Egyetemes magyarság

Jezovics töppedt magányában a nyári kánikulában – s egyébként is – annyira vágyott a magyarság egyetemes értékeire, helyesebben az egyetemes magyarság értékeire, de talán az emberiségéire is, hogy nyuvadt szomorúságában fölhívta kaposvári mindenható barátját, ki immár ötven jó éve látja el átfogó s személyre szóló jó tanácsaival. Miket persze olykor egyszerűen az édesanyjától – nem Jezovics, hanem a saját édesmamájától – örökölt, Családi jó tanácsok ágy- és asztalközelben című, 1923-ból származó kézikönyvből puskáz ki, ám mindig életre tudja galvanizálni a hozzá képest ifjú (72 éves, míg ő 96) költő vénséges napjait, imigy szólott ékesbeszédűen a telefonban:
– Vén barátom, ki nálamnál ezer esztendővel fiatalosabban ítéled meg a sors cikázó játékait, nagy bajban vagyok.
– Nos. – Mintha nyíltan unná Jezovics sokszori okvetetlenkedését. – Kit jelent a szerelemben az „őskép” fogalma, vagy hogyan hagyta Babitsra a virgonc Tanner – a későbbiekben, Babits becézése nyomán Törökké Sophie-sodott – Ilonkát a húszéves Szabó jó karban lévő Lőrinc annak utána, hogy a mester érdekfeszítő szerelmi aktusok kukkolójaként „elkérte” tőle egy rövid házasságra, életkére, amit az ifjú titán főúri gesztussal teljesített: „Parancsolj, Mihály!” Ami persze utóbb mégiscsak legbenső barátságukba került. Ezekről akarsz nyilván beszélgetni, ismerem szexuális tudásszomjadat…
Jezovics leintette rossz hangulatú barátját.
– Hagyjuk. Tudod, főleg az egyetemes dolgok érdekelnek. Egyetemes akarok lenni. Úgy értem, nem globális, hanem egyetemes, akár a katolikus egyház. Mert az az, nem?
– Nagy általánosságban. A reformátusok kétlik.
– Na, ne terelj el, drága barátom! Benső és titokzatosan átfogó egyesülésre vágyom népem iránt, mert alig tudom átkarolni. Mindig csak Trianonok, kettős állampolgárságok, határon túli szavazók kerülnek látóterembe. Megvallom, elsőre magával az egyházzal próbálkoztam katolikus neveltetésem okán, s jó volt belemélyedni a római vallás magyar örvényeibe. Lebegtem. Áldoztam. Nem fehér lovat, sem fehérlófiát, hanem szentostyát vettem magamhoz, elandalodván, hogy Krisztusban föloldódunk mi, magyarok is. Aztán oly szörnyűséges veszekedésbe keveredtem a sekrestyében nemegyszer – volt, aki magyarul, volt, aki latinul akarta a szertartást, utóbb nyári papucsokkal verték egymás magyar lányos homlokát. Nem leltem egységre. Nem éreztem azt a benső kapcsolatot, amelyet magyar a magyarral kell hogy érezzen. Későbben ópolgári, jópolgári körökbe hívtak előadni a magyarok ki- és bejövetelének megjelenítéséről a magyar középkori és huszadik századi irodalomban, de ott azért akaszkodtak egymás hajába jobb sorsra érdemes, mellesleg kopasz professzorok, mert igaz magyarrá próbáltam mentegetni oly nagy és kedves izraelitákat, mint Kiss József költő vagy Fényes Adolf föstő, ám ők Adyra hivatkoztak, hogy már ő megírta: „nem első vonalbeli tehetségek”. Mit volt mit tennem a hatalmas Adyval szemben, s mit van mit most tennem, hiszen az igaz utat – mármint a magyar egyetemességhez – nem lelém?
Jezovics kaposvári barátja másfél óra hallgatás után (addig is fizetni kellett a telefondíjat, vidékre az elég sok) ezt mondta:
– Hallgasd a Kossuthot. Nem az öreget, az adót! Figyeld az egészségügyi és gyógyszerreklámokat. Egyetemes leszel.
Hülyének néz ez engem vén koromra – mondta magában Jezovics, aztán odahallgatott. Valóban történtek egyetemességek.
„Régóta puffadok. Alhasi tájékon olyan gázok torlódnak föl testemben, hogy már az állásomból is el akartak bocsátani – könyvelő vagyok, és ülnöm kell –, akkora adagok pöffentek ki belőlem, s bármennyire rejtettem, gúnyos rigmusokat olvasott a fejemre egy helyemre törő ifjú kollégám: »Bölcs Salamon mondta vala, / hangos …-nak nincsen szaga, / de amelyek kúsznak-másznak, / irtózatos bűzzel járnak.« De amióta a hirdetett Defingo tablettát szedem, kollégáim még a mosdó előtti titkos cigarettázásokra is meghívnak, föloldván szagos magányomat.”
Más:
„Nőgyógyászati problémával műtöttek. Kezelőorvosom rehabilitációként hormonmentes kapszulákat ajánlott, afféle refinem vagy remifen, vény nélkül kapható néven, s elnyugodtam. Nem hullámozok, nem néznek lüktetően vörös fejemre irigy kolléganőim, sőt maguk is szedik, akár prevencióképpen is.”
Más:
„Fiatal vagyok, de eddig ötször törtem el. Minden csontklinikát kipróbáltam, de a legtöbb helyről már a portás is elzavar. Osteoporosisszal menjen Hajdúhadházára, osteoporosisszal menjen a Hajdúságba…”
Nemrég kiderült, hogy a Rákóczi-szabadságharcban azért állottak a kurucok a nagy fejedelem mellé oly szilárdan, mert a Hudson cég által kiásványosított XVIII. századi kalciumot fogyasztották az akkor forgalmazott zöldpaprikához – és nem törtek el. A hajdúk nem törtek el! „Mióta a magyar származású amerikai Hudson cég sókészítményeit szedem – megállok a lábamon. A mellékhatásként néha jelentkező böffentéseket a Csáki szalmája néven kapható gyógyteával tudom kiküszöbölni. Önöknek is ajánlom.”
Jezovics két évre rá hívta életmentő kaposvári barátját:
– Megvan, megvan. Igazad volt! Soha ilyen közel nem éreztem az ország, mit ország, a nemzet egyedeit, mint amióta bekapcsolódtam a Szedje Ön Is! altesti mozgalom országos hálózatába. Személyre lebontva érzékelem magyarságunk föltámadó egységét. Írtam is Nemeskürty István fő tanár úr Meddig várjunk? című nemzetélesztő könyvére, ajánlván a farmakológiai nemzetegységet. Az összes panaszos mintegy itt ül éjjel-nappal a szobámban. Magyarok. Betegek. Depressziósak, lábfájósak, gyomorhurutosok – együtt.
Talán hosszú távra megoldhatjuk a magyarság egyetemességi kérdéseit, amíg mindeme betegségek fönnállnak. S mi is fönnállunk.