A jelenleg 79 éves Serge Dassault, a francia hadiipari komplexum egyik mogulja június végétől egyben sajtócézárként is tevékenykedik. A repülőgépgyártó a Robert Hersant által alapított Socpresse-csoport – amely több mint hetven lapot tulajdonolt – 82 százalékát vette meg. Az Hersant 13 örökösének ezért kifizetett ár természetesen titkos, a jól értesültek egymilliárd eurót emlegetnek, de vannak olyan hírek is, amelyek szerint Dassault-nak mélyebben kellett a pénztárcájába nyúlnia, ők 1,2–1,4 milliárd euró vételárról tudnak.
A Socpresse megvásárlásával Dassault sajtórészlege évi 1,5 milliárd eurót forgalmaz. Francia földön látványosan nagyobb ez a Lagardere-csoport mutatóinál, amely cég az Airbus utasszállító és az Eurofighter vadászgép fejlesztésében jeleskedik, és e tevékenysége mellett birtokolja a Hachette Filipacchi Médiast (HFM). Ám ha hozzávesszük a külföldi érdekeltségeket, ott viszont a HFM vezet.
A két sajtócsoportot már megteremtésekor eltérő jegyek jellemezték. Az Hersant-féle Socpresse-birodalom bástyái a napilapok voltak, amelyek köré olyan hetilapok szerveződtek, mint a Figaro Magazine, a Figaro Madame. A Hachette ezzel szemben a világ hetilapkiadását olyan lapokkal vezeti, mint az Elle, a Paris Match vagy a Télé 7 Jours. Franciaországban és külföldön több mint 200 lapcímet mondhat magáénak a Lagardere-csoport. A cég több lábon áll vetélytársánál, hiszen az elektromos sajtóban is van érdekeltsége (Europe 1 rádió), de az olyan nagy, főleg dél-franciaországi napilapoknak is tulajdonosa, mint a Provence vagy a Nice-Matin. Emellett negyedrészben birtokolja az Amauryt, a L’Equipe-t és a Le Parisient kiadó vállalatot.
Jó-e ez az óriási tőke- és tulajdonoscsoportosulás a francia írott sajtó piacán? – teszik fel a kérdést a sajtószabadságért aggódók. Aligha. Különösen nem, ha Serge Dassault személyes jellemvonásaiból, a médiáról vallott elég sajátságos fejtegetéseiből indulunk ki. Mint a baloldali Libération árnyaltan jellemezte: több vállalkozói és pénzügyi kultúrája van, mint sajtókultúrája. A zászlóshajónak nevezett, mindig is jobboldali kötődésű Le Figaro szerkesztőségéből is aggályok sora hallatszott már abból a korszakból is, amikor Dassault még kevesebb részvénnyel bírt a kiadóban. Példaként kering újságírói körökben a corbeili helyi újság, a Republicain neve, amelyet korábban abból a célból vett meg az akkor már sajtómágnás, hogy hatékony politikai eszköze legyen szenátorrá választásában. Ebbéli törekvései kudarcot vallottak, ám azóta pártállástól függetlenül a helyiek csak „Dassault-lapként” vagy „essonne-i Pravdaként” emlékeznek meg ezen sajtótermékről.
Az ugyancsak a lapcsoporthoz tartozó, rendkívül színvonalas L’Express magazin vagy a gazdasági hetilap, az L’Expansion újságírói között is élnek azok a félelmek, amelyek szerint esetleg a jövőben a kritikai szellemet el fogja nyomni a közvetlenül érvényesülő hatalmi szó. Ebben lehet valami, ha az új tulajdonos kijelentéseit górcső alá vesszük: a „kedvenc” napilapnak, a Le Figarónak – Dassault szerint – „tiszta értékeket kellene közvetítenie”. „Vannak jó hírek is. Ha jól mennek a dolgok, miért ne beszélhetnénk azokról is?” – mondotta a minap az idősödő médiamogul. Mi lenne a „jóhír”-szerkesztés mikéntje, arról nem fejtette ki bővebben a véleményét. Azt viszont gyakorlott kapitalistaként egyértelműen közölte, hogy a veszteségek csökkentése érdekében el kell adnia azokat a lapokat, amelyek csak viszik a pénzt. Egy ilyen nagy sajtóbirodalomnál viszont bármelyik lapra rá lehet fogni, hogy veszteségtermelő.
