővé teszi. A totális rendszerek is modernek, a fundamentalizmus ideológiájára alapozó országok is azok, csak kevéssé képesek arra, hogy a modernség dinamikáját életben tartsák, hiszen kevesek gyakorolják. S ennyiben parazita képződményei a modernségnek, mert abból élnek, hogy vannak demokráciák. Igen sokan elemezték már, hogy a kapitalista világgazdaság működésének következményeképpen ma a földgolyó szegény és gazdag népekre oszlik, s hogy a gazdag országok abból lettek gazdagok, hogy a szegények szegényebbek lettek. Ebből elvben két dolog következhetne. Az egyik, hogy jobb lett volna nem modernné válni. Ez az eshetőség nem reális. A másik a modernség dinamikájának globálissá válása, ami azonban igazán csak demokráciákban lehetséges. A modernség működésének modellje tehát konfliktusmodell. Sosem láthatjuk előre, melyik konfliktus oldódik meg, s melyik nem. Sokkal kevesebbet tudunk világunk jövőjéről, mint a premodern társadalmak hagyományos embere. De többet tudunk tenni érte – vagy ellene!

A fenti szöveg a február 2-án elhangzott előadás rövidített, szerkesztett változata.
Az előadás megtekinthető február 8-án (vasárnap) 13.15-től az MTV-n, valamint 21.55-től az M 2-n.
A Mindentudás Egyetemének következő előadása február 9-én 19.30-kor kezdődik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatikai épületének B28-as előadójában (Budapest XI., Magyar tudósok körútja 2/B).
Az előadások teljes szövegét a hozzászólásokkal és a vitával együtt a www.mindentudas.hu weblapon találják meg az érdeklődők.