A német tv és az antiszemitizmus

A holokauszt áldozatainak nyomasztó emléke rendszeresen visszatérő téma a német médiában. A sajtó érzékenyen reagál minden eseményre, amely a nemzeti szocializmus barbárságát idézi. Különösen, ha hazai szélsőséges megmozdulásokról, zsidó temetők, zsinagógák, emlékművek elleni akciókról kell hírt adnia. Az EU-bővítés kapcsán e gondosan ápolt érzékenység átlépi a határokat. A figyelmeztető intés jogossága elvitathatatlan – ha az megfelel a lelkiismeretes újságírói munka szabályainak. Ennek azonban merőben ellentmondott az a tudósítás, amely június 28-án került képernyőre a közszolgálati ARD-hez tartozó Bayerischer Rundfunk (BR) „Report München” adásában, A lebecsült veszély – antiszemitizmus Kelet-Európában címmel.
A riport Szlovákiába és Magyarországra vezette el a nézőket és már a műsorvezető felvezetéséből kiderült, milyen céllal: „Meggyalázott temetők Szlovákiában. A legrondább antiszemita uszítás Magyarországon. Az antiszemitizmus kísértete viszszatér. A legtöbb EU-társországban a fajgyűlölet, a zsidóellenesség még mindig a napirendhez tartozik.” A tudósító utal arra, hogy Budapesten található a legnagyobb kelet-európai zsidó hitközség, majd átadja a szót az antiszemitizmus-kutató Marsovszky Magdolnának, aki azonnal politikai agitációba kezd: „Az antiszemitizmus Magyarországon nacionalista antiszemitizmus, a nemzet fogalma alatt homogén társadalmat képzel el, a magyarságot. Ilyen körülmények között egyes csoportokat ki kell közösíteni és Magyarországon ezek legtöbbször a zsidók.” Snitt. A kamera a belvárosi „Skythen” (Szkítia) könyvesboltban kiállított sajtótermékeket mutat (A rajtakapott kapitalista, A hazaáruló), míg a kísérőszövegben arról van szó, hogy „az uszító propagandát nyíltan árulják, ami általános jelenség Magyarországon”. E tézist odaadóan támogatja az újságíró Gyori (Győri?) László, aki sértett normákról beszél, amelyek ellen nem tiltakozik senki, s a weimari köztársaság visszatérését érzékeli. Köztudott, hogy annak tehetetlenségét kihasználva jutott kormányhatalomhoz Adolf Hitler.
Ilyen hangulati előkészítés után következik a tudósítás két egészen durva és tendenciózus része. A riporter Ungváry Rudolf író társaságában egy tv-készülék előtt ül, a képernyőn az MTV kerekasztal-beszélgetésének egy résztvevője látható, de nem hallható egyetlen mondata sem. Mondanivalójának tartalmát a kommentátor ismerteti a német nézőkkel: a párhuzamot a nemzeti szocializmus nyelvével lehetetlen meg nem hallani. A műsorvezető alattomosan antiszemitizmust terjeszt. Ungváryban félelmet kelt a médiák nyílt fajgyűlölete!
A nyilvánvalóan egyoldalúan és tendenciózusan tájékoztatott tudósító – a magyarnyelv-tudás teljes hiányában – ezután rátesz még egy lapáttal és végérvényesen tanúbizonyságát adja teljes tudatlanságának a valós magyar politikai erőviszonyokról. „A magyar politikában a konzervatívok a médiaapparátusukon keresztül tudatosan kihasználják az antiszemitizmust, hogy szavazatokat szerezzenek. A baloldali spektrum messzemenő tehetetlenséggel (!) szemléli e kampányt, amit Európa mindeddig nem vett észre.” Ismerve a valós magyarországi médiaviszonyokat, a rendszerváltás óta is nyomasztó, a hajdani hatalom örököseivel szemben megnyilvánuló baloldali fölényt, ennél nagyobb valótlanság aligha hangzott el a német televízióban. A filmet megdöbbentő beállítás zárja: Orbán Viktor egyik nagygyűlésén – a volt miniszterelnök világosan felismerhető! – piros-fehér-zöld zászlókat lobogtató embertömeget mutat, azt szuggerálva a tv-közönségnek, hogy a megmozdulás nem más, mint kizárólag antiszemita, zsidóellenes tüntetés. „Az antiszemitizmus ellen az új társországokban, nem csak Magyarországon és Szlovákiában, harcolni kell. Az EU-ra ebben kulcsszerep vár” – hangzik a tudósítás konklúziója.
Figyelemre méltó, hogy amíg a szlovákiai helyzettel foglalkozó részben Csáky Pál miniszterelnök-helyettes lehetőséget kap arra, hogy relativizálja az országban uralkodó viszonyokat („A kormány minden második hónapban foglalkozik a kisebbségek igényeivel, a helyzet jó és szilárd!”), addig magyar részről senki sem kap lehetőséget arra, hogy egyetlen mondattal is cáfolja a tudósítás félrevezető állításait. A tendenciózus, valótlanságokat tartalmazó, a médiahelyzetet szinte beteges rosszindulattal bemutató és képszerkesztésében uszító produkciót látva a történelmi múlt emlékeitől terhelt német polgár jogosan állapítja meg: Aggasztó a helyzet!
Hasonló megállapításra kellene végre jutnia a magyar polgári oldalnak abból az ismételten alátámasztott tapasztalatból kiindulva, hogy a nyugati – és mindenekelőtt a német média – még mindig a Kádár-rendszerben gyökerező információs forrásokra támaszkodik. Olyan személyeken keresztül hagyja magát – már csak kényelmességből is – informálni, akik annak idején a „másként gondolkodók” voltak, ma azonban egyértelműen a szocialista tábor szekerét tolják és sikerrel befolyásolják a legtöbbször őszintén érdeklődő, de az ottani viszonyokat legfeljebb felületesen ismerő, a nyelvi akadályon átlépni nem tudó újságírókat. A „Report München” tudósítása még fájóbb benyomást kelt annak ismeretében, hogy a BR elsődlegesen a bajor Keresztényszociális Unió politikai irányvonalát követi, a CSU – élén Edmund Stoiber pártelnökkel – pedig minden alkalommal hangsúlyozza a bajor és a magyar jobboldal kapcsolatainak fontosságát. „A lebecsült veszély”-féle alkotások aligha szolgálják ennek érdekeit.