Óriási a tét. Nem kevesebb dől el, mint hogy ősztől kik tematizálják (és hogyan) a kulturális közbeszédet a közszolgálati televízióban heti rendszerességgel, főműsoridőben. És bár a politikusok, a hatalom birtokosai úgy általában hajlamosak arra, hogy mostohagyerekként kezeljék a kultúrát, mégis Magyarországon 1990 óta gyakorlatilag szakadatlan kultúrkampf zajlik. Ebben a légkörben még az sem mindegy, hogy egy egyperces kis ajánlóban adott esetben mit javasolnak a szerkesztők, egy Makovecz-kiállítást mondjuk, vagy a loveparade-et. Normális országban (copyright of D. I.) ideális esetben persze mindkettőt, de ettől egyelőre messze vagyunk.
A műsorok nézettségi mutatója három százalék körüli volt, ez háromszázezer embert jelent, ami meglepően magas szám, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Örkény Istvánnak Juszt Lászlóval, a Vészhelyzettel és a totális agymosással kellett megmérkőznie. A kiírás szerint öt százalék lenne ideális, a kiíró a nézettség alapján dönt, de állítólag a visszajelzéseket is figyelembe veszi. Hát akkor mi most visszajelzünk egy nagyot… Nyilvánvalóan van értelme, hiszen Baló György egyrészt bizonyára tisztán emlékszik rá, hogy néhány évvel ezelőtt a kutya se macerálta azért, hogy alákérdezzen Orbán Viktornak, másrészt sokkal kulturáltabb annál, hogy bármiféle véleményt lesöpörjön az asztalról, mint holmi nemzeti petíciót. Meg azért is, mert nekünk aztán garantáltan nem kutyánk kölyke egyik pályázó sem, a versengők „hovatartozásilag” elég egysíkú képet mutatnak.
Hogy ez miként alakulhatott már megint így, arra kétféle magyarázat létezik. Vagy a polgári oldal annyira tehetetlen, hogy nem volt képes összeácsolni egy épkézláb szinopszist, vagy amire gondolni sem merek: beindult a szokásos daráló. Az egyszerűség kedvéért a négy szerkesztőség egy-egy dolgozatát tekintettem meg, gondolom, nem nagyon ingadozott a színvonal, mintavételnek ez is korrekt. A Kultóra (borzalmas cím, egy jobb diáklapnál ezért repül az ötletgazda) május 18-i adásában már az eleje főcím lehangolt kissé, már csak egy kis dünnyögő „badúbadu” hiányzott az animáció fölé, hogy a nyolcvanas évek elején érezzem magam, közvetlenül a tévéhíradó után és Szabó László előtt. Aztán ez így is maradt vizuálisan, néha kettéosztották a képernyőt, mint Brian de Palma hetvenkilencben, a látvány végig felért egy jobb rádióműsorral. Ami azért is furcsa, mert egyébként a Kultóra kissé túldimenzionálta a műsorvezető legfőbb érdeklődési területét, én ennyi épületet utoljára Ráday Mihálynál láttam.
A közreműködőket szépen kiadta a baráti kör, feltűnt Orsós László Jakab és Vágvölgyi B. András, amint véleményüket ütköztetik egy kínai film kapcsán, a kulturális főváros 2010 címért folyó versenyről egy SZDSZ-es és egy MSZP-s politikus (!!!) elképzeléseit tudhattuk meg, és kiderült, hogy mi az a zsidómisszió. A stúdióban a műsorvezető mellett Tóta W. Árpád internetes újságíró, Bódis Kriszta író-rendező, valamint kedvenc dizőzöm, Ruttkai Bori foglalt helyet, és ott kísértett Mélykuti Ilona szelleme is.
A Konyak (cseppnyi kultúra, jajj!) elején megszólalt a főcímzene, ami rögtön rám hozta a frászt, majd megjelent Ficsku Pál író és Végső Zoltán zenekritikus hajléktalannak álcázva. Becipeltek egy sezlonyt egy hangárba, amin aztán helyet foglalt a Megasztár zsűritagjaként országos ismertségre szert tett Bakács Tibor Settenkedő, és beszélni kezdett az okos, szép és művelt nőkről. Történt mindez április 20-án. Mint a téma iránt fokozott érdeklődést mutató célszemély, egészen addig bírom, míg Pataki (Fabulon) Ágnessel, aki egyébként már műemléki felügyelet alatt áll (komolyan, ő mondta), el nem játsszák a következő párbeszédet:
– Te a modern nő fogalmát megtestesíted?
– Szerintem igen.
Miklósa Erikával már jobban megy, a sportról beszélgetnek, csak az nem derül ki az istennek se, hogy mit sportolt a művésznő, amikor megsérült, pedig érdekelne, jobban, mint az erőltetett képi és verbális poénok. Bakács rosszabb, mint mikor Oláh Ibolyát vitte a mennybe, de ebbe is bele lehet jönni, az ajánló wishek pedig már most jók. „Szarrá keresnéd magad, ha stylist lennél” – mondja még a műsorvezető egy másik okos, szép és művelt nőnek egy cseppnyi kultúrával a hangjában, aztán három DJ szerencsétlenkedik a lemezeivel valami raktár előtt, a végén meg egy degenerált rajzfilm felteszi az i-re a pontot. Az adáson átüt, hogy pályázatra készült, ettől felemás az egész. A főszerkesztő Kollár Zsuzsanna volt, a rutinozó meg Szira Péter, és azt mondja már meg valaki, hogy az milyen szakma.
