Szép nap az asszony, könnyszárító, meleget ontó, sorsot vállaló. / Szép nap az asszony, örömhozó, gyönyöröket keltő, ráncot simító. / Szép nap az asszony, életet adó, tudatot edző, embert gondozó.
E vers, amelyből idézek, Kiskőrösön hangzott el az MSZP nőnapi lakossági fórumán. Piros szegfűt kaptak a lányok és az asszonyok.
Köszönet mindenért, köszönet érte.
Lendvai Ildikó, az est meghívottja belecsap a húrokba.
– Egy női történettel kezdeném, hogy átevezhessünk a politikai vizekre. Jópofa kérdés, hogy miben különböznek legjobban a férfiak és a nők. Nos, nem abban, amire bárki gondolna… – Nevetgélés. A frakcióvezető asszony folytatja: – Az sem baj, de most nem erről szól a kérdés… Ha megkérdezik a férfit, hogy milyen legyen a paradicsomban, akkor azt fogja mondani, hogy legyenek finom ételek és italok, gyönyörű, meztelen nők táncoljanak körülötte. És mit vár a nő a paradicsomtól? Azt, hogy végre megtudja, hova lettek a mosásban elveszett fél pár zoknik… Miért mondtam, hogy ez átvezető történet a politikába? Mert ha vannak dilemmák a közéletben és Magyarországon, akkor az az, hogy honnan hiányoznak fél pár zoknik. Mi az, amit félig elértünk, de mégsem teljes az életünk, mert hiányzik valami? – Lendvai hangsúlyozza, hogy ő két területen beszélne a hiányzó fél pár zoknikról. – Egy kicsit azt szerettük volna, ha a rendszerváltozás igazi veszteseinek is jobb lenne, de a 2002-ben jósolt gazdasági fejlődés elmaradt. A várt többletből mi a társadalmi ollót szerettük volna összébb zárni. De hadd mondjak számokat is! A társadalmi olló nyitását a legszegényebbek és a legjobban élők tíz százalékának jövedelmi viszonyait elemezve mérik. Magyarországon nyolcszoros a jövedelemkülönbség. Úgy gondoltuk, hogy ennek csökkentésére évről évre több jut, de nem jött be ez az öt százalék, csak háromszázalékos lett a fejlődés mértéke. Így csak a legfontosabb területeken tudunk segíteni. A rendszerváltozás veszteseit próbáljuk támogatni, és a munkahelyteremtés szempontjait tartjuk szem előtt. Ennek nagy ára van, mert a többi helytől el kell spórolnunk a pénzeket. És most számoljunk egy kicsit! – emeli fel a hangját a politikus. Megnyugtatóan közli: nem lesz nehéz. Kiderül: az államháztartás évi tízezermilliárd forintból gazdálkodik.
– Elmondom, hogy ennek a beszedett pénznek minden száz forintját arányaiban mire költjük.
Ekkor sokak kezében apró notesz jelenik meg. Lendvai Ildikó a sorokat fürkészve megjegyzi: – És most várok önkéntes pénzügyminiszter-jelentkezőket, mert a pénzügyminiszter úgyis fogyóeszköz ebben az országban. A költségvetés adópénzének minden száz forintjából hányat költünk nyugdíjra és mennyit egészségügyre? Várom a pénzügyminiszter-jelölteket!
Egy bátortalan kéz jelentkezik. A bácsi feláll, s azt mondja: ötven százalék megy nyugdíjra. Mások harminc, majd valaki húsz százalékra tippel.
– Ki mondta a húszat? – kérdi a honanya, és szeme videokameraként pásztázza a sorokat. – Valaki húszat mondott! Igen, ott a hatodik sorban egy kalapos hölgy feszeng. – Hát nő is lehet a pénzügyminiszter! – Megkönnyebbült kuncogás a sarokban. Majd újabb feladvány. – Na, most azt kell megsaccolni, hogy mennyi megy az egészségügyre!
– Tíz – motyog egy öregember.
– Tíz! Már nem is értem, miért tartjuk a Draskovicsot. És milyen nyamvadt állapotban van ettől az egészségügy!
Rövid számvetés, amiből kiderül, hogy újabb húsz forint megy a gyerekekre. Ebben benne van az óvoda- és az iskolafenntartás a pedagógusbérekkel, a családi pótlékkal és a gyermekvédelmi támogatással együtt. Újabb tíz forint a szociális kiadásokra, tizenöt százalékkal jön az építkezés és a munkahelyteremtés, erre a korábbinál jóval többet költünk. Újabb tizenöt százalék a rendőrség, a hadsereg, a bíróság és a közigazgatás költségeit tartalmazza, a maradék tízre pedig számos feladat jut, mint például az adósságok hitelkamatai s az egyházi finanszírozás kérdésköre. (Feszengés a széksorokban.)
