Slicc

Nyitva van a slicced! – mondja a feleségem. A hangjában ijedtség, hogy mások meg ne lássák, és határozottság, hogy azonnal húzzam fel.
Lenézek. Tényleg nyitva van.
Cukrászdában vagyunk, körülöttünk az összes asztalnál ülnek. Körbenézek. Minden szem rám szegeződik. Szerintem legalábbis. Tétova mozdulatot indítok a bal kezemmel, aztán mégse. Inkább tovább turkálok a somlóimban. Feleségem nem érti.
– Ádám, húzd fel!
– Nem húzom – mondom halkan, az asszonyt is csitítva.
– De hát miért nem? – kérdi idegesen.
– Mert mindenki minket néz!
Éva is körülnéz, s egyre hangosabban kérlel.
– Dehogy néz. Húzd már fel, az isten szerelmére!
– Ne kiabálj már!
– Nem kiabálok!
– Várok egy kicsit, megeszem a somlóim, kevergetem a kávém, aztán mikor már nem foglalkoznak velünk, akkor majd felhúzom.
– Most húzd fel! Senki nem figyel ide – könyörög.
Nem azt érzem megalázónak, hogy tárva-nyitva áll az a nyavalyás cipzár, és odabentről kikandikál kockás ingem csücske, hanem azt, hogy mások is látják azt a negyed másodpercig sem tartó mozdulatot, ami összeboronálja a fémfogakat. Ezt nem teszem meg mások szeme láttára. Főleg azért nem, mert most már mind ezt várják.
Asszonyom viszont nem tágít.
– Ádám, ne csináld ezt velem!
– Te ne csináld velem!
– Felhúzod egy pillanat alatt, és kész.
– Nincs kész! Most egy kicsit ne szólj semmit. Edd a tortádat, és ha lanyhul a figyelem, majd elintézem.
Persze nem intézek semmit. Arra sincs erőm, hogy legalább a lábaimat keresztbe tegyem. Úgy érzem, az is megalkuvás volna.
Intek a pincérnőnek.
– Fizetek!
Kihörpintem a maradék kávét, s rámosolygok hitvesemre. Látom, mindjárt felrobban. Megint körülnézek. Mindenki a tányérjába, csészéjébe menekül. Van, aki nekem drukkol, akad, aki az asszonynak.
– A többit tartsa meg – mondom nagyvonalúan a nőnek, ki zavarodottan simítja be nagy fekete tárcájába a bankómat.
Felpattanok. Felsegítem Évára a kabátot, aztán bebújok a magaméba. Hosszú lódenem a térdemig ér. Alatta matathatnék, de nem teszem. Az utcára lépve viszont azonnal cselekszem.
– Megint nagyon karakán voltál! – mondja gúnyosan a feleségem.
Nem szólok, de büszke vagyok a teljesítményemre.