Pedig jó húsz évvel ezelőtt egyáltalán nem látszott, hogy lehet még „valaki” Serge Dassault-ból. Apja, az életében már mítosznak számító Marcel 1986-ban távozott az élők sorából, örökül hagyva virágzó repülőgépgyárát. Annak ellenére, hogy Serge már 61 éves volt ekkor, sokat nem lehetett tudni róla. Talán csak azt, hogy minden szükséges vizsga nélkül ő vezette az üzem elektronikai részlegét. Igazából senki sem vette komolyan, még az édesapja sem, aki inkább Serge idősebbik fiát, Olivier-t nézte ki utódjául. Serge Dassault-nak – nem kell különösebben magyaráznunk – apakomplexusa volt. Hiszen a zsidó családban 1892-ben Blochként született Marcelnek minden sikerült: repülőgép-fejlesztő tehetségének hála fel tudott építeni egy vállalatbirodalmat, amelynek gépeit el is tudta adni. Már az első világháborúban gépeket tervezett Franciaországnak. Évtizedes kitérő után 1930-ban újra visszatért a repülőgép-tervezéshez, ekkor alapította meg gyárát. Katonai és polgári repülőgépek kerültek ki a keze alól, de nemcsak a levegőben, a politikában is jól lavírozott: 1958-tól haláláig parlamenti képviselő volt. Marcel Blochnak az ellenállás korszakából mindenütt voltak régi ismerősei, barátai. (A második világháború alatt megjárta a náci koncentrációs tábort, Buchenwaldot is, mert nem volt hajlandó a németeknek dolgozni.) A háború után Bloch-Dassault-ra változtatta nevét, a második vezetéknév bátyja egyik fedőneve volt a németekkel szembeni francia ellenállásban. Az 1940-es évek végén áttért a római katolikus vallásra. Az ő nevéhez fűződik a francia repülőgépgyártás felélesztése. Előbb a Mystere gépek, majd 1956-tól a Mirage vadászrepülők elárasztották főleg a harmadik világ országainak katonai reptereit.
Marcel tudta, hogy jelentős állami támogatás nélkül aligha tudná eladni a világban harci gépeit, fegyvereit. Már 1981-es hatalomra kerülését megelőzően is kivételes kapcsolatokat ápolt a szocialista Mitterrand-nal is, de a jobboldalon is volt számtalan kötődése. A jelenlegi elnök, Jacques Chirac apja, Francois a háború előtt Marcel Dassault pénzügyi tanácsadója volt. Ez idő tájt, 1936 után szép összeget kapott Marcel az államtól hadiüzemnek minősülő gyára kisajátításáért. Mondani sem kell, több mint barátság szövődött a két család között. Marcel ismerte a hatalom emeltyűit és süllyesztőit. Neki akkoriban elég volt egyetlen újság birtoklása is (a Jours de France-t adta ki, amely három évtizedig volt jelen a sajtópiacon). De ha mindez a befolyás kevésnek bizonyult, még mindig előjöhetett a pénzével, amely sokakra kivételes hatást gyakorolt.
Nem csodálkozhatunk, ha Serge nemcsak hogy tartott apjától, de beteges félelemérzete alakult ki iránta. Hiszen neki, Serge Dassault-nak még a szakirányú vizsgája sem volt meg abból, amit mindennap csinált! Ráadásul apja halála után – most már a francia ipar egyik kulcsfigurájaként –, 1995-ben elkövetett egy súlyos hibát, amikor a jobboldalon az elnökségért induló két jelölt, Chirac, a család feltétlen híve és Balladur közül nyíltan ez utóbbi megválasztása mellett tette le a voksot. „Ha megválasztanak elnöknek, visszadughatod a seggedbe a Rafale-jaidat!” (a ragyogó vadászgép neve franciául szélvihart jelent) – mondta állítólag ekkor Jacques Chirac. Az elnökjelöltként Chiracból kibuggyant keserűség később valódi elnöki fenyegetéssé vált, s ennek a Dassault cégre nézve jó pár évig meg is lett a böjtje.
Ám Dassault-nak is, mint annyi más neves személyiségnek, pár év múlva megbocsátott a politika. Bár politikai pályája egy helyben topog – csak polgármesterséget tudhat magáénak Corbeilben –, Serge Dassault most már az apja mellé teheti üzleti erényeit. A polgári és hadi repülőgépeket gyártó Dassault Aviation tavaly 3,2 milliárd eurós forgalmat ért el, és akkor még nem is számoltuk a sajtóvállalkozást, a tőke- és ingatlanüzletet, amelyek egyenként is milliárdos forgalommal járultak hozzá a család összbevételéhez. Ám Serge még mindig nem tudott Marcel nyomdokába lépni egy olyan átütő sikerű újsággal, mint hajdanán a Jours de France volt. Valószínűleg innen ered Dassault ragaszkodása a „jó hírekhez” is, ugyanis apja lapjában alig fordult elő olyan „szomorú vagy nehéz eseményről” szóló beszámoló, mint a halál, a háború vagy a politika.
A múlt hét végén adott hírt a Le Monde arról, hogy egy másik nagy francia dinasztia, a nálunk többnyire csak építőipari vállalkozóként ismert, de Franciaországban az első számú tévétulajdonossá lett Bouygues család is beruház a nyomtatott sajtóba. Ha hinni lehet a híreknek, akkor lapzártánk után Párizsban bejelentik, hogy „csekélyke kisebbségi részesedést” vesz a TF1 televíziós csatornát birtokló Bouygues a Socpresse-ből, és Dassault továbbra is „érdeklődik” az elektromos újságírás iránt. A TF1 nézettsége júniusban meghaladta a 32 százalékot, és mint a csatorna szakemberei mondják, ez világrekord a nagy tévétársaságok közt. Bouygues-ék e kivételes helyzetben már megkezdték terjeszkedésüket az írott sajtóban is, és Serge Dassault igencsak élénk érdeklődése kapóra jött: talán a jövőben a viszontvásárlás sem elképzelhetetlen, azaz Dassault részesedést szerez a TF1-ben.
Ám e kedélyes közeledésnek vélhetőleg nem nagyon örül a Lagardere-csoport, a HFM, amelyről úgy hírlik, hogy szintén be akar vásárolni a francia televíziós piacon. A tavaly tavasszal 75 éves korában meghalt cégalapító, Jean-Luc Lagardere örökét zökkenőmentesen vette át Arnaud nevű fia. 1962-ben a Matra nevű cég megvásárlásával kezdödőtt a Lagardere-csoport szárnyalása. Ma már az Airbus óriásgépétől az európai vadászgépekig, rakétarendszerekig mindent gyárt a vállalatbirodalom.
Ugyanakkor a világ médiapiacának is megkerülhetetlen szereplője lett a Lagardere-csoport. Arnaud, a vállalat új vezetője korábban sem rejtette véka alá azt a véleményét, hogy a közeljövőben a Lagardere a tömegkommunikációban erősít, lassan, de fokozatosan meg fog szabadulni ipari jellegű vállalkozásaitól. E folyamat része a tévécsatorna-vásárlás. Az egyik kiszemeltje a fizetős csatornák európai nagy ásza, a Canal+, de a jelölt nem akar kérni Lagardere-ékből. Szóba került a jelenleg állami tulajdonú France 2 is, ha a párizsi kormány végre eldöntené magánkézbe adását. A Lagardere-csoport a hírek szerint attól sem zárkózna el, hogy esetleg mindkét csatornát megvegye. Ekkor teljesedne ki igazából a nagy francia repülőgépgyártó médiamogulok összecsapása most már a magántelevíziózás területén is. A Dassault Rafale-ja Lagardere Eurofightere ellen. Dassault üzleti Falconjai Lagardere óriás Airbusával szemben. Dassault napilapjai Lagardere hetilapjai, majd később Dassault magántévéi Lagardere magántévéi ellen. Felmerül a csupán csak kettőből lehetséges választás réme. S mi történik akkor, ha az egyik felfalja a másikat?
origo.hu
Újabb botrányos pénzügyek derültek ki Magyar Péter testvéréről - videó
