MI A MAGYAR?

A harmadik Henrik pártfogására támaszkodó Péter visszaesett abba a vakmerőségbe, mely inkább zsarnoknak, mint királynak mutatta, és jóllehet természettől fogva is rosszindulatú volt a magyarok iránt, hozzájárult ehhez az ő aljas magaviselete meg azoknak még mindig meg nem szelídített vadsága is, amely meggátolta, hogy az idegen nemzetet jó szemmel nézzék. Emellett egy nagy rész a szentséges vallás igáját pusztán csak annak szokatlansága miatt is szerette volna levetni a nyakából, hogy a szkíta pogánysághoz visszatérhessen. Minekutána a szövetkezők száma napról napra növekszik, és sokaságuk miatt nem lehet könnyen titkolózni, a dolog eljut Buda és Devecser fülébe, akik Péternél mint besúgók nagy tekintéllyel rendelkeznek; ezek beszámolnak neki az összeesküvésről. Ezt hirtelen veszekedett méreg futja el, azonnal megparancsolja, hogy a társaság vezetőit meg ezek rokonait fogják el, és az elfogottakat vonják kínpadra, akiket olyan kegyetlenül vallatnak, hogy azon helyt kiszenvednek; többnek kivájják a szemét, és halálbüntetéssel sújtják őket. Aztán Magyarország többi része ellen dühöng, és úgy dühöng, mondom, hogy mindenki inkább akar meghalni, mint siralomban élni.
Midőn az ország előkelői, főpapjai és fejedelmei ezt tovább nem tűrhetik, és ki-ki önmagért retteg, Csanádon gyűlést tartanak, ahol közös megegyezéssel arra az elhatározásra jutnak, hogy Andrást és Leventét hivatalos küldöttek révén visszahívják a roxánok közül az országba, esküvel ígérik hálás szolgálatukat, és hogy a nekik járó királyságot kockázat nélkül megkapják. András és Levente meghallgatta a követeket, de nemigen hitt nekik, hanem a helyzet kipuhatolása végett maguk jöttek el Magyarországra, és megbújtak egy városkában, amelyet Aba alapított, és amelyet most Újvárnak neveznek. Erről széltében suttogni kezdtek, és a magyarok nagy tömege szaladt ott össze, mely a királyokat üdvözölve makacs rábeszéléssel követelte, hogy engedjék az egész népet pogány szokás szerint élni, a szkíta szellemeket imádni, ezenfelül a püspököket, a szerzeteseket és a keresztényeket, de leginkább az idegeneket akárhol gyilkolni, végzetre az összes bazilikát és templomot lerombolni. Ha ezt megengedik, ők megölik Pétert, kikergetik a teutonokat meg a taljánokat, és megígérték, hogy megbékélt országot adnak át nekik. Mivel a királyfiak e hozzájárulás nélkül nem szerezhették vissza az országot, készséggel engedtek a követelésnek. Tehát a magyarok közül legelőször a Bélus városkában született Vata ajánlotta magát a gonosz szellemeknek, fejét szkíta módra megnyírta, haját pogány szokás szerint hármas varkocsban leeresztette, amely divattal most a törökök élnek. Hosszú idő múltán ennek fia, János apja példájára varázslókat, varázslónőket és jövendőmondókat vett maga mellé. (…)
Ezek izgatása nyomán szinte az egész nép elállt az igaz hit mellől. Visszaesett a démonok tiszteletébe, és kezdett lóhússal táplálkozni. Az összes keresztény, elsősorban a főpapok meg a papok ellen úgy dühöngtek, hogy senkit sem hagytak életben; mindenfelé lerombolták a bazilikákat és az összes szentelt helyet; tönkretették a szent adományokat és az isteneknek felajánlott tárgyakat; aztán Péter királyra kiáltoztak. (…) A teutonokat a taljánokkal együtt mindenhol halálra keresték; közülük mindenkit megöltek, aki tisztséget viselt. Aztán Péter király táborába három kürtöst küldtek, hogy (…) a sánc tetejéről hangosan ezt zengjék: Aki magyar, vegye fel újra az ősök eltörölt szertartását, tisztelje a szkíta isteneket, irtsa ki a keresztény és idegen szokásokat, ragadjon fegyvert a keresztények ellen. (…)
Atonio Bonfini: A magyar történelem tizedei (Balassi, 1995)