Balassi verseinek többségét nem a költő saját kézirataiból, hanem a romlott szövegű Balassa-kódexből ismerjük, és ebből szinte lehetetlen helyreállítani az eredeti kötetelrendezést. Vagy mégis? Gerézdi Rabán irodalomtörténész elképzelése 1964-ben vált ismertté arról, hogy a Balassi Bálint költészetének javát ránk hagyományozó kéziratos könyv, a Balassa-kódex itt-ott művészi szerkesztés nyomait viseli magán. A mai Balassi-kiadások sokban a Gerézdi-feltételezés lekötelezettjei. A középiskolában is az ő ötletén alapuló 3 x 33-as kötetszerkezetet tanítják. Gerézdi sejtését azonban nem fogadta örömmel a tudományos közvélemény. Ráadásul nem sokkal ötletének nyilvánosságra hozása előtt Klaniczay Tibor szintén megpróbálkozott Balassi költészetének rekonstrukciójával, ám az ő okfejtésében a kódex föltevésszerűen helyreállított sorrendje egyáltalán nem hasonlított Gerézdi következtetésére.
Érveket keresve a korán meghalt Gerézdi sejtése mellett elsőként a Rimay-párhuzam adódik. Balassi költő tanítványa, Rimay János mestere halála után megpróbálkozott azzal, hogy közzétegye Balassi lírai életművét. A kötetből példányunk nincs, föltehetőleg meg sem jelent. Fennmaradt viszont Rimay előszava, s ebből képet alkothatunk a tervezett könyv szerkezeti beosztásáról. Az általa sajtó alá rendezett, meg nem valósult Balassi-kiadásban a Vegyes énekek megfelelnek az első 33-as sorozatnak, a Júlia-énekek pedig a második 33-as sorozatnak. Az istenes versek gyűjteményét Rimay a kötet elejére tette volna.
A krisztusi korban lévő költő vallási életében 1587–1588 telén mély fordulat következett be. Ekkor hozta meg a több istenes versében is bejelentett nagy elhatározását, hogy egész életművét Isten szolgálatába állítja. Kötetterve ekkor foganhatott meg benne. A fennmaradt olajkép Balassit – a felirat alapján – 33 éves korában ábrázolja. A feltevések szerint avégett készíttetett magáról képet, hogy az a tervezett kiadványt díszítő fa- vagy rézmetszet alapjául szolgáljon. E bizonyítékok nyomán egyre több irodalomtörténész elfogadta az új kötetelrendezést.
Gerézdi elmélete nagy szerepet juttat egy bizonyos ősmásolónak, aki 1589–1590 folyamán lemásolta a verseket, ám azokat épp a legszebb helyeken elrontotta, mivel nem értette meg a kötet kompozícióját. Ma már tudjuk: a Balassa-kódex egy másolat másolatának sietősen készült másolata. Az első, azaz ősmásoló a költőhöz közel álló személy lehetett, aki már a gyűjtemény összeállításának idején hozzájutott Balassi verseihez, sőt közvetlenül a költőtől származó kiegészítő értesülései is voltak. Általában híven követte a gyűjtemény elrendezését, kivéve néhány esetet. Jobbára olyankor tért el a költő tervétől, amikor nem fért hozzá bizonyos szövegekhez, s ezeket olyan más Balassi-versekkel igyekezett helyettesíteni, amelyek a birtokában voltak. A másoló egyszer meg is szólal: a kódex 99. lapján (a 61. vers után) arról panaszkodik, hogy Balassi nem adja ki a kezéből újabb istenes verseit. Az ősmásoló e töredékes jegyzete s a rá következő néhány lap a Balassi-filológia legnagyobb rejtélye: a filológusok keresztjének szokás nevezni.
