Kutyaszorítóban

Csúfos kudarcra van ítélve Ariel Saron az ellene talán elkezdődő eljárás kapcsán. Nem feltétlenül arról van szó, hogy Menáhem Mazuz izraeli legfőbb ügyész megindítja a büntetőpert, s abban Saront bűnösnek találják. Itt ez már szinte részletkérdés. Saron ugyanis politikus. A történelem pedig bebizonyította, sokkal fontosabb, hogy a választók mit hisznek a vezetőkről, mint hogy ők valóban mit tesznek.
Saronnak nagy valószínűséggel nem lehet teljesen tiszta a lelkiismerete a görög sziget-ügyben vagy a Cyril Kern-ügyben. Emlékeznie kell Benjamin Netanjahu korábbi miniszterelnök 1997-es esetére, amikor az akkori legfőbb ügyész jóindulatának köszönhette, hogy nem indult ellene eljárás. Netanjahu később még több ügyben állt képletesen bírái előtt, ám csak az 1999-es kormányváltás hozta meg az igazi ítéletet. Akkor ugyanis a szavazók a Munkapárt s Ehud Barak kezébe helyezték a hatalmat. Nem kis mértékben befolyásolta az akkori elemzések szerint a választók döntését Netanjahu egyre gyanúsabb üzleti tevékenysége, s kiállhatatlan felesége. A Munkapárt azonban nem tudott élni a lehetőséggel, s 2001-ben, a második palesztin intifáda kezdetekor a Likud újra visszaszerezte a hatalmat.
A baloldal vezető ereje azonban máig erős, s most a jelek szerint lesz lehetősége kicsit átalakítani a kneszszet belső hatalmi viszonyait. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy Saron Mazuz verdiktjére várva képtelen lesz megszerezni a Gázai övezet kiürítését célzó tervére a kormány felhatalmazását. Ha ígéretéhez híven új kabinetet alakít a látványos és valószínű „nem” után, szóba kerülhet a Munkapárt. Ám egyáltalán nem oly módon, ahogy azt Saron elképzelte. A baloldali csoportosulás ugyanis a 2001-es választási vereség óta gondolkodott az Izraelben elfogadottnak számító egységkormányhoz való csatlakozáson. Most azonban minden bizonnyal morális erejüket fogják megmutatni azzal, hogy Saront „leírják”, távol tartják magukat a gyanús politikustól. Ez a veszély fenyegeti a kormányfőt az amerikai vezetés felől is. Saron április 14-én találkozik George W. Bush elnökkel, akitől a Gázai-terv támogatását várja. Persze az az ovális iroda lakója számára is nyilvánvaló, hogy egy washingtoni szimpátianyilvánítás milyen óriási muníciót jelent Saronnak a belső ellenzékkel szembeni harc során. Így kérdéses, hogy Bush hajlandó-e a gyanús hátterű kormányfő egyszemélyes tervének támogatására. Mindent összevetve szélsőséges esetben még az is elképzelhető, hogy Saron ezerszer megígért tervét végül visszavonja, ám ezzel elismerné, hogy kormánya erősebb, mint ő, s máris jönne az ítélet: Saron gyenge. Ha Amerika mégis támogatja, szétzavarja kormányát, és körülveszi magát a vallásos és szélsőséges törpepártokkal, s ezzel kivívja az egész nyugati világ ellenszenvét, befagyasztva a békefolyamatnak hazudott mészárlást. Ha pedig Amerika támogatásának hatására a kormány mégis meghunyászkodik, és Saron terve mellé áll (ez azért nagyon kevéssé valószínű), a kormányfő kihúzhatja magát: elvben kiürítheti a Gázai övezetet, szalonképtelen, legitim kormányt vezet, ám a sok ügyeskedés erkölcsi nímandot faragott belőle. Ezután már „csak” a palesztinokkal kell megegyeznie, akiknek legendás vezetőjét, Jaszin sejket néhány nappal ezelőtt épp ő ölette meg.