Királynők és pofonok

Tudták, hogy az ókori olimpiai versenyeket, kiváltképpen, ahol az atléták mezítelenül küzdöttek, a nők nézőként sem látogathatták? És hogy a leleményes asszonynép ne járhasson túl a rendezők eszén, a játékok helyszínének bejáratánál egy percre mindenkinek le kellett vetkőznie?
Hát azt hallották-e már, hogy az antik világban mi mindent engedélyeztek a küzdő feleknek a sportszabályok? Csak a harapást, a szemkivájást és a karmolást tiltották… Voltaképpen ez a szokásrend tért vissza 1956-ban a melbourne-i olimpián, a magyar és a szovjet vízilabdacsapat mérkőzésén, ahol a külföldi tudósítók leírásai szerint is mind a két fél „a pofonokkal és a víz alatti csatározással” volt elfoglalva. „A közönség önfeