Aradon egy ideje minden a szoborállításról szól: nacionalista pártok első emberei mentek tüntetni az újraállítás ellen, később pedig arról szólt az RMDSZ és a kormánypárt közti huzavona, hogy hol is legyen az a bizonyos Megbékélési emlékpark, ahol a román–magyar összeborulás jegyében helyet kapna Zala György nagyszerű alkotása is. És itt fontos az „is” szócska: azt ugyan senki nem tudta, hogy még milyen szobrok lesznek a parkban, de az már biztos volt, hogy nem állhat magában a csaknem nyolcvanéves fogságból szabaduló alkotás. Egyszer már tavaly október 6-ra kijelölték az újraavatás dátumát egy aradi önkormányzati döntés értelmében, de Bukarest leállíttatta az építkezést. A munka januárban indulhatott újra, miután sikerült megegyezni, hogy mégiscsak a Tűzoltó téren alakíthatják ki azt a bizonyos parkot. Ennek jegyében lebontották a régi tűzoltólaktanyát (ahol a polgárőrség működött), és negyvenöt fokkal el kellett forgatni az alapzatot, hogy a szobor szemben legyen a tervezett diadalívvel. Az utolsó hónapban épp ez okozott nem várt műszaki problémát, a városban ugyanis nem akadt daru, amely megbirkózott volna a négyszáz tonnás súlylyal. Végül debreceni segítséggel tudták megfordítani, így indulhattak a trélerek a minorita rendház udvarára, hogy elhozzák az oda a polgári kormány idején felállított szoboregyüttest. A munkálatok költségére különben a magyar költségvetésből tavaly hatvanötmillió forintot különítettek el. A bukaresti költségvetés a román szobor létrehozásának költségeire roppant nagyvonalú módon kilencvenmilliárd lejt (hatszázmillió forintot) szánt, ugyanakkor a város útjainak rendbetételére az idén ennek alig a harmada jut.
A szobor a múlt héten került a helyére, miközben a tér másik oldalán a munkások csövekből elkészítették a tervezett diadalív valós nagyságú makettjét. Webkamerát is elhelyeztek a térre, hogy éjjel-nappal szem előtt legyen a szobor, és munkaidőben ment a szócsata: a magyarok szemüket törölgetve nyugtázták, hogy helyükre kerülnek a szoborcsoport alakjai, míg a románok vérmérséklettől függően szidták a magyarokat vagy azt emlegették, hogy „hány szegény emberen lehetett volna segíteni ebből a rengeteg pénzből”.
Szombat este aztán minden a helyén volt, ennek ellenére a tér a háború utáni Szarajevóra emlékeztette az idegent. A sivár környezet és a nyakig érő sár ellenére a szobor csodálatos látványt nyújtott – a szerencsés elhelyezésnek köszönhetően már a Fő térről is látszó nőalak valóban a világ egyik legszebb szabadságszobra.
Vasárnap reggel szemerkélő eső és nehezen gyűlő tömeg fogadta az illusztris vendégeket. A román kormány részéről eljött a művelődési és egyházügyi miniszter, Razvan Teodorescu, aki fél éve még „esztétikai okokból” ellenezte az újraállítást, ám most már nem győzte dicsérni az alakok kidolgozottságát.
A román makett körül álló rendőrök egyike a megnyitóra várva már nagyon hiányolta a hazafiakat, amikor megérkezett egy tetőtől talpig román nemzeti színekbe öltözött atyafi, nyakában jókora táblával. „Eladó tizenhárom gyilkos szobra, érdeklődni az RMDSZ-nél” – állt a táblán, az árat negyvenezer román lélekben szabva meg. A helyi magyarok elhúzódtak mellőle, mert többen attól tartottak, hogy tojásdobálás is lehet a dologból.
A délben kezdődő ceremónián már több mint ötezres tömeg hallgatta a román és a magyar himnuszt. A Sabin Dragoi Művészeti Líceum fúvósai a magyar nemzeti imát olyan ropogósan játszották el, hogy a tömeg nem tudott lépést tartani a dallamokkal. A programfüzetet olvasva meglepve tapasztaltam, hogy Magyarországról Medgyessy Péteren kívül csak Dávid Ibolya kapott szót, a polgári kormány jelen lévő egykori külügyminisztere nem. Martonyi János ennek ellenére lapunknak adott rövid interjújában a közös összefogás ünnepének nevezte az eseményt, és elmondta: bár sajnálja, hogy nem tudta a tömeg előtt is méltatni a magyar nemzeti összefogás e szép példáját, gratulál az aradi románok és magyarok európai tettéhez.
Király András megyei RMDSZ-elnök, a Szabadságszobor Egyesület elnöke beszédében megköszönte annak a csaknem ezer magánszemélynek a segítségét, akik Los Angelestől az anyaországon át Erdélyig fontosnak tartották, hogy anyagilag is hozzájáruljanak a szent ügyhöz. Az első hurrogás a jelen lévő politikusok bemutatásánál hangzott el: a tömegből egy kicsiny, ám annál lelkesebb román nacionalista csoport megpróbálta megzavarni az ünnepséget. Árulók! – kiáltotta kórusban az ötven-hatvan fős csoport a román nevek hallatán, a magyarokat pedig a határ másik oldalára küldték volna legszívesebben. Az egyik leghangosabb tüntető a nevét nem volt hajlandó elárulni, de azt elmondta: akkor lettek volna elégedettek, ha a Megbékélési emlékparkban csak Kossuth és Avram Iancu szobrát avatták volna fel, amint kezet ráznak egymással, és a talapzaton az áll, hogy ki kardot fog, kard által vész el. – Ezek a szobrok nem összekötnek, hanem szétválasztanak bennünket – mondta, miközben megnyugtatott, hogy Aradon azért nincs gond az egyszerű román és magyar emberek között.
