Lovag

Első, miről szólanunk kötelesség s önkeblünk legforróbb érzete ösztönöz, nyelv és nemzetiség; mert ezek a nemzet legszentebb tulajdonai s legféltőbb kincsei. Őseink a hajdankornak véres háborgásai között hazát keresve, hazát és szabadságot védve, nyelv és nemzetiség ügyében keveset tevének. Tőlök a pusztító háborúk szakadatlan folytában majdnem minden óra véráldozatot kívánt, harczok veszélyei foglalák el gondjaikat, s figyelmök egyébre nemigen terjedett. Európa példájára felvette a magyar is Róma holt nyelvének jármát, latinul írattak törvényei, fejedelme latinul írta rendeléseit, latinul osztotta kegyeit, szóval a nemzet nyelve itt is az idegennek rabja lett. De midőn Európa más nemzetei lerázták már a holt idegen nyelvnek súlyos rabigáját, a magyar hátramaradt még, sőt igen sokan fonák lelkesedéssel ölelték az idegen jármot, mely az édes honi nyelvet a törvényekből, az ítélőszékektől, a közigazgatásból és a nevelésből majdnem egészen számkiveté.
Deák Ferenc követi jelentése

A hatalmas Rómának s a szabad Görögországnak szabad polgárai lelkesedést meríthettek hazájuknak történeteiből; büszkék valának nemzetök nagyságában és dicsőségében, s érezték, hogy az ő hazájuk a legjobb, a legboldogítóbb. A franczia, az angol szintén lelkesedve tekintenek vissza történeteikre, s szintén érzik, hogy Európában nincs haza, mely nekik annyi kényelmet, annyi szabadságot, annyi biztosságot nyújtana, mint a maguké. A lángkeblű olaszt földúlt szabadsága romjai közt a classikai hajdankor tüze lelkesíti; az oroszt legalább hazájának óriási nagysága emeli. De a magyarnak mindezekből igen kevés jutott; történeteink csak átok szülte viszálykodásokra, csak életért és megmaradásért vívott véres harczokra mutatnak; kevés azokban a polgári erényeknek tiszta példája, kevés a fénypont, mely forró önérzettel keblünket emelje. (...) Jövendőnk Isten kezében van, de hogy igen fényes kilátásokat ígérne, azt elhinni csakugyan optimismus kell, ámbár a jelennél jobbat nem remélnünk lehetetlen. S mégis van az embernek keblében egy tiszta, forró érzés, mely mindezen segítségek nélkül buzgón ragaszkodik a hazához, s nem tartom jó embernek, nem tartom magyarnak, ki e szegény, ki e nyomorult, szegény, szenvedő hazáját jobban ne szeretné, mint akármely fényes országát Európának.
Deák Ferenc: A sérelmek orvoslásának elsőségéről

A fogyasztóképesség csökkenésével természetesen a kelet híjában pangó ipar kénytelen a munkát beszüntetni, a legsolidabb czégek is összeroskadnak, ezrével bocsátják el a munkásokat, kiknek eltartása a magánjótékonyság vagy a községek terhére hárul; a takarékosság, a munkaszeretet eltűnik, s az alamizsnából tengődni kénytelenítő szükség az elcsüggedéssel, az elejével kénytelen, majd szokássá vált henyéléssel szövetkezve a bűnök karjaiba vetik a munkást, ki eddig szokva volt két keze munkájával függetlenül keresni kenyerét. (…) S mindezek mellett fölemelt adók, nyomasztó illetékek és az államhitel hihetetlen igénybevétele kell hogy fedezze a határtalan állami szükségleteket. Állambirtokunk legjava részeit elprédáljuk, s minden költség-előirányzatnál e birtok újabb meg újabb részeit bocsátjuk árverés alá. Évekre előre escomptirozzuk az adókat, a melyeket a jövő majd nem fog nélkülözhetni. Hitelünket kizsákmányolni s kölcsönöket kötni igyekszünk, s Európa minden fővárosába lótunk-futunk, hogy a törlesztésükre szükséges pénzt előteremtsük, s ekkint nyomorúságunkat – nem ám mi e helyen, hanem a kormány maga – az egész világon elhíreszteljük.
Deák Ferenc: A bécsi birodalmi tanács tárgyalásai és Schmerling nyilatkozatai a magyar kérdésről