Tisztelt Szerkesztőség!

A sárospatakiak az MDF tagságához
„Hisszük, hogy a megújhodás erőinek széles körű összefogásával kijuthatunk a válságból”
A Magyar Demokrata Fórum Sárospataki Szervezete a párt és a nemzet iránt érzett felelősségétől vezérelve, levélben fordul a fórum valamennyi tagjához.
A sárospataki tagság már jó ideje aggodalommal figyeli a felső pártvezetés politikáját, ezen belül is különösen a szövetségesi kapcsolat alakítását. Aggodalmunkat és nemtetszésünket többször juttattuk kifejezésre, ám sem a Dávid Ibolya pártelnök asszonynak 2003 szeptemberében írt levelünkre, sem pedig a Csáky András országos választmányi elnök úrnak 2003 decemberében írt levelünkre nem kaptunk érdemi, megnyugtató választ, illetve utóbbi levélre egyáltalán nem kaptunk választ.
Úgy véljük, hogy a fórum eltávolodott az 1987. szeptember 27-én elfogadott lakiteleki nyilatkozatban megfogalmazottaktól, annak szellemiségétől. Valóban nincs két Magyarország, viszont van két nagy, egymásnak feszülő politikai tömb, s az MDF-nek világossá kell tennie, hová tartozik, hol a helye, kit képvisel, és milyen értékrend szerint alakítja nemzetépítő politikáját. Egyértelművé kell tennünk viszonyunkat a kádári Magyarországhoz, az állampárt utódpártjaihoz, és félre nem érthető szövetségi politikát kell folytatnunk, amelyben a kiszámíthatóságnak, a megbízhatóságnak és a következetességnek kell jellemeznie a fórumot.
A fentebb említett levelekben rámutattunk, hogy nem értünk egyet a pártvezetés egyenlő távolságra a Fidesztől és MSZP-től törekvésével, az európai parlamenti választáson történő önálló indulással, pontosabban az MDNP-vel, az FKGP-vel és a Vállalkozók Pártjával kötött választási megállapodással. Túl azon, hogy elhibázott stratégiának tartjuk, mély meggyőződésünk, hogy ez a politika nem találkozik a tagság döntő többségének akaratával. Valljuk, hogy ez a politika – melyhez nem kérték ki a tagság véleményét, ez csupán a legszűkebb pártvezetés elképzelését tükrözi – árt a nemzeti oldal egységének és végső soron a nemzetnek, azáltal, hogy a szociálliberális koalíció hatalmát erősíti. A rendszerváltó MDF – legnagyobb sajnálatunkra – balra tolódott, amit a köztévé kuratóriumában lezajlott két elnökválasztás példáz legjobban. Határozottan úgy érezzük, hogy a pártvezetés hangoztatott elvei és cselekedetei nem mindig fedik egymást. Itt utalnánk Herényi Károly frakcióvezető úr szavaira, miszerint az MDF-nek két dolog árt: ha jobbról bírálják, balról meg dicsérik. Nos, lehet, hogy frakcióvezető úrnak nem tűnt fel, de az MDF-et másfél-két éve rendszeresen kritika éri jobbról, míg eközben balról a vállát veregetik. Ha ebből indulunk ki, megállapítható: a párt komoly bajban van, története legsúlyosabb politikai válságát éli egy ideje. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy Katona Kálmán szinte titokban mondott le tavaly novemberben az általános alelnöki posztról. A pártvezetés keresi az MDF helyét az 1990 óta jókora arányváltozáson keresztülment politikai palettán, ám döntései kapkodás jeleit mutatják, és akarva-akaratlan szembe megy természetes szövetségesével, korábbi koalíciós partnerével, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetséggel.
E sorba illő, elhibázott döntésnek tartjuk, hogy a június 13-i európai parlamenti választáson nem a Fidesszel közösen indul a fórum, hanem olyan pártokkal, amelyeknek a támogatottsága a felmérések szerint a miénket sem éri el, köztük azzal a Magyar Demokrata Néppárttal, amely 1996-ban az MDF-ből puccsszerűen kiválva alakult meg, majd 2002-ben a Centrumba tagozódva hatalomra segítette a szocialista–szabad demokrata kormányt! Az elhibázott szövetségi politika előrevetíti a fórum júniusi választási vereségét, továbbá a nemzeti oldal megosztásával az MSZP–SZDSZ-koalíció sikerét. Megítélésünk szerint ennek súlyos kihatása lehet a 2006-os magyar országgyűlési választások eredményére, mert döntően befolyásolhatja a nemzeti oldal felkészülését és esélyeit, ha két év alatt három politikai választáson marad alul a baloldallal szemben. Ezen álláspontot következetesen képviselve, tagjai lelkiismeretétől vezérelve, a sárospataki szervezet úgy határozott – Antall József néhai pártelnök-miniszterelnök intelmeit szem előtt tartva: a nemzet érdeke előbbre való a pártérdeknél –, hogy nem tud és nem kíván asszisztálni a vázolt nemkívánatos politikai események bekövetkeztéhez, ezért tevőlegesen nem vesz részt a párt európai parlamenti választási kampányában. A június 13-i választáson való részvételt és szavazást illetően a helyi szervezet előírást nem fogalmazott meg, azt a tagok lelkiismeretén alapuló szuverén döntésre bízta.
Látjuk, tapasztaljuk, hogy az országos elnökség és választmány, illetve a párt parlamenti képviselőcsoportja között is feszültség húzódik a politikai irányvonal kérdésében. Ezen ellentéteket még inkább fokozta az ismeretlen körülmények között és szándékokból, érthetetlen időpontban útjára bocsátott monoki nyilatkozat, melynek előzetes változata – mely a természetes szövetségessel szemben durva mondatokat fogalmazott meg, és összemosta az utódpárt MSZP-vel mint nemzetrontót – óriási megütközést váltott ki több helyi MDF-szervezetben. Még erre is sikerült rátenni egy lapáttal a szűk pártvezetésnek az úgynevezett hűségnyilatkozattal, mely azon túl, hogy a frakció tagjaira nézve sértő és megalázó, roppant antidemokratikus is, ugyanakkor minden eddiginél világosabbá tette a belső ellentéteket és válságot. Mindezek a hatalmi pozícióból hozott rögtönzött döntések rávilágítanak a legfelsőbb pártvezetés hibáira, a tudatos, megalapozott, belső pártvitában kiérlelt, demokratikusan kialakított politikai irányvonal és valós stratégia hiányára.
Ebben a helyzetben megdöbbenéssel vegyes érthetetlenséggel figyeljük azt a kincstári optimizmust, mellyel az országos pártvezetés tekint a júniusi választás elé. Ahelyett, hogy tudatos építkezésbe fogott volna évekkel ezelőtt az MDF, és egy 8-10 százalékos politikai tömböt hozott volna létre a jobbközép oldalon, mely a Fidesszel együtt garantálná a jobboldal hosszú távú politikai sikerét a balliberális erők felett, rögtönöz, és a kapkodó szövetségi politikája révén a baloldal uszályába keveredett. Ez pedig rövid távon az egykoron Antall József, Für Lajos, Csoóri Sándor, Csengey Dénes és más, a szellemi és közéletünk kiválóságai nevével fémjelzett, történelmi tettet végbe vivő párt totális széthullásához vezethet, ami egyértelműen a jelenlegi pártvezető elit felelősségét veti fel. Antall József történelmi távlatokban volt képes gondolkodni, és ennek megfelelően alakította politikáját. A jelenlegi pártvezetés improvizálásai azt sejtetik, hogy csak a pillanatnyi túlélés a cél. Nincs markánsan megfogalmazott közép- és hosszú távú koncepció, lemaradásban vagyunk a szervezeti megújulás és építkezés terén. Az MDF jelenlegi állapotában, mostani politikájával nem vonzó a széles tömegek számára.
Épp ezért a sárospataki szervezet az MDF valamennyi szervezetéhez és tagjához fordul azon kérésével, hogy csatlakozzanak a párt megújítását szorgalmazó törekvéséhez! A megjósolható júniusi választási kudarc után mindenképpen elölről kell kezdeni az építkezést, új pártvezetéssel, új koncepcióval, új szövetségi politikával. A 24. óra utolsó perceit éljük, a megtisztulást, a változtatást nem halogathatjuk tovább. Ne várjuk meg, míg a rendszerváltoztató fórum teljesen atomjaira hullik, és eltűnik a politika süllyesztőjében!
„Hisszük, hogy a megújhodás erőinek széles körű összefogásával kijuthatunk a válságból.” (Lakiteleki nyilatkozat, 1987. szeptember 27.)

