Hajlott hátú, meggyötört ember lépked a leállósávban. Megáll, lehajol, tenyerébe követ vesz. Bőszen köpködi, mintha aranyat talált volna. Miután nem történik semmi, dühödten elhajítja, és üveges szemekkel bámul a végtelenbe, ahol feljelentései találkoznak a valósággal. Mert ő az, a feljelentésügyi államtitkár. Most éppen autópályaügyben készül újabb feljelentést tenni, ám nem találja hozzá a megfelelő követ. Mert az kell most, egy beépített kő, amelyből nedvesség hatására kénsav lesz, a kénsavból pedig végre siker, elismerés, miniszterelnöki dicséret, sok-sok szocialista szavazat. Csak rágja már az a fránya kénsav széjjel ezt a fideszes autópályát! Ezt kívánja, ám a kénsav nem rág. De nem adja fel. Sikertelenségtől megsárgult, savanyú arcára határozottságot erőltet, és varázsigét mormol el: „Hol a dolomit? Úgy gondolom, itt. Van benne pirit? Kénsavvá vált, a kutya mindenit!” Várja a hatást. De nem történik semmi. Fáradtan ballag vissza kocsijához a pofátlanul sima aszfalton. Mi a franc az a pirit? – tűnődik közben.
A dolomittal viszont kezdeni kell valamit! – adja ki a parancsot magának, mert arról mindenkinek a bányák jutnak az eszébe. És az jó, ha a beváltatlan ígéretek, az elmaradt jóléti fordulat, a csőd szélén tántorgó gazdaság és a tehetetlen kormányzás helyett a bányák járnak az emberek eszében. Sőt! Bányára gondolni, az mindenre gyógyírt jelent. Gyorsan telefonál hát a gyűlöletügyi központba, és lediktálja a témába vágó lózungokat: „Megszűnt a munkája, túl magas a gázszámla, gondoljon a bányákra! Már enni sincs otthon mit, jusson eszébe, dolomit!” Ettől elégedettség tölti el, indít, és suhan tovább feljelentést tenni. Ám néhány kilométer után újra eszébe jut a stilizált üvegzsebében lapuló paksaméta, ami a kőzetek kémiáját tárgyalja közérthető formában. Megáll, türelmetlenül nyálazza, de az eredmény lesújtó. Azt kénytelen olvasni, hogy a dolomit kalcium-magnézium-karbonát. Kénatomot nem tartalmaz. Vízzel elegyedve szén-dioxid szabadulhat fel. Szóval kénsav nem – komorul el –, de apróságokon fönn nem akadó, igazi mozgalmárként nyálaz tovább. A dolomit felhasználása című fejezetben rátalál, hogy ezt a kőzetet évtizedek óta használják útépítésre. Eleget tesz a szabványok szerint elvárt kopásállósági és fagyállósági elvárásoknak. Egy hátránya van, hogy az úttest felső, úgynevezett kopórétegét csúszóssá teszi. Ezért ott általában andezittel keverve alkalmazzák.
Mi a túró az az andezit? – tűnődik el a botcsinálta vegyész, majd lapoz, keres, és talál. Az andezit vulkáni eredetű kőzet – olvassa –, esetenként különféle vasvegyületeket tartalmazhat. Például vasszulfidot, piritet. Ez kell nekem! – kiált fel a savak nagy kutatója, s szinte falja tovább a szöveget. A vizsgálatok szerint a mintegy másfél ezrelékes pirittartalom hatására a kőzúzalék felületén rövid ideig vöröses oxidréteg alakulhat ki, ami egyéb kémiai reakciókat eredményezhet. Kénsavat, kénsavat! – kezd lelkendezni a feljelentéseibe belefásult ember, de a következő lapon kiderül, hogy a piritből csak nagy hőmérsékleten, nemesfém katalizátor felhasználásával állítható elő kénsav. Most mi legyen? – keseredik el végképp a kémiai Nobel-díj meglett várományosa, és az egész paksamétát belevágja az út menti árokba. Kiszáll, komoran baktat föl s alá a leállósávban. Tömött fekete bajszában negyvenöt sárgás szál. Negyvenöt feljelentés keserű emléke. Letörli a ráderesedő párát, tizennyolc szál a kezében marad. Ezekből már nem lesz semmi – sóhajtja, s elröppenti a sárga szőröket a hirtelen feltámadó szélben a végtelenbe. Legyint, köp egy utolsót a polgári aszfaltra, és nem törődve savval, pirittel, dolomittal, elindul azért is újabb feljelentést tenni.
origo.hu
Napi balfék: Magyar Péter szagmintát vesz
