Szabadság

Az SZDSZ kampányfilmjét láttam a minap a televízióban, szemem megnyúlt, mint a csigáé. Új kezdet jön, ígéri nekünk előzékenyen az SZDSZ, mint ahogy ígérte ezt az összes eddigi választáson, négyes metrón száguldunk majd a remek felé, és azt is elmondják, hogy hisznek az egyén szabadságában, ráadásul ez az egyén én vagyok. Letegezett a Gizella utcai kompánia, habár hézagos emlékeim szerint még soha nem fordult elő, hogy Pető (Apuka és Anyuka) Iván és én együtt óvtuk volna a malacot a számára kijelölt terület elhagyásától.
Mi kell az élethez?, töpreng gondterhelten a film. Régi emberek peregnek, Martin Luther King és Göncz Árpád, aztán valakit vernek egy tüntetésen, nem tudni, hogy ezt most a Lamperth és Salgó Gumibot Rt. hirdetéséből vágták-e ki, tankok is jönnek, majd kegyetlenül felvonul a Demokratikus Charta. Ne csak a múlt eszményeivel foglalkozzunk, javasolja közben a narrátor, majd búgó hangon felhívja a figyelmünket, hogy éppen ezért van itt a liberalizmus, amely szerint az kell, hogy szabadok legyünk, plusz semmi más. Legfeljebb még annyi, hogy mindenki eldönthesse, hol akar élni. Hát ők eldöntötték, hogy itt akarnak.
A liberalizmus mindenesetre annyira nem modern, hogy a múlt héten jött volna rá az egyén szabadságának fontosságára, már akkor is ezt javallotta, amikor idősebb Pető és Bauer urak körmöt tépkedtek, Horn Gyula súlyba lökte a davajgitárt, Kovács László pedig a NATO-tól féltette a békét, de annyira féltette, hogy alig tudott aludni.
Nem is a szabadsággal van a baj, nem bizony.