Mi legyen a közös arab álláspont a Nagy Közel-Kelet néven ismert amerikai tervről, és hogyan vélekedjenek az izraeli–palesztin viszály további sorsáról, miután meggyilkolták Ahmed Jaszin sejket, a Hamász szellemi vezetőjét? – ez volt a két, sok vitát kiváltó kérdés. Abu Bak al-Karbi, Jemen külügyminisztere az al-Arabíja hírtelevíziónak azt mondta: 28-án este kollégáival abban állapodtak meg, amíg kell, folytatják az egyeztetéseket, ne kelljen dolguk végezetlen felállniuk az asztaltól. Számára teljesen érthetetlen volt a tuniszi vezetők döntése az elhalasztásról. Tunéziának azonban kész válasza volt a furcsa helyzetre. Véleménye szerint a közös megállapodás elfogadás előtt álló szövege még a „demokrácia” szót sem tartalmazta, s olyan kérdésekkel sem volt hajlandó foglalkozni a külügyminiszterek egy része – akiket Tunézia nem említett néven –, mint a civil társadalom megerősítése az országokban, a civilizációk közti tárgyalások, vagy épp a terrorizmus. A hivatalos megokolás szerint ezért döntött úgy a vendéglátó, hogy későbbre halasztja a megbeszéléseket. Úgy okoskodtak, hogy a résztvevők néhány hét múlva talán jobban felkészülve, kompromisszumra kész lelkülettel szállnak le a repülőről, mikor Tuniszba érkeznek.
Március 31-én Hoszni Mubarak egyiptomi elnök Sarm es-Sejkben fogadta volna Abdullah szaúdi trónörököst, II. Abdullah jordán királyt és Hamid bin Iszát, Bahrein uralkodóját. Egy nap múlva Mubarak új vendégeket tervezett fogadni a Sínai-félsziget csücskén fekvő üdülővárosban: Basar el-Aszad szír elnök és Omar el-Besír szudáni államfő látogatott volna el hozzá, hogy megtárgyalják, milyen lépéseket tegyenek a kínos helyzetben. A diplomáciai nagyüzem azonban nem indult be. Majdnem minden szakértő a botrány után az Arab Liga súlyos válságát jósolta, ám egyre inkább úgy tűnik, az esemény mindössze vihar egy pohár vízben. Amr Músza, a szervezet főtitkára mindenesetre tárgyalásokat kezdeményezett tunéziai és marokkói vezetőkkel. Egyes elemzők a viták mögött kulturális-politikai hátteret látnak. A nyugati, demokráciával kacérkodó, francia befolyási övezetbe tartozó Maghreb-országok ugyanis máshogy gondolkodnak az arab világ problémáiról, mint néhány szegényebb, keleti társuk. Észak-Afrika fejlett arab országai különös rokonszenvvel figyelik az Európai Unió bővítését, s bár arra valószínűleg nincs esély, hogy egy későbbi csatlakozási hullámban ők is bekerüljenek az elitklubba, különleges társult tagságot ők is kaphatnak. Franciaország pedig, mint „gyermekeire” máig érző anyaként vigyázó egykori gyarmattartó, szoros kapcsolatokat ápol az említett országokkal, s valószínű, hogy támogatná az ilyen különleges térség kialakítását. A Közel-Kelet azonban más, ott ilyen kérdések fel sem merülnek (csak Izrael és Libanon léphetne be a „Mediterrán Birodalomba”). A két, egy tőről fakadó, ám más fejlődési utat bejárt arab vidék összecsapása valószínűleg nem végződik szakítással, ám az erős európai hatás még soha nem mutatkozott meg ilyen nyilvánvalóan, mint most.
Ügyvédsereg védi Huszeint
Jordániai forrásokra hivatkozva az al-Hajat című arab lap azt közölte, hogy Szadzsida Tal Fah, Szaddám Huszein volt iraki elnök felesége Szíriából nemrégiben Katarba utazott, miután a helyi hatóságok jelezték, semmi akadálya nincs annnak, hogy a nő az országba utazzon. A lap megjegyzi, Szadzsida nem érezte jól magát Szíriában, mivel nem engedélyezték neki, hogy beszélhessen férje ügyvédjeivel. Úgy hírlik, a volt elnök felesége a két Jordániában tartózkodó lányához szeretne csatlakozni. A források mindeközben megerősítették, hogy Mohamed al-Rasdan egy ezer ügyvédből álló csapattal fogja képviselni Szaddám Huszein érdekeit. (MN)
