Erőszak Taskentben
Taskent. Folytatódott az erőszakhullám az üzbég fővárosban. Taskentben túszokat ejtettek, és elbarikádozták magukat ismeretlen szélsőségesek, miután összecsaptak a rendőrökkel. A hatóságok tárgyalnak a túszejtőkkel, és megkezdték a környék lakosságának kimenekítését. Egyelőre nem világos, hogy a közeli gránátrobbanásnak és lövöldözésnek van-e halálos áldozata. Az ORT orosz közszolgálati televízió annyit közölt, hogy az incidensben legalább három ember megsebesült. (MTI)
Izraeli telepet számoltak fel
Tel-Aviv. Izraeli katonák a ciszjordániai Hebron közelében tegnap felszámoltak egy zsidótelepet, egyet azok közül, amelyet bezárásra jelöltek ki Ariel Saron izraeli kormányfő washingtoni látogatása előtt. Ezzel egy időben zsidó katonák megsebesítettek két palesztint a Gázai övezetben lévő Gus Katif zsidótelepnél. (MTI)
Sarkozy gazdasági miniszter lesz
Párizs. Jacques Chirac francia államfő Nicolas Sarkozy eddigi belügyminisztert nevezte ki az új francia kormány gazdasági miniszterévé. A tegnap este bejelentett kormányátalakításban Chirac ismét Jean-Pierre Raffarint nevezte ki kormányfővé, Dominique de Villepin eddigi külügyminisztert a belügyminisztérium, Michel Barnier-t, a brüsszeli bizottság regionális politikáért felelős tagját pedig a külügyi tárca vezetésével bízta meg. (MTI)
Schiffer András egyetértett Szijjártó Péterrel az USA–EU vámmegállapodásról, majd keményen ölre ment Fodor Gáborral