A politikus ekkor lazán befordul a spájzba, és néhány háztartásbeli példával illusztrálja az elosztás nehézségeit, majd elismeri, hogy nagy viharokat váltott ki a lakástámogatási rendszer megváltoztatása. Az unokaöccse például, amikor meghallotta a kormányrendelet hírét, felhívta, és fél óráig üvöltözött vele a telefonban. Április elsejétől viszont egy gyerek után nyolcszázezer forint lesz a szociálpolitikai támogatás összege, két gyerek után pedig kétmillió – vigasztalja a megjelenteket. Szerinte a népszerűségvesztésben a lakástámogatás megkurtítása is benne van, na meg az is, hogy a kormány egy adott időszakban elkezdett összevissza beszélni, s riogatta a népet. (A megjelent nép sokatmondóan bólogat.) Hirtelen előjön megint egy zoknipéldával, miszerint a szocialisták köztámogatással azért tudtak győzni, mert síkraszálltak a politikai béke érdekében, de az emberek hiányérzete jogos. – Elindultunk ezen az úton, az óvodákban már nem verekednek össze a szülők a politikán, de a parlamenti képviselők még nem tudnak úgy beszélni, ahogyan a fehér asztalok mellett kellene. A rendes szülő elkergeti a gyermekét parlamenti közvetítéskor a televízió elől, mert tudja, hogy ott csúnyán beszélnek. A parlamentben még most is mindennap „anyád” napja van.
Az utolsó szavaknál közelebb lép a mikrofonhoz, mire „végre hallunk valamit” felkiáltással felhördülnek az emberek.
– Miért nem tetszettek eddig szólni, hogy nem hallatszik? – kérdi csodálkozva az előadó.
– Mert nem mertünk – hallatszik az ironikus válasz. Kezdetét veszi a kérdések órája. Többen ócsárolják a kormányzati kommunikációt, amely elégtelenre vizsgázott.
Lendvai Ildikón hirtelen erőt vesz az őszinteség: – Jogos, mert nem folytatunk tudatos kommunikációt. Ez a párt világéletében úgy viselkedett, mint egy beszédhibás gyerek, sohasem tudta elmondani, hogy mit akar. Most már van ilyen tanácsadónk, és remélem, hogy kommunikációs téren is fejlődőképesek vagyunk.
Egy-két kérdéskörre kitérve kijelenti: „mi is hülyék vagyunk, hogy nem beszélünk ezekről a dolgokról”. Az M5-ös autópályával, a matricás közlekedés kommunikációjával kapcsolatban közli: így elrontani valamit, az művészet. – Azt mondják, van, aki az ürülékből is aranyat tud csinálni, hát mi bebizonyítottuk, hogy a kommunikációval az aranyból is lehet ürüléket csinálni. Ennél ostobább kommunikációt el sem tudok képzelni.
Egy Keller László alkalmatlanságával és tehetetlenségével kapcsolatos kérdésre elmondja: muszáj egy kicsit felmenteni. – Összegyűjtött papírokat, azt a rendőrség sem ítélte megalapozatlannak, de az ügyészség nem engedi a vérlázító ügyeket bíróság elé. Ha csak egy kicsit tisztábban és okosabban akarna eljárni a legfőbb ügyész és az ügyészség, akkor a bíróság elé engedné az ügyeket.
Közli: lehet, hogy Keller László ügyesebb is lehetne. Újabb felszólalók szerint az ellenzék támadólag lép fel, a kormány pedig védekezik. Korszerű lenne a koalíciós pártoknak is egyeztetniük a dolgok napvilágra kerülése előtt, mert mostanában meglepik egymást a parlamentben. Egy idős embert egyenesen felháborítja az, hogy Orbán Viktornak sikerült meglepnie Medgyessyt az alkotmánnyal, és Medgyessy helyében vissza kellett volna azt vágni. Hibának tartják, hogy kikerülnek az információk, egyesek pedig elkottyintják magukat. „Sok kérdésben maga a miniszterelnökünk is langyos. Megfelelő helyeken helyre kéne tenni őt is.” Van, aki szerint a tanári titoktartás alapgondolata is hülyeség volt, végigvitték, majd visszakoztak. Ráadásul a haderőreform is el lett kapkodva, a sorállományt nem kellett volna ilyen gyorsan megszüntetni.
Majd a zárszó Lendvaitól: „Én nem azt mondom, hogy langyos, de értem, hogy mit mondott. A miniszterelnökünk, ha agyonütjük és öt rajzszeget teszünk a székére, akkor se lesz agresszív ember. Nem bánom, akkor majd mi vitatkozunk helyette. Mert óriási érték, hogy van egy olyan miniszterelnökünk, aki sohasem durva, aki sohasem veszti el a türelmét, s aki a jó értelemben úriember. Igaz, nem minden helyzetben jó. Néha jobb szeretném, ha nem így lenne, de egyre csak azt mondom, hogy az erényeit használjuk, forgassuk csillogtassuk, és akkor nem lesz baj.”
origo.hu
Világhírű sorozat forgatása zajlik Dunaújvárosban – videó