A Balassihoz közel álló ősmásoló tehát nem egyszerű íródeák, hanem sokkal inkább a költő barátja lehetett, aki sajnos olykor autonóm módon nyúlt a szöveghez. Az ő beavatkozásának tulajdonítjuk, hogy – Balassi szándékait felülbírálva – beírta kódexébe az istenes alsorozatot és a „török bejteket”, végül pedig hozzácsapta az egész gyűjteményhez a Caelia-sorozatot. Ezeket a betoldásokat – mint nem a szerzőtől eredőket – az irodalomtörténészek felszámolták (elsőként Horváth Iván maga). Vásároljunk egy tetszőleges Balassi-verskötetet: az e betoldások nélkül közli a szöveget.
A gyűjtemény számszimbolikus szerkezete nyilvánvaló. Ezt lerontja, hogy az első 33-as sorozat végén található prózai megjegyzés azt állítja, két vers hiányzik. Ha azok meglennének, a gyűjtemény igazából 35 darabot számlálna. Épp ezért a számszimbolikus szerkesztési elv következtében kell a költőnek említenie elveszett verseket – és épp kettőt.
A Balassa-kódex közvetlen előzményét 1610 táján állította össze egy művelt irodalmár. Az összeállítás a Balassi-részen felül egy Rimay-részt és egy „mostani poéták” részt is tartalmaz. A korabeli szerkesztő mindhárom részt tudós, szakértő előszóval látta el. Panaszkodott Balassi nehezen olvasható kézírására, pedig a költő gyönyörűen írt. Azaz kellett lennie egy ősmásolónak, még ha az 1610 körül tevékenykedő szerkesztő nem tudott is róla.
A „nagy cruxban” olvasható prózai megjegyzést ő még teljes terjedelmében és szövegkörnyezetében ismerte, s azt Balassinak tulajdonította, nem pedig valamely szövegtorzító ősmásoló panaszkodásának. Hiszen azt hitte – miként a Balassi-rész előszavából világosan kiderül –, hogy a költő saját kezű szövegét másolja! Vagyis Balassi maga beszél itt önmagáról harmadik személyben (mint a verscímekben és a prózai megjegyzésekben mindig). Arról beszél, hogy ki akarja adni nyomtatásban a műveit, ha elég istenes verset írt. „Súlyos hibát követtünk el akkor, amikor Gerézdi elméletéből kiindulva a 61. vers utáni prózai megjegyzést az ősmásolónak tulajdonítottuk” – ismerte el Horváth professzor. A kódex Balassi-része – az „istenes alsorozat” átszámozásának kivételével – a költő alkotásának tekinthető. A megőrzött versek művészi szerkezetét, ha úgy tetszik, ő maga rontotta el; az úgy jó, ahogy van.
S hogy látjuk ma a verskötet alapszerkezetét? Mi történik, ha a szövegtorzító ősmásoló hipotézisétől búcsút veszünk, s ha Balassi saját művének tekintjük az egész összeállítást? A változtatás a helyreállított sorrendnek egyik legszebb részét, a költő Maga kezével írt könyvének végét érinti. A felszíni szerkezetet figyelve a gyűjtemény immár kevésbé viseli magán a megfontolt, számtanias fölépítés nyomait, s inkább olyannak tetszik, mintha magától állt volna össze.
A történetmondásként értelmezhető verssorozatot prózai megjegyzés szakítja meg. Az a gyűjtemény összeállításának nehézségeiről és a költő elképzeléseiről, kiadástervéről szól, akárcsak a kódex többi hasonló jegyzete, de azoknál sokkal részletesebben, egyedülállóan hatalmas terjedelemben, hosszabban, mint az összes korábbi hasonló megjegyzés együttvéve. A terjedelem miatt itt joggal tételezhetünk föl részletekbe menő magyarázatokat az egész kötet és a tervezett „más könyv” fölépítéséről, az erre irányuló, de egyelőre meg nem valósult, állítólagos szerzői szándékokról. Ezek olyan magyarázatok, amelyek Balassi némely kortársának még a rendelkezésére álltak.