A Magyar Demokrata Fórum
Sárospataki Szervezete
Sárospatak, 2004. március 25.
Pécsvárady Botond elnök,
Tarnavölgyi László,
az országos gyűlés küldötte

***

Szemfényvesztés a gyógyszerpiacon
A kormánynak nem az ár csökkentése, hanem a költségvetési hiány korrigálása a célja
Miért is lódult meg a gyógyszerek ára? Egy készítmény ára mondjuk legyen öt forint, amiből ez idáig az állam kifizetett a gyártóknak 2 forint 50 fillért, így a patikákban a vásárló 2 forint 50 fillérért vásárolhatta meg azt. Csakhogy a tb gyógyszerkasszája kimerült, mert szándékosan, vagy csak dilettantizmusból, alultervezték, így nem tudta a gyártóknak kifizetni a támogatások összegét. Első lépésben tehát számos készítmény támogatását vonta viszsza az állam, vagy részben, vagy egészben, így már drágult is a patikai ár: már nem 2,50, hanem 4 forintot fizettünk a tablettáért. A következő lépés a gyógyszerárak áfaemelése volt, ami bevétel az államnak, de kiadás a betegnek. De nehogy azt gondoljuk, hogy ezt a pénzt visszaforgatják – nem, valahol eltűnik a kesze-kusza rendszerben. Ettől kezdve már kifizetjük az 5 forintot a gyógyszerért, tehát azt a teljes összeget, amennyibe az a gyártónak kerül. Ezektől az intézkedésektől azonban nem javult az állam helyzete, a hiány egyre inkább dagad a gáz- és energiaárak emelésének következtében. Ezt a növekvő hiányt próbálja-próbálta a kormány betömni azzal az intézkedéssel, hogy bevezeti a hatósági árat azokkal a gyártókkal szemben, amelyek nem hajlandók az államnak kifizetni bevételük 15 százalékát. Aki fizet, azzal szemben nem. A költségvetésbe, mert nem az ár csökkenése a cél, hanem a költségvetési hiány korrigálása.
Azon gyártókra kivetett árszabályozás, amelyek nem hajlandók finanszírozni az összeomlott költségvetést, 15 százalékos árcsökkenést jelent, mondja a kormány, tehát olcsóbb lesz a gyógyszer. Micsoda átverés! Nézzük csak az előbbi számainkat.
Öt forintot fizetünk a tablettáért most, ebből 15 százalékot levonunk, tehát a kormány intézkedéseinek hatására most már „csak” 4 forint 25 fillért kell adnunk. Bravó! Mennyi is volt addig, amíg el nem indult a lavina? 2 forint 50 fillér! Most, hogy olcsóbb lesz, 4 forint 25 fillér. Mint a gáz meg a villany meg a lakbér, a csatorna- és vízdíj, a bérlet, a kenyér, a tej stb.
Nem a gyógyszergyártókat védem, egy ideig képesek bizonyos intézkedéssel még mindig nyereségesen működni, csak nem szabad elfelejtenünk a piac törvényeit. Abban a pillanatban, hogy veszteség mutatkozik, radikális romlás következik be a gyógyszerpiacon: a gyógyszerhiánytól kezdve a magyar piacról való kivonuláson keresztül a gyárbezárásokig.
A kormány rossz gazdaságpolitikáját, elhibázott lépéseit, a megkötött szerződések felrúgását követő kaotikus állapotokat most a gyógyszergyártók nyakába akarja varrni, s mint megmentő tetszelegni a nép szemében. Ne dőljünk be nekik.
Dr. Zsédelyné László Ildikó Monor

***

Anomáliák a postai szolgáltatásban
Nagy meglepetéssel vettem tudomásul, hogy az egyre megbízhatatlanabbul, mondhatni pocsékul működő posta ismét emelte szolgáltatásainak árát. Távol áll tőlem, hogy a becsülettel dolgozó postásokat bántsam, hiszen valamikor a postások orvosaként nagyra becsültem és tiszteltem őket, a postás bácsi fogalom volt – majdnem a családhoz tartozott, és postásnak lenni ezelőtt stallum, sarzsi volt. De amit ma a posta mint szolgáltató megenged magának, több mint felháborító. Régen az utca megnevezésével is lehetett levelet kapni, ma viszont már egy szám differenciával sem tudják megmondani, ki hol lakik, a legjobb esetben a levél visszamegy a feladónak – címzett ismeretlen jelöléssel. Az utóbbi időben viszont a külföldről légipostával küldött, illetve hazai viszonylatban azonos városban feladott levelek is 10-15 nap vagy még több késéssel érkeznek. Ez a késedelmes kézbesítés a rossz emlékű cenzúrát idézi, amikor a levelek visszatartásával lehetett az azokban lévő aktualitások jelentőségét megszüntetni. Pedig a levelek között sokszor betegek sorsát, jövőjét meghatározó, eldöntő leletek is vannak, vagy pontos dátumra szóló hivatalos felszólítások, gyakran csekkek, amelyek teljesítése időfüggő, esetleg gratulációk, amelyeket európai szokás szerint illik megköszönni. A „Par avion”-t felváltotta a „Prioritaire” jelzés, ami – mint az új postai árkimutatáson látható – hazai viszonylatban emelt tarifával használható. De kérdem én, hogy ezentúl a Baross utcából a Kálvin térre is repülővel viszik a felemelt árú leveleket? Régen a levélen a feladási hivatal és érkezési hivatal bélyegzője is rajta volt, így ellenőrizni lehetett egy esetleges mulasztást. De ma már ez is illúzió.
Egy szónak is száz a vége: tessék felelősségre vonni azokat – és itt nem a becsületes kézbesítőkről van szó –, akik tudatlan közreműködésükkel a logisztikai központ (még merik ezt ennek nevezni!) komoly hibáiért, a kritikán aluli szervezéssel az ügyfeleknek okozott mérhetetlenül sok bosszúságért és esetleg számos kellemetlenségért felelősek.
Dr. Székely Tamás Budapest

