Mozgalmas élet zajlik errefelé Cinkotán. Tegnap például a szemközti szomszéd (nevet nem adhatok ki) kerékpárostul, mindenestül fejjel beesett a járdát szegélyező árokba, az indíték ismeretlen. A megelőző napok egyikén egy akcentussal beszélő úr azzal csöngetett be, vennék-e tőle egy jól karbantartott Kalasnyikovot két teli tárral. Nem lejáratni akarom szűk pátriámat, ellenkezőleg, inkább jelezném, nem unalmas errefelé élni, elég, ha az ember kiáll a kapufélfához lesni, fülelni. (A kocsmáról most nem ejtenék szót, kritika is ért, hogy túl sokat emlegetem, ahelyett, hogy a sashalmi könyvtárról írnék, netán a helyi gobelin-kiállításról számolnék be részletesen.)
Mondom, mozgalmas az élet itt, és ezt nem panaszként említem, sokkal inkább ilyen benyomással találkozzék az ember, semmint azzal, belelépett a bérház gangján kunkorodó kutyagumiba, ellopták az erszényét vagy kapott egy mentesítő pofont hazafele menet az aluljáróban.
Sok Cinkotát kívánok ennek a sokat próbált nemzetnek, végképp elegünk volt az urbanizált nihilből, a tudálékos semmiből, ami végzetesen ráül az ember pszichéjére, suták, lúdtalpasok, féloldalasak leszünk tőle.
Jó itt, ki kell jönni a belváros fertőjéből, lerúgni magunkról az urbanizált semmit. A szemfényvesztést. Gyertek Cinkotára!
origo.hu
Századvég: A magyarok szerint a politikában és a médiában nincs helye külföldi beavatkozásnak