A vallásos versek csoportja erősen csökkenti a kötetfölépítés áttekinthetőségét. Ezután tovább folytatódik az alapsorozat, majd újra megszakad: számozatlan szerelmi versek – megint csak kilenc – tömbje lassítja le a következetes előrehaladást. S végül befejeződik az alapsorozat, és megkezdődik a lengyelországi gyűjtemény… Együtt vannak e szerkesztményben a vallásos és a világi költemények – miként Rimaynál, Wathaynál, Zrínyinél. Vannak számozott és számozatlan részek, miként a Caelia-ciklusban vagy a Szigeti veszedelemben is.
De miért is választanánk le az alapsorozatról a Caelia-ciklust, ha elvetettük az ősmásoló szövegtorzításának föltevését? Az alapsorozatban itt valami csakugyan véget ér, de nem a verskötet. A reményvesztett költő a fikció világában tűzre veti verseit, s ez még annál is erősebb cezúrát képez, mint a két nagy fejezet közötti volt: ez a házasságkötéskor, majd azután tanúsított bűnbánat, illetve ellenbűnbánat határa. Csak azért nem tudjuk, hogy Balassi milyen átvezető szöveget alkalmazott, mivel a forrás e ponton fizikailag megsérült. A Maga kezével írt könyve ragyogóan zárul a Porcogós Annókáról szerzett verssel.
Továbbra is minden alapunk megvan tehát arra, hogy megkomponált verskötetről beszéljünk, jóllehet a szerkezet jóval többrétű annál, mint amilyennek egykor véltük. Talán a 3 x 33-as szerkesztménytől, a 99 vagy 100 vers Gerézdi-féle ábrándjától sem kell minden tekintetben elbúcsúznunk.
Az első 33-as sorozat tényleges, 33 megszámozott költeményből áll. A második 33-as sorozatban az alapsorozatot megszakító, abba szervetlenül beékelt, eredetileg talán számozatlan szövegek mellett világosan látszik a jól megszerkesztett 33-as ciklus. A harmadik 33-ast csak az a bizonyos prózai megjegyzés említi és csupán tervként. Nem is nyíltan 33-as sorozatról beszél, hanem mindössze annyit mond, hogy dicséretekből és zsoltárokból most még csak 10 van, s az a tervezett kiadáshoz nem elég. Bizonyosra vehető, hogy az állítólagos szerzői szándékról szóló terjedelmes prózai szöveg részletekbe bocsátkozott. Ám ennek a harmadik 33-as sorozatnak akkor is csupán az olvasó képzeletében kell létrejönnie. Virtuális marad.
Az új kötetfölépítés Horváth Iván szerint mindenekelőtt a petrarcai Daloskönyvre emlékeztet, a Balassi korabeli európai líra fő-fő mintaképére. Megvan abban is a számtani jelkép, de ott is mélyen, elrejtve, s a fölszínen csak önéletrajzias vagy gondolattársításon alapuló kapcsolatok láncolják egymáshoz a költeményeket. A Balassa-kódex mindenesetre megőrizte számunkra a gyűjtemény címét: Balassa Bálint verseinek fragmentumi. Egy kissé kacifántos a cím, de Petrarca könyvének címe is az: Rerum vulgarium fragmenta.
A három kiegészítő alsorozat beillesztése előtt mindig megváltozik az alapsorozat keltezése. A versek keltezettsége azt jelzi, hogy a versben elmesélt történet folytatódik. A keltezetlenség: hogy e történetben most leállás következik, a számozatlan versekből álló alsorozat egy belső reflexió. A Három himnusznak ráadásul különleges szerepe van a költő életművében. A háromrészes (a-a-b) Balassi-sort, illetve a 3 x 3-as (aab-ccb-ddb) szerkezetű Balassi-versszakot a költő valószínűleg épp a Három himnusz írása közben alkotta meg!
A Caelia-ciklus, akárcsak a többi betét, kilenc versből áll. Mint kicsinyített modell, az addig elmondott Júlia-történetet ismétli meg. A költő-elbeszélő fogadkozik, hogy Cupido helyett ezúttal Mars és Pallas fogja vezérelni életét, a kötet – és a Caelia-ciklus – azonban teljes erkölcsi bukással zárul. Az alapvetően önéletrajzi fikcióra épülő középkori és reneszánsz lírai verseskötetek párja ez a szerkesztmény, nem pedig a számtani elv az, amely jól láthatóan a felszínen megnyilvánul.
