Egy szál virág Könczöl Csaba sírjára

Hullik a hó a hegyen, betakarja a márciusi fákat és a földeket. Házukban alusznak éjszakánként a hajlékosok; csak a hajléktalanok, a margón túl csendben szenvedők, az élelmet és felejtést remélő, kopott tekintetű koldusok lepik el az aluljárókat, a járműveket, fedél és meleg, jó szó után vágyakozva.
Talán Te sem gondoltad, amikor 1982-ben nyílt levelet írtál Kis Jánosnak, hogy szavaid halálod után nyomdafestéket látnak a Magyar Nemzetben. Te, aki nemcsak szavakban álltál ki a kisemmizettek mellett, hanem magad is élted az Ő életüket, talán megbocsátod nekem, hogy a szekértáborokra szakadó nemzet számára kiáltó szóként emelem át ebbe a nekrológba figyelmeztető szavaidat: „Túl sok hangzatos és távlatos ígéret és ideológia be nem tartását és be nem tarthatóságát éltem már eddig is meg. Egy ideje – hogy átmenetileg vagy végleg, még nem tudom – az ígéreteknél és az ideológiáknál fontosabbnak érzem a betarthatóság feltételeinek a biztosítását és továbbfejlesztését és a betartást. Kétségkívül nem sok. Néha céltalannak tűnő kitartás. Néha, ennek-annak »be-tartás«. Az igekötőkkel való játszadozás még folytatható. Egyetlen közös elemük a »tartás«.”
Látjátok a test meghalhat, de a szellem tovább él és hat. Mindezt el akartam mondani neked, amikor február közepén telefonon hívtalak. Az automata imamalomként darálta fülembe: „Ezen a számon előfizető nem kapcsolható.”
Kedves Csaba, legyen könnyű az álmod. Nyugodj békében! Isten Veled.

Ötvenhét éves korában, február 20-án elhunyt Könczöl Csaba esszéista, kritikus, műfordító, akitől tegnap vehettek búcsút szerettei, barátai és kollégái a Farkasréti temetőben. Hamvait ma helyezik végső nyugalomra Székesfehérvárott.