Ki a maradi?

Nehéz eldönteni ilyenkor, kampányidőszakban, kell-e reagálni minden szöveges formát öltő elmebajra, vagy jobb, ha átlép rajtuk az ember, mint munkába menet a Demszky-kupacokon. De olykor lehetetlen ellenállni. Például ha a miniszterelnök emelkedik szólásra, és ilyeneket mond, hogy a konzervatívokat tiszteli, de a maradiakat nem. Márpedig – teszi hozzá a retorika példatárak elrontott gyakorlószövegeinek szerkesztője –, aki minden változás ellensége, az nem akar jót az országnak. Aki konzerválni akarja az egészségügy jelenlegi állapotát, fenntartja azt a helyzetet, hogy Észak-Magyarországon minden ma született baba négy évvel rövidebb ideig élhet, mint aki szerencsésebb vidéken jön a világra. Aki ellenzi a kistelepülések összefogásának a rendszerét – amely révén jobbak lehetnek az iskolák, jobb lehet a közellátás –, az konzerválni akarja a falu szegénységét, a falusi emberek hátrányát. Nem az a baj, hogy valaki nem ért egyet velünk, vagy nem ért egyet a kormánnyal. A baj ott kezdődik, ha mindent ellenez, és nincs javaslata.
Bár én nem vagyok a Kárpátok Cicerója, e gondolati gubanc kibogozása még engem is felcsigáz, s posztmodern kísérletre késztet. (Mégis csak egy miniszterelnök szájából hangzott el…) Így született a következő intertextus:
Én a moderneket tisztelem, de a Földet sarkaiból kiforgatókat nem. Márpedig, aki múltbéli bűneit megbánás helyett permanens forradalommal, önnön hülyeségének szüntelen reformjával próbálja eltussolni, az nem akar jót az országnak. Aki modernizáció alatt azt érti, hogy az összes lehetséges területen restaurálja a hetvenes-nyolcvanas évek viszonyait, amelyek harminc-negyven évvel vetették vissza Magyarország fejlődését a világ valódi modernizációt átélt feléhez képest, aki önmagával az élen szinte valamennyi stratégiai posztra az állampárt, a KISZ KB és a kádári titkosrendőrség hálózatának levitézlett embereit ülteti, aki a gazdaság problémáinak megoldására ismételten csak a megszorító intézkedések bevezetését és az állam mérhetetlen eladósítását tudja elképzelni, az nem modern, legfeljebb banánköztársaságot épít. Nem az a baj, hogy ezzel ő vagy a kormány nem ért egyet. A baj ott kezdődik, ha eltitkolják, hogy vastagon benne voltak az egészségügy jelenlegi csődjének kialakulásában, ha letagadják szerepüket abban az országromboló folyamatban, ami ennyire csökkentette az észak-magyarországi babák életesélyeit. Ha kimenekülnek annak felelőssége alól, hogy éppen az ő áldatlan tevékenységük tette és teszi ma is szükségessé a reformokat. Ha ráadásul azt hazudják, hogy a modernizációnak egyetlen útja létezik, amit gátlástalan hatalmi ambícióikkal, lenyúlásra, harácsolásra kondicionált ösztöneikkel és infantilis változatási kényszerükkel rajzolnak elénk.
Jó volna olyan országban élni, ahol konzervatívnak lenni nem csupán annyit tesz, hogy az ember nem szocialista. De addig is illik megfontolni, hogy ennek a kormánynak a tevékenysége leginkább a süllyedő hajó réseinek betömködésére korlátozódik. Márpedig ez nem azonos a modernizációval. Ugyanakkor nem maradiság a hajóépítés évszázadok alatt felhalmozott tapasztalatainak ismerete, a sólyák, a szárazdokk nemes hagyományainak őrzése és az erős hit a hajóépítés tudományának isteni eredetében, vagy-
is a konzervatív szemlélet. Ez tudja igazán kiérlelni az áramvonalasabb formákat, az erősebb motort, a nagyobb rakodóteret, vagyis a modernebb hajó tervét. Ezen a modern hajón természetesen jól elférnek az igen tisztelt igazi szociáldemokraták is. Ők viszont egyáltalán nem azonosak átfestett nevű maradi kommunistáinkkal.