Április 6-án a Rakott Győrffy Miklós főszerkesztő-műsorvezetőt hozta házhoz, a háttérben Váradi Júliával és Szénási Sándorral. Régi kipróbált gárda, nem is okoznak meglepetést, olyan kicsit, mintha a Stúdió 82 térne vissza egy röpke órácskára. A Sorstalansággal nyitunk, abból baj nem lehet, Koltai szimpatikus, nem akarja ráereszteni a Blikket a főszereplő fiúra, aztán Yonderboi a fiatalabb nézőknek, Örkény, indiai tánc szépen egymás után, semmi megrázkódtatás.
Nem úgy a Gang június elsején, pedig ettől féltem a legjobban, benne volt a pakliban, hogy összejön egy kulturális Heti Hetes. Ehelyett a Gang egy akkora követ hajított bele a magyar televíziózás poshadt állóvizébe, hogy nehéz lesz elugrani az elől, ami kifröccsen. Amikor David Lynch elkészítette a Twin Peakset, lehetett érezni, hogy ugyan lehet még a régi módon tévésorozatokat készíteni, csak már nem érdemes. A Gang persze kevesebbre vállalkozott, de már a puszta létezése is egészséges provokáció egy olyan közegben (a magyarországi televíziózás fősodrában), ami elképesztően unalmas, végtelenül szánalmas, aljasan manipulatív, a velejéig romlott és ócska.
Ahol sztárnak nevezik az analfabétákat, és ahol a vizualitás abban merül ki, hogy vagy lenyúlják a RAI Uno díszleteit, vagy idegesen lóbálják a kamerát, ami 1982-ben számított korszerűnek egy másik MTV-n. A Gang látványvilága üdítő színfolt a szürkeségben, a kamerák kezelése visszafogottabb a fentebb említettnél, mégsem áll az egész, mint egy diafilmben, már a felütés is olyan, hogy aki odakapcsolt, ott is marad.
Nem mondom, hogy a műsorvezető első pillantásra nem okoz komoly kulturális sokkot, olyan, mint egy kompjúteranimáció, szakmailag konkrétan az állatorvosi ló alapesete, de legalább egy percig sem unalmas. Feldobja a témát, a többiek meg nekilátnak, és egymás szavába vágva osztják az észt, amitől az egész olyan színezetet kap, mintha valódi emberek tényleg beszélgetnének, vitatkoznának, egymásnak néha rendesen beszólva, olyan témákról, mint a nosztalgia, vagy hogy létezik-e egyáltalán normalitás, meg hogy azért lesz-e Etyeken a magyar Hollywood, mert Demján Sándor az Etyek FC kapusa volt, mielőtt elkezdett volna hitelezni a magyar államnak. Nyoma sincs az egy irányba lövöldözésnek, a gyáva kormánypárti humornak, mindenki megkapja a magáét Andy Wajnától Korda Györgyig, még Para-Kovács Imre is megszabadul nyomasztó Fidesz-fóbiájától, a kereskedelmi és bulvár médiára utalva közli, hogy már alig várja, hogy a „nagyon butaarcú betanított félszakmunkások kitelepüljenek Etyekre”, pörög az egész, szellemes és improvizatív. Ott meg aztán tényleg felkapom a fejem, amikor Puzsér Róbert közli, hogy a „fitneszkultúra megfoszt az öregség méltóságától”, vagy hogy „a tolerancia és a másság lett az erkölcs non plus ultrája”. Szó esik még Micimackó szenvedélybetegségéről, a horgászcsaliszobrászokról és a borzpörköltről, valamint a háziállatok kialakulásáról, aztán vége. Kicsit talán lehetnének szerényebbek a fiúk (a tudás, ugye, a nem tudás), de a Gang mind látványban, mind tematikailag, mind stílusában messze kiemelkedik a mezőnyből, és akkor még a televízió alapszíneit megtestesítő, a füttyöt, a tapsot és a nevetést megszemélyesítő RGB-lányokról nem is beszéltünk. A Gang esetünkben nemcsak egy körfolyosó, a társasági élet lehetséges színtere (hál’ istennek egy percre sem tűnik fel egy lépcsőház látképe), hanem egy geng is, amit Kistamás László rendező kitűnően állított össze.
Ha tehát én ma reggel tévedésből Baló György néven ébrednék fel, a következő döntést hoznám: 1. Gang, 2. Konyak, 3. Kultóra, 4. Rakott. A döntésemet pedig abban a szent pillanatban visszavonnám, amikor az első leghalványabb jelét venném annak, hogy sérülnek a közszolgálatiság alapvető normái.
origo.hu
Ferenc pápa temetésének napja nemzeti gyásznap lesz Magyarországon