.
„Megvédjük a nemzeti büszkeséget, le az RMDSZ-szel!” – kiáltotta a zajos román csoport Markó Béla beszéde alatt is, aki arról szólt, hogy nem szabad semmilyen tisztességes célról lemondanunk. „Végre van annyi bölcsesség bennünk, hogy felismerjük, itt mindenkinek helye van” – mondta a pártelnök, akit addig Mongóliába irányított volna legszívesebben az egyre jobban belelendülő kórus. A rendőrök tanácstalanul álltak, a politikus végigmondta a beszédet, azt is beleszőve, hogy „vannak, akik semmit nem tanultak a történelemből”. Arról nem tehet Markó, hogy a hangzavarban nem hangzott túl hitelesnek az „új jelentést adunk a román–magyar viszonynak” mondata.
A szintén leárulózott román művelődési miniszter végre kimondta: az aradi tizenhárom vértanú soha nem harcolt Erdélyben, így a románok ellen sem. – Nyújtsuk ki kezünket azok felé, akikkel nem voltunk mindig barátok – javasolta a politikus. A román kormány képviselője után szót kapó magyar miniszterelnök megköszönte Dávid Ibolya közreműködését a szoborügyben, mert „ő az, aki ebben az ügyben jelképezi a négy magyarországi párt egységét”. Medgyessy Péter beszédírójával jó lenne egyszer komolyabban eltársalogni: az immár hagyományosan színvonaltalan szöveg több helyütt értelmezhetetlen is („az én emberségem anyanyelve a magyar – a barátom pedig: románul ember” – adta például a kormányfő szájába az igen érdekes mondatot). „Ez a vidék a mi Elzászunk, és a francia–német viszony mintájára hiszem, hogy itt is felülkerekedik Európa” – fejezte ki reményét Medgyessy Péter, aki az alábbi módon elemezte a világpolitikai helyzetet: „Mindannyian tudjuk azonban: a történelem nem racionális. Sokszor az árnyalatnyi különbség is hatalmasra nőhet. S ez már elég a halálhoz. Hány példát tudunk hozni ma is a Közép- és Közel-Keletről! Nemzeti, vallási, politikai fanatizmusok is hozzák népekre a szenvedést. Mi azonban jobb világot akarunk!”
Az aradi polgármester, Dorin Popa a kórus árulózására frappánsan válaszolt: –Azt kívánom Romániának, hogy én legyek a legnagyobb árulója! Ibolia, dute in Ungaria! (Ibolia, menj Magyarországra!) – ordította a nacionalista csoport az MDF elnök asszonyának, nem tudva megbirkózni a román nyelv számára értelmezhetetlen elipszilonnal. A magyar politikus beszédében kifejezte abbéli reményét, hogy a „diadalív a józan bölcsesség emlékműve lesz”. Erre pedig igencsak szükség van Romániában mind a többség, mind a magyar kisebbség oldaláról, ugyanis az aradi ünnepségen a helyhatósági választási kampányra készülő RMDSZ senkit nem engedett az ünnepség közelébe a belső ellenzéke vagy a független közéleti személyiségek közül.
A koszorúzások előtt az Európai Bizottság romániai küldöttségének elnöke, Jonathan Schelle is szót kapott, aki példaértékűnek nevezte a két nemzet erőfeszítéseit a megbékélésre, és kifejezte: ez az egyetlen Európába vezető út.
A rendezvény után a tömeg még megvárta, amíg Schmitt Pál és Martonyi János megkoszorúzta az emlékművet. – Reméljük, hogy a ma itt elhangzó szép szavakat mindenki komolyan gondolta – nyilatkozta újságíróknak Schmitt Pál, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség EP-listájának vezetője, majd mindenki abban a tudatban indult haza, hogy a kiszabadult szobor története még nem ért véget.
A visszaállításra volt erő és politikai akarat, most már csak az a kérdés, hogy meg tudjuk-e védeni a hétköznapokban
Emléktábla Gozsdunak. Hiller István kulturális miniszter és Mircea Geoana román külügyminiszter közösen felavatta szombaton Gozsdu Manónak (1802–1870) a budapesti Gozsdu-udvar bejáratánál elhelyezett emléktábláját. Az ingatlannal kapcsolatban tavaly szeptemberi budapesti látogatásán Ion Iliescu román államfő közölte: Románia nagyra értékeli a magyar kormány javaslatát arra vonatkozóan, hogy közös felügyelet és társfinanszírozás mellett jöjjön létre a kulturális célú Gozsdu Alapítvány Gozsdu Manó XIX. században megfogalmazott végrendeletének szellemében, Gozsdu-udvarbeli székhellyel. Elmondta, hogy a Gozsdu-udvarban kell kialakítani az alapítvány budapesti intézményeit: egy múzeumot, egy könyvtárat és a magyar–román stratégiai partnerség intézetét.
Orbán Viktor
Fontos nemzetstratégiai cél a föderalista mesterterv megakadályozása
