A lány azóta legendává vált. Mind a Nemzetközi Szolidaritási Mozgalom (ISM) tagjai, mind a palesztinok úgy beszélnek róla, mint egy szentről, aki életét adta barátaiért. Akinek meg kellett halnia, hogy a többiek élhessenek. Ugyanígy emlékeznek Tom Hurndallra, akit agyonlőttek az izraeli katonák, vagy Brian Averyre, akit fel sem lehet ismerni, úgy szétroncsolta az arcát egy géppisztolyból leadott sorozat. A lista folytatható, százával, ezrével dolgoznak fiatalok az ISM-nél, rengetegen megsebesültek, többen meghaltak. Ők segítenek a palesztinoknak, hogy learathassák a termést olajfáikról, kórházba vihessék betegeiket, élhessék mindennapi életüket. Aki mindennap háborúban fekszik le, és fegyverropogásra ébred, annak már egy csendes munkanap is felér a mennyországgal.
Anwar Hamed hazánkban élő palesztin író könyve, A fájdalom kövei nekik, róluk szól. Rachelnek, Tomnak és Briannek, valamint mindazoknak, akik együtt tudnak érezni a palesztinokkal. Azt hinnénk, tudjuk, mi történik ott, de a megszállás a maga nyers valójában teljesen elképzelhetetlen. Ezt valóban látni kell, ám nehéz napokat szerez magának az, aki úgy dönt, megnézi saját szemével az ötvenéves, permanens háborút. Onnantól fogva ugyanis döntenie kell. Megkeményíti a szívét, és a szerzett lelki sebet elfedi maga előtt is, nem törődik az emberi szenvedéssel, vagy beáll azok sorába, akik elítélik a háborút, beszél róla, felhívja a figyelmet a szörnyűségekre. A mindennapos harcokban ugyanis nem látszik a politika. Ott csak halál van, kisgyermekek leszakadt karja, bombarobbanások, tönkrement életek. És persze óriási kontraszt a poros palesztin falu és a piros cserepes zsidó házak között. Az egyik előtt katonák posztolnak, a másikat ezek a fegyveresek támadják. Az igazság már rég nem számít semmit, csak az, ki felé áll a puska „jó”, s ki felé a „rossz” vége.
Anwar Hamed elképzelt történetet ír le, ám bátran lehetne valóságos is. Minden szereplő hús-vér ember, a palesztin falu lakói, a zsidó telepesek, a magyar segítők. Akik egykor úgy mentek ki, magyarországi zsidóként, hogy segítenek az izraelieknek. Mert az ellenség terroristák gyülekezete, akik felrobbantják magukat a tömött buszon s az étteremben, csak azért, hogy a zsidókat elűzzék szent földjükről. A műben szereplő András számára keserű a felismerés, ám egyben kemény lelkiismeret-vizsgálat is: magyar zsidóként inkább Izraelhez húzzon, történjék bármi, légyen jogos a zsidó állam lépése, vagy csak mondvacsinált indok. Vagy gondolkozhat emberként, aki háttérbe helyezi ideig-óráig származását, s követi lelke tanácsát. András így dönt, s később már azt is tudja, mi a különbség közte és a hegy tetején álló, fegyveres telepes között. Bár mindketten zsidó származásúak, beszélnek héberül, anyanyelvük pedig a magyar, András minden emberért felelősséget érez, a szemben álló férfi csak az övéiért. András olyan magyar, akinek zsidók a felmenői, a telepes pedig olyan zsidó, aki történetesen épp Magyarországon született. A két ember szinte ugyanolyan háttérrel indul, mégis ellenkező eredményt érnek el a helyzet elemzésével.
A szerző maga jól ismeri a helyszínt, Ciszjordániát. Ismeri a telepesek és a hadsereg trükkjeit, hogyan terjesztik ki befolyásukat egy-egy palesztin területre. A gyermekek pedig ilyen környezetben nőnek fel, járnak iskolába. Előbb tanulnak meg kővel tankra célozni, mint magányos verebekre. A kövek lelki szerelmesei a palesztin fiúknak. Az ő földjük alkotta, egyszerű, s bár kilátástalan a harc egy kőhajító gyermek és egy harckocsi között, az erkölcsi diadal mégis a gyengéé. A haza földjét hívja harcba, mikor szembeszáll a megszálló acélszörnyeteggel, s ha elűzni egymaga nem tudja is, jelzi a támadónak: ő mindig itt lesz, s a kövek is vele maradnak. A főszereplő élete folyamatos küzdelem. Ahogy halad előre a történet, két embert ismerünk meg: a fiatalon férfivá érő, komoly palesztin fiút és a középkorú embert, aki már magyar állampolgárként, zsidó barátaival tér vissza szülőhelyére. Az idő azonban nem változik, a közhelyes „erőszak spirálja” Izraelben ugyanolyan 1967-ben és 2003-ban. Kerím felnő, megjárja az izraeli börtönt, megpróbálják beszervezni, meghalnak barátai, szétszakítják családját. Harminchat év múlva újabb barátok halnak meg, a hazája pedig csak a köveit tudja adni a védekezésre. Az ISM angyalai mindig ott vannak a palesztinok mellett, a kövek az úton hevernek, de a puska „rossz” vége mégis örökké feléjük mutat, s remény sincs a felemelkedésre. De túl kell élni.
origo.hu
Deák Dániel szerint látványosan Magyar Péter megrendelése a mai Medián-kutatás is
