Tavaly március 21-én hajnalban az egész világ Irakra figyelt, ahogy a lassan lejáró amerikai ultimátum ellenére sem volt hajlandó együttműködni a világ egyetlen szuperhatalmával. A végső határidő lejárta előtt néhány órával a bombázók megindultak, hogy ezt követően hónapokig az újságok címlapjain szerepeljenek. Minden egyéb esemény a háttérbe szorult, a világ pedig elhűlve figyelte a hatékony amerikai hadigépezet előretörését Szaddám Huszein birodalmának szíve felé. Az oly sokat emlegetett világméretű változás, a szeptember 11-i sokk következménye realitássá vált. Az Egyesült Államok pedig nem hódításnak, gazdasági érdekei kíméletlen érvényesítésének nevezte a forró talajon végrehajtott kalandját, hanem demokratizálásnak. A nyugati világban uralkodó eszme keleti exportját azonban egyesek hajlamosak voltak úgy értelmezni, hogy Irak bevételével egyáltalán nincs vége az „új Közel-Kelet” kialakításának. S ezt a gyanút erősítette meg az is, hogy napvilágra került az amerikai tervezet, amelyet követve eljöhet a sokat szenvedett térség számára is a béke és a fejlődés boldog időszaka.
E terv szerint új fejlődési irányt venne a közép-keleti régió, Pakisztántól Egyiptomig, Szaúd-Arábiától Szíriáig. Gazdasági, politikai és társadalmi reformok várnak a terv szerint az arab országokra. Igen ám, de a programot Amerika nem egyeztette sem az arab vezetőkkel, sem európai szövetségeseivel, akik így azonnal visszautasították a légből kapott ötletet. Nem beszélve arról, hogy a terv finanszírozására nem adna új összegeket a washingtoni kormányzat, hanem a jelenleg is folyósított 120 millió dollár bizonyos részét használnák fel e célra, amelyet a Közel-Keleti Partnerségi Kezdeményezés keretein belül kap a térség. „Mintha a régió országai nem is léteznének, vagy nem lenne hatalmuk saját államaik felett” – mondta a tervről az egyik érintett, Hoszni Mubarak egyiptomi elnök. Washington pedig épp ezt akarta elkerülni. Azt, hogy a tökéletesen indokolatlan háború után az a kép alakuljon ki róla, hogy olyan hatalom, amely rátelepszik az egész térségre, s maga szája íze szerint átformálja azt. Márpedig így vélekednek róla nem csak az arab világban, de az európai országok is. A terv így – egyes vélemények szerint – már azelőtt megbukott, hogy elkezdték volna megvalósítani. A Jane’s Foreign Report tekintélyes külpolitikai folyóirat mindenesetre az évforduló kapcsán azt írta: Washington visszavonja átdolgozásra nem kellően kimunkált tervét, s később merőben új koncepcióval áll a nagyvilág elé.
Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy az Egyesült Államok megváltoztatná hozzáállását a közel-keleti térséghez, sőt, az Irak elleni háború bebizonyította, nem fog meghátrálni, ha a térség átformálásáról van szó. Ilyenformán Irak volt az a Rubicon, amelynek keresztezése után már nem fordulhat vissza: vagy sikerül a grandiózus terv, s az évezredes kultúrákat alapjaiban változtatja meg, vagy egyre rosszabb körülmények közé kerülnek az arab országok. Egyébként ezt a jelenséget – a J-görbét – valószínűleg mindenképp megtapasztalják az irakiak. Ezek szerint azelőtt, hogy bármilyen javulás állna be az ország helyzetében, sokkal keményebbé válnak az életfeltételek, mint bármikor korábban. Ha ezt az időszakot átvészeli az ébredező „új Irak”, akkor Jonathan Paris, az oxfordi St. Anthony’s College Közel-Kelet-központjának munkatársa szerint lehet remény az új struktúra bevezetésére, működtetésére. Ez persze még nem oldja meg a többi arab ország problémáit, sőt, növekvő aggodalommal figyelhetik a régi-új szomszédjuknál végbemenő változásokat: talán saját jövőjüket figyelhetik meg előre.
George W. Bush mindenesetre kitart a hivatalos álláspont mellett, miszerint háború dúl a világban, ahol a jó erői a terrorizmussal állnak szemben. Fél évszázaddal ezelőtti időkre emlékeztető retorikával arra figyelmeztetett, ma Irakban húzódik a nemzetközi terrorizmus ellen folyó háború központi frontszakasza, a világ a szabadság védelmének döntő óráját éli. A terrorizmus elleni globális küzdelmet a XXI. század első háborújának nevezte, és fogadkozott, hogy nem lankad az offenzíva lendülete.
origo.hu
Századvég: Őrzi vezető szerepét a Fidesz-KDNP
