Traumatológia

Kezdetben, mármint a jóléti rendszerváltás nyomorúságának kezdetén, volt az ingyenes gyógyszerek bülbülszavú ígérete. Megdobogtatta a választópolgárok szívét, helyrehozta a vérnyomását, depresszióba kergette az ellenfeleket. A kampány – elvileg – két éve véget ért. Ingyencirkusz van, ingyengyógyszer nincsen. Két lehetőség van: vagy mindenki meggyógyult azóta, vagy az MSZP hazudozott megint, régi jó szokása szerint. A második verziót nem fogadjuk el, mert a szocialisták a gyógyszerek többségéről nem szóltak egy szót sem. Nem állították, hogy soha nem emelkedik az orvosságok ára, azt sem mondták, hogy ócsítva lesznek. Annyit ígértek csak, hogy minden rendben lesz, és ezen ígéretükhöz következetesen tartják magukat. A gyógyszerárak másfél év alatt az egekig szöktek, a közeli jövőben minimális mértékben csökkenni fognak, a jóléti rendszerváltás ezen területen is zökkenőmentesen megvalósul. Kizárólag a gyógyszergyártók, -forgalmazók és -fogyasztók berzenkednek és háborognak, de nekik sincs okuk elégedetlenségre, hiszen bőségesen kompenzálja őket a miniszterelnök három közjogi javaslata. Ha azokkal sem érik be, akkor a nyereségüket és megtakarításaikat költsék patikára.
Gyógyszerárügyben van egy szerény, ám nagy ívű javaslatom. A legősibb, legelterjedtebb és leghatékonyabb orvosság a víz. Eleve a tisztaság fél egészség, de a víz gyógyászati felhasználása roppant sokrétű. Segít az enyhe rosszulléten éppúgy, mint a hisztérikus rohamokon. Sajnos a vízdíjat sunyi módon felemelték, anélkül, hogy tb- vagy OEP-támogatás lenne rajta. Sokat javítana komfortérzetemen, ha a lábáztatásért, fogmosásért, zuhanyozásért kompenzálna pár forinttal a költségvetés, de ennyi szociális érzékenység már nem telik a kormányzattól. Átmenetileg csökkenthetik az előzőleg sokszorosan megemelt gyógyszerárakat, egészségünk védelme mindenképpen többe kerül, mint tavaly decemberben, az ingyengyógyszer ígéretétől hangos kampányidőszakról már nem is beszélve.
De mindent összevetve, nem a patikaszerek áráról van szó, nem csak a gyógyszerpiac csődjéről kell megemlékeznünk. Ez a kormány nyúlhat bármihez, az aranyból – finoman szólva – sarat kreál. Belemancsoltak az agráriumba, a vállalkozásokba, a lakás- és diákhitelekbe, a közalkalmazottak fizetésébe, a nyugdíjakba, a nemzeti ünnepekbe, a sportba és a kultúrába, rombolás és ragály, fogcsikorgatás és jajszó járt nyomukban. Lehet, ebből áll a híres-nevezetes szakértelmük: mindent, ami jól-rosszul, de működött, elrontanak, tönkretesznek, taccsra vágnak.
Ez a kormány betolta az országot az EU traumatológiájára. Itt ül a nemzet depressziósan és gerinctörötten, s várja a május 1-jén megjelenő inspekcióst. Nem érdekli már sem a támogatott, sem a hatósági medicinaár, csak reménykedik kétségbeesetten, akad majd egy jótét lélek, aki segít rajta, enyhíti gyötrelmeit, de legalább egy jó szót szól hozzá.
A hálapénzt már régen, sokszorosan megfizettük.