Tompán fáj a tény: bevégeztetett Isépy Tamás küzdelme a halálos betegséggel. Úgy halt meg, ahogyan élt. Megtéveszthetetlen öntudattal rögzítette betegségének kifejlését, és hibátlan önfegyelemmel viselte a terápiát.
Akik ismertük, tudtuk, hogy ez az alázattal összefogott személyiség, kötelességtudattal őrzött naprakészség párját ritkítja a világban. „Aprólékosan rendszerező alkat vagyok” – jellemezte egyszer önmagát, és ez a legkisebb részletre is figyelmező, gondosan karbantartott elmeél átvágott nem egy gordiuszi csomót.
A hivatalos gyászjelentés akkurátusan föl fogja sorolni Isépy Tamás érdemeit, képviselőségét, igazságügyi államtitkárságát, frakcióvezetői küzdelmeit, az alaposabbak szót ejtenek az ügyvédi évtizedekről és tán még a hortobágyi kitelepítésről is. Jól is lesz ez így, de mi tegyük hozzá: hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat. Vagy ahogy Isépy Tamás idézgette volt: tele van a temető nélkülözhetetlen emberekkel.
Nekünk nem halt meg ő, mert él bennünk, és élni is fog. Isten ajándékának tekintjük, hogy összehozott vele a jó sorsunk. Nékem röpke tizenhárom hónap adatott mellette dolgozni – az viszont fölért egy egyetemmel. Tamás titka mindössze annyi volt, hogy példás önfegyelemmel élte az életét. Mindig harmonikus egységben volt a feladattal, amit rá mért a sorsa. Ha szólni kellett, szólt; ha hallgatni, hallgatott. Karmestereket megszégyenítő politikai ütemérzék, hozzá harmincöt évnyi ügyvédi rutinból kovácsolt kompromisszumkészség, ezek voltak az ő fegyverei. Számtalan csatát nyert meg velük. Kilátástalannak ígérkező perektől kezdve az államtitkárként 1990 és ’94 közt tető alá hozott kétharmados törvényekig.
„A politika nem a vágyálmok, hanem a lehetőségek tudománya” – intette a heveskedőket. Lefegyverző öniróniával például azt mondta, amikor egyesek fülbevalót ígértek nekik, a Fideszhez csatlakozásukat gúnyolva: „Inkább hagyom a fülemet kifúratni, mint az agyamat, mert a józan politizáláshoz nem agyafúrtságra, hanem tiszta észre és megfontolt ítélkezésre van szükség.”
S volt Tamásnak még egy titka, a legnagyobb: szerethető ember volt. Méltó a szeretetre. Soha, senkivel nem éreztette sem a szellemi, sem (ha volt) az egyéb fölényét vagy hatalmát. Ő mindig, mindenkinek szemmagasságban tudott lenni.
Azzal tartozunk Isépy Tamásnak, hogy életre, közéletre váltjuk, amit örökül hagyott: alázattal munkálunk a reális lehetőségek megvalósításán. Szeretve minden embert, s nem félve csak az Istent.
origo.hu
Vége a nyárias időnek: Mutatjuk hol számíthatnak zivatarra és jégesőre
