Közgazdaságtani alaptétel, hogy egy jól működő gazdaság esetében az értékpapírtőzsde mutatója az egekben jár. A nyugati országokban, illetve az Egyesült Államokban, ahol nagy hagyományai vannak az értékpapír-kereskedelemnek, ez valóban így is van; a fejlettség egyik jellegzetes fokmérője az, hogy mennyi és milyen papír van forgalomban. A tőzsdeindex Nyugaton tehát azt fejezi ki, hogy éppenséggel pörög-e az adott gazdaság motorja, vagy esetleg – átmenetileg – lefulladt. A hozzánk képest dúsgazdag országokban ezért gyakran fontosabb adat, hogy miként is alakul az irányadó tőzsdei mutató, mint például az infláció szintje vagy a makrogazdaság növekedési mértéke.
Tény ugyanakkor: az eurózóna gazdaságában és az USA-ban, azaz az erős fundamentumú gazdaságokban nem létkérdés, hogy hónapokon, netán éveken keresztül kedvezőtlen folyamatokat jeleznek a mérőszámok. Amikor fut a szekér, a napnál is világosabb, hogy érdemes vásárolni, amikor viszont lelassul, akkor ajánlatosabb spekulálni. Az előbbi nagyjából kiszámítható folyamat, az utóbbi valóságos művészet. Ha a vérében van is az embernek a kereskedés, akkor sem biztos, hogy bejön a tipp.
Lássuk, mi a helyzet Magyarországon, ahol szűk két esztendeje, bizony, gyenge a nemzetgazdaság teljesítménye. Hihetetlen mértékben csökkent a működő tőke beáramlása, ami nemcsak azért kedvezőtlen, mert ha nem jönnek a nagyvállalatok, akkor új beruházások és munkahelyek sem születnek, hanem azért is, mert a félretervezett büdzsé tátongó lyukait idág a külföldi vállalati forrásokból fedeztük.
Óriási gondot jelent az is, hogy megugrott az államadósság, ijesztő méreteket ölt az államháztartás hiánya, s a magyar GDP sem a kívánatos mértékben bővül. A minap közzétett becslés szerint éves viszonylatban hétszázalékosra prognosztizálható az infláció, ami az Európai Unióban is negatív rekordadatnak számít. Gyatra gazdasági teljesítményünkkel a régióban sereghajtók lettünk – ez pedig nem a hazai konzervatív-polgári oldal ármánykodása, hanem nyugati szaklapok, bankárok és elemzők értékelése Magyarországról.
Eközben viszont nap nap után több mint tízmilliárdos forgalmat produkál a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), és szárnyal annak mutatója, a BUX, amely legrosszabb perceiben is tízezer pont környékén jár. A szaksajtó és a gazdasági szakemberek egyenesen történelmi csúcsokat emlegetnek, s a bizalom helyreállásáról beszélnek. Kérdés, miként történhetett, hogy a pesti tőzsde gyengén muzsikált 1998 és 2002 között, vagyis az Orbán-kormány idején, amikor folyamatosan áramlott be a működő tőke, gyarapodott a nemzetgazdaság, sikerült folyamatosan leszorítani a drágulást. Netán az Orbán-kormány szembemenetelt a reál- és pénzügyi folyamatokkal, a világgazdasági trendekkel, s ez a tőzsdeellenes kabinet mesterségesen lenyomta a részvények árfolyamát?
Nem, nem erről van szó. Bár kétségtelen, hogy a BÉT mutatója a fenti időszakban zuhant, ám a magyar gazdaság csakugyan jól teljesített. A polgári kormány idején azonban kipattant az orosz válság, s a BUX minden idők legnagyobb zuhanását produkálta. Akkoriban az értékpapírok árfolyama legyengült, a forgalom pedig nem tért vissza a régi kerékvágásba. Tetézte a bajt, hogy kipukkadt az amerikai internetes cégek lufija is, így a pesti tőzsde lényegében csak a nagyvállalatok kereskedésére korlátozódott. Noha az Orbán-kormány kísérletet tett például a három közép-európai értéktőzsde integrációjára, továbbá kedvezményeket adott a kisbefektetőknek, hogy érkezzen némi pluszpénz a parkettre, az erőfeszítések ellenére 20 százalékkal korábbi értéke alá zuhant a mutató, amely csak a 9000 pont környékén poroszkált.
Aki viszont úgy véli, végre újból élet költözött a pesti tőzsdébe, s a kereskedés nyomán visszatért a bizalom, továbbá a megváltozott környezetet jelentősen javíthatja a hazai intézményi befektetők aktivizálódása és a jó minőségű állami cégek megjelenése, nagyot téved. A magyar értéktőzsde ugyanis sajnos egyre távolabb kerül a kívánatos, vagyis a kellően szétaprózott befektetési csomagtól. A helyzet az, hogy mindössze négy papírra korlátozódik a forgalom. Hogy összehasonlítási alapunk legyen, elég, ha megemlítjük, hogy a németországi tőzsdén több száz cég valós értékét s ezzel együtt a nemzetgazdaság reális állapotát tükrözi az index. A pesti index túlnyomó részét, vagyis több mint 90 százalékát négy nagyvállalati részvény (Matáv, Mol, OTP Bank, Richter) adja. Ez pedig nemcsak a magyar gazdaság jelenlegi szegényes állapotára utal, hiszen a vállalatok továbbra sem merik tőzsdére vinni részvényeiket, hanem híven tükrözi a kis magyar piac korlátait is.
A kialakult, meglehetősen ellentmondásos helyzet tehát semmi esetre sem egy prosperáló országról és piacról árulkodik. Ehhez tudniillik a közepes méretű vállalatoknak is a parkettra kellene merészkedniük, továbbá a hazai intézményi befektetőknek, köztük például a magánnyugdíjpénztáraknak és a biztosítóknak is aktivizálódniuk kellene. Például – ez a nyugati recept – 10–15 évre befektetniük. Nekik viszont ez túl kockázatos. Addig is: nem érdemes a hazai tőzsdei fellendülést a külföldi befektetőktől várni, hiszen már most is felül vannak reprezentálva. A hazai vonalat kellene erősíteni. Erre azonban egy ideig még spekulálni sem érdemes.
origo.hu
Szavaztak az olvasók: ez Magyar Péter legbotrányosabb kijelentése
