Vonzó a közösségi egyház

Az egyháznak minden korban világos mondanivalója van, ami olyan hagyomány, amihez feltétlenül ragaszkodnunk kell. Jelenleg a korszellem a korszerű gondolkodás megismerését és alkalmazását jelenti. Ennek érdekében azonban nem lehet az egyház minden tanítását átformálni, kiválogatni, és csak arról beszélni, amit a modern gondolkodók is elfogadhatónak tartanak. VI. Pál pápa 1976-ban megfogalmazott apostoli buzdításának már az elején úgy vélte: az egyháznak kettős hűségben kell evangelizálnia. Feltétlenül ragaszkodnia kell a kinyilatkoztató Istenhez és az adott kor emberéhez. Azt gondolom, hogy ez a kulcs – mondta Udvardy György, akit Kiss-Rigó Lászlóval együtt Esztergomban holnap délelőtt szentelnek püspökké. A főegyházmegye új segédpüspöke lapunknak a hitről, a korszellemről és a hagyomány erejéről fejtette ki a véleményét.

Hazánkban generációk nőttek fel anélkül, hogy a vallásos hitnek akár csak az alapjaival is találkoztak volna. Így aztán nem csoda, ha a korszellem cseppet sem a lelki értékek népszerűsítéséről szól. Mit tehet az egyház azért, hogy változtasson a jelenlegi, ugyancsak elkeserítő helyzeten?

– Valóban, lesújtónak is lehet mondani a jelenlegi helyzetet. Tudnunk kell azonban, hogy a teremtett emberben olyan alapvető vágyak vannak, amelyek túlmutatnak az e világi kereteken. A transzcendentális vágy pedig akkor is ott lapul az emberben, ha nem veszi tudomásul. Még az egészen hétköznapi vágyakra, például a boldogság, vagy a szeretet utáni óhajra is igaz a megállapítás, hiszen ezek is olyan alapvető és ősi lelki igények, amelyek végső soron a hitre mutathatnak.

– Csakhogy az e világi vágyakból nem feltétlenül Isten felé vezet
az út.

– Mégis egy egységes és átfogó szemlélet alapját adhatják. Annak ellenére is ezt mondom, hogy tudjuk: a vallási tapasztalat hiánya miatt a fejekben nagyon sok olyan válasz fogalmazódik meg, amely bizony az ember ellen van. A mai világban dömpingszerűen zúdulnak az emberre azok a kérdések, amelyekre pillanatok alatt személyes döntéseket kell hozni.

– Az egyház hogyan tudja a személyes döntést a hit felé terelni? Istenhez az emberen keresztül vezet az út?

– Az emberekben meglévő érzéseket valódi, élő kérdésekké kell átalakítani. Sok olyan ember van, aki keresi a helyét, a saját útját. Kérdéseket tesznek fel – csakhogy a választ már nem minden esetben hallják meg. Abban kell segíteni őket, hogy meg tudják fogalmazni: mi az értelme és a végső célja annak, amivel foglalkoznak. Ez lehet ugyanis a hit előszobája.

– A helyzet talán a fővárosban a legrosszabb. Hány százalékos a lakótelepeken, a munkásnegyedekben élő fiatalok között a hitoktatáson részt vevők aránya?

– Egyházmegyénkben 16-18 százalékosnak tekinthető a hitoktatáson részt vevők aránya, ami egy picivel az országos átlag alatt van. Sokan úgy gondolják, hogy a fiatalokat nem érdekli semmi, és csak a pillanat bűvkörében élnek. Szerintem nem így van, ők is keresik az élet értelmét, ők is boldogok szeretnének lenni. Akár még meglepőnek is tűnhet, de a felmérések tanúsága szerint a fiatalok értékskálájának élén többnyire konzervatív értékek találhatók: család, házasság, hűség.

– Ezt nagymértékben segítené, ha az iskolai tanrend része lenne a hittan.

– Ausztriában, Németországban vagy Olaszországban a tanrend része a vallásoktatás. Európa más országaiban erre fakultatív lehetőség van. Nálunk is ez alakult ki. Pusztán az ilyen ismeretközlés – amit nagyon hasznosnak tartok – automatikusan nem hozza magával a hit fejlődését.

– Talán mégis be tudna pótolni valamit abból a háromgenerációs szakadékból, amit a történelem hagyott örökül. Az egyház fel van erre készülve?