***

Mansfeld Péter emlékezete
Olvastam Móra József MSZP-s képviselő nyilatkozatát (MN, 2004. március 27.), amely szerint Eörsi László, az ’56-os Intézet munkatársának kutatására hivatkozva megkérdőjelezi Mansfeld Péter forradalmár és szabadságharcos ’56-os mártíromságát. Mansfeld Péter 1956-ban az Első Budai Nemzetőr Zászlóaljnak volt a tagja; személyesen ismertem. 1956 leverői előtt a letartóztatottak a verések és kínzások ellenére letagadták a forradalomban és a szabadságharcban való részvételüket, tevékenységüket. A nyomozóknak viszont igazolniuk kellett a letartóztatást és azt, hogy a forradalomban és a szabadságharcban részt vevők huligánok, tolvajok az alja nép volt; ezért bűnlajstromukat veréssel, kínzással egészítették ki úgy, hogy valamilyen köztörvényes bűntettet is rájuk fogtak, amely valótlan volt. Mi, akik részt vettünk az 1956-os forradalomban és szabadságharcban, tudjuk és bizonyítjuk forradalmunk és szabadságharcunk tisztaságát.
Karalyos-Szénási Gyula Budapest

***

Sailer Károly (Budapest): Kósáné Kovács Magda EU-csatlakozás küszöbén tett Vatikán-ellenes nyilatkozata sok millió ember érzékenységét sérti. Várakozásommal szemben Kovács László nem határolta el pártját tőle, sőt mellszélességgel kiállt Kósáné mellett. Ennek az ügynek van egy fontos tanulsága. Ahogy az angol közmondás tartja: The leopard doesn’t lose its spots. Vagyis: a leopárd nem veszti el pöttyeit. Aminek szabad magyar megfelelője: kutyából nem lesz szalonna. Igen, az elvtársak időnként kiesnek jól betanult szerepükből, s lehull az álarcuk.
*
Steinbach Sándor (Budapest): Lapjuk tisztességgel elemzi, milyen káros a gyerekek lelkivilágára az Anyacsavar című tévés esztelenség. Kik lehetnek azok, akik ilyenben részt vesznek? Nagy valószínűséggel azok, akiknél a családi stabilitás amúgy is gyönge. Nem tudok elképzelni olyan szülőt, aki szereti a családját, és képes lenne feláldozni az otthon biztonságát – és jövőjét – egy kétes kalandért, még ha az pénzzel is jár. (Ez utóbbi még prostituál is.) A politika világában ismert a biztos pártválasztók és a bizonytalanok, az ingadozók fogalma. Előbbieket nem kell meggyőzni, egy választás eredményét az utóbbiak szokták eldönteni, attól függően, hogy melyik irányba lehetett őket befolyásolni. Családoknál hasonló a helyzet: a könnyen befolyásolható szülőknél gyorsabban megy végbe a szétzilálódás. Amúgy is tengernyi tényező veszélyezteti a családokat az egzisztenciális gondoktól a média sugallta modellekig. Egy ilyen műsor elég veszély annak, aki amúgy is nehezen áll ellen. És mi lesz utána? – Gyanakvás, feszültség, csúf jelenetek. Ez talán még nyomasztóbb a gyerek számára. Félő, hogy ez az akció tovább növeli a válások számát. Erre szokták mondani: az írástudók felelőssége. Talán akad írástudó, aki ráérez a felelősségére.