Jövőre a kormány kivetheti a kamatadót

2004. 07. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy tűnik, leporolja a kormány a Pénzügyminisztérium (PM) korábbi, a kamatadó 2005-ös bevezetésével kapcsolatos munkaanyagát. A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy a kormánynak a politikai támogatása is megvan ehhez a döntéshez. A PM tavasszal dokumentációs javaslatot készített elő a kamatjövedelmek megadóztatásáról. Draskovics Tibor ezzel kapcsolatban többször is kijelentette, hogy a kamatadót akár már jövőre is kivethetik. A pénzügyminiszter szerint azért, hogy a közterhek alól mentesülő jövedelmek adóztatásával teljesítményösztönzőbb és igazságosabb legyen az adórendszer. Számítások szerint 10-12 milliárd bevételhez jutna a központi költségvetés a kamatadó révén.
A lapunk által megkérdezett szakértők úgy vélik, hogy a kamatadó bevezetése újabb terhet jelent, tudniillik a lakossági megtakarítások „sarcáról” van szó. A lakossági források valószínűsíthető elmaradása pedig a bankok pénzkihelyezéseit is gátolja, így a vállalatoknak sem juthat elegendő hitelintézeti kölcsön, ami visszaveti a tervezett beruházásokat. Ráadásul a pénzügyi tárca által készített, „forgalomban” lévő verzió lényegében a kamatjövedelmek integrálását javasolja az egységes szja-alapba, míg a nyugati országokban inkább forrásadót alkalmaznak.
Hazánkban a tőkejövedelmek közül a kamatra és az osztalékra 1988-ban vetett ki az állam forrásadót, amely sokáig 20 százalék volt. 1994-ben aztán a kamatadó úgy szűnt meg, hogy az adókulcsot a nulla százalékra „mérsékelték”. Ám az említett, 1994-es állapot csak 1996-ra „normalizálódott”. A kamatok adózása ugyanis a kivételek nyomán csak rá két évre szűnt meg teljesen, amikor az új szja-törvény rendelkezései léptek hatályba.

A kormány tartani fogja az idén a 4,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt, ehhez drasztikus megszorító lépésekre nem lesz szükség – jelentette ki Draskovics Tibor pénzügyminiszter tegnap. Hozzátette: az 1997-ben bevezetett nyugdíjreform következtében ebben az évben az államháztartási hiány a GDP 0,7 százalékával, két év múlva a GDP 1 százalékával lesz nagyobb a járulékbefizetések elmaradása miatt – hangoztatta a pénzügyminiszter.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.