– Jól képzett és megfelelő iskolai végzettséggel rendelkező hittantanáraink vannak. De az iskolai tanrendbe illesztés gondolata sok kérdés megfontolását igényli. A fejekben – és most nem feltétlenül az egyháziakra gondolok – nagyon sokféle elvárás fogalmazódott meg. Márpedig nagyon meg kell fontolnunk, hogy milyen lehetőségekkel rendelkezünk akkor, ha azt akarjuk, hogy a hit iskolai oktatása valóban az egyház céljait szolgálja. Az Orbán-kormány első időszakában olyan törekvéseket tapasztaltunk, amelyeket ezzel összhangba tudtunk illeszteni. Az utóbbi időben azonban valamilyen falba ütköztünk.

– Ha másból nem is, de a szekták nagyarányú előretöréséből látni lehet, hogy az emberek lelke Isten után vágyik. Ez az egyház kritikája is: valamit nem jól tesz.

– Biztos, hogy sok nehézség rakódott az egyház jelenlegi, évszázados múltú intézményi keretére. Az emberek pedig nem szívlelik a merev, intézményesült formákat. Úgy tűnik, ehhez az érzéshez az új vallási törekvések által biztosított kisebb közösségek jobban alkalmazkodni tudtak. A katolikus egyháznak is komolyan kell venni ezt a folyamatot. Nekünk is szükségünk van a kisebb közösségekre. Ezeknek nem kell feltétlenül lelkiségi mozgalmaknak lenni, plébániai közösségek, hittanos csoportok vagy egy-egy érdeklődési kör szerint rendeződő csoportok is lehetnek. Ugyanakkor mindig hinni kell, hogy az intézmény és a struktúra is meg tud újulni.

– Szerintem az intézményi reform a hitélet felbuzdulása nélkül nem valósulhat meg.

– A kettő kölcsönösen átjárja egymást. Nagy hiba lenne úgy megújulásról gondolkodni, hogy közben háttérbe szorítjuk az intézményi rendszert. Hadd ne említsek olyan kisegyházakat, amelyeknek a vezérelve már tizen-egynéhány évvel ezelőtt is az volt, hogy nem lesznek olyanok, mint a katolikus egyház. Mára pedig gazdasági perekbe keveredtek. Ez mit jelent? Kifejlődött és elkezdett működni az intézményi rendszerük.

– Meddig lehet elmenni a korszellem átvételével és mennyire kell ragaszkodni a hagyományokhoz?

– Az egyháznak minden korban világos mondanivalója van, ami olyan hagyomány, amihez feltétlenül ragaszkodnunk kell. Jelenleg a korszellem a korszerű gondolkodás megismerését és alkalmazását jelenti. Ennek érdekében azonban nem lehet az egyház minden tanítását átformálni, kiválogatni és csak arról beszélni, amit a modern gondolkodók is elfogadhatónak tartanak. VI. Pál pápa 1976-ban megfogalmazott apostoli buzdításának rögtön az elején azt mondta: az egyháznak kettős hűségben kell evangelizálnia. Feltétlenül ragaszkodnia kell a kinyilatkoztató Istenhez és az adott kor emberéhez. Azt gondolom, hogy ez a kulcs. Ez azonban magával hozza a következő kérdést: miben kell alkalmazkodni az egyháznak? Én azt gondolom, hogy az egyház csak a strukturális és formális részekben változhat. És ezekben változik is. Mindez azonban már nem érinti a hitátadás belső struktúráját. Egy újságíró egyszer Ratzinger bíborosnak, a Hittani Kongregáció prefektusának azt mondta: az egyház eltűnőben van, veszít a társadalmi súlyából. Azt a választ adta erre a bíboros: változhatnak az egyháznak azon megjelenési formái, amelyek egy adott korhoz, kultúrához köthetők. Akár még el is tűnhetnek. Ez a változás akár még létszámcsökkenést is jelenthet. Az egyház tanítása azonban nem változhat.

– Szerintem ez lehetséges egy olyan országban, ahol a vallásos tömegbázisnak tartaléka van. Mi azonban a magunk 14-15 százalékos templomlátogatottsági mutatóinkkal nem rendelkezünk ilyen tartalékokkal.

– Figyelni kell a statisztikára, mégsem arról van szó, hogy az egyház azon gondolkodna, miként tudja visszahódítani az elveszített embereket. Az egyház azon fáradozik, hogy minél több emberhez hatékonyan vigye el az evangélium örömhírét.

– Ön milyen egyházban gondolkodik?

– Alapvetően olyan közösségi egyházban gondolkodom, ahol mindenkinek: a püspöknek, a papnak, a világi munkatársnak meg van a maga szerepe. És ennek a közösségi jellegű egyháznak kisugárzó, illetve vonzó hatása van a társadalom számára.