Az interneten hozzáférhető szövegkritikai Balassi-kiadásban nemcsak irodalomtörténeti újdonságra, hanem itt-ott műszaki újításokra is sor került, hiszen annak idején, 1998-ban még nem léteztek hálózati kritikai kiadások, amelyek mintául szolgálhattak volna. Így például minden 1601 előtti magyar versről minden szilárd bibliográfiai, irodalomtörténeti és poétikai tudnivalót rögzít a Répertoire de la poésie hongroise ancienne (RPHA) adatbázisa, amely 1976 és 1992 között készült. Az RPHA munkaközössége – élén a professzorral – plurális szövegfogalommal dolgozott. Eszerint a szöveg tulajdonságai (szerzője, terjedelme, irodalmi mintája, műfaja, versformája, szereztetési dátuma, ajánlása stb.) mind-mind változók. Az RPHA többes számú szövegfogalma nyomán alakították az első hálózati kritikai kiadásban a véletlenszerű olvasás elvét. Azokban a nem ritka esetekben, amikor a filológus nem tudta eldönteni, melyik szövegleszármazási ágat, változatcsoportot válassza, a programozott kritikai kiadásban egy véletlengenerátor lép működésbe. Véletlenszerű a választás például az egyik Balassi-vers „szárnyát” és „szarvát” szava között. Mindkét változat mellett és ellen nyomós filológiai érvek szólnak. S mivel nem tudtunk dönteni, a kiadás, ha felkeressük, hol ezt, hol azt a változatot közli.
Milyen előnyeik vannak az internetes kritikai kiadásoknak? Mindenekelőtt a kombinatorikus jelleg. Régen, a reneszánsz és a barokk korban is készítettek kísérleti kombinatorikus kiadványokat. Horváth Iván tanítványaival rekonstruálta például Quirinus Kuhlmann XVII. századi német költő kombinatorikus verskötetét, pontosabban versíró gépezetét, amely körtefa tárcsák forgatása révén számtalan szonett előállítására alkalmas. A képzetes könyv kombinatorikus büszkeségét, a véletlenszerű olvasást némelyek idegesítőnek találják, holott ez a funkció kikapcsolható. A másik előny a fényűzés. Mivel az internetes szövegkiadásnak nem volt nyomdaszámlája, a professzor és csapata megteheti azt, hogy Balassi műveinek minden fontos kéziratos és nyomtatott forrását megpróbálja közzétenni betűhű átírásban és fényképhasonmásban egyaránt – a kritikai szövegen és a jegyzetapparátuson felül. A harmadik előny az ingyenesség.
Az internetes könyvnek persze hátrányai is vannak. A legfőbb az, hogy nagyon kevés példányban készül el, és az a néhány is roppant sérülékeny. A művelődés történetében eddig főleg könyvpéldányok pusztultak el; a bennük levő szöveg más könyvpéldányok révén általában fönnmaradt. Az internet korában a képzetes könyvekkel együtt maguk a szövegek is elpusztulnak…
A fenti szöveg a május 10-én elhangzott előadás rövidített, szerkesztett változata.
Az előadás megtekinthető május 15-én (szombaton) 10.50-től a Duna Televízióban és május 16-án (vasárnap) 13.10-től az MTV-n, valamint 22 órától az M 2-n.
A Mindentudás Egyetemének következő előadása május 22-én 19.30-kor kezdődik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatikai épületének B28-as előadójában (Budapest XI., Magyar tudósok körútja 2/B).
Az előadások teljes szövegét a hozzászólásokkal és a vitával együtt a www.mindentudas.hu weblapon találják meg az érdeklődők.
origo.hu
25 éve veszett nyoma, de még mindig keresik ezt a magyar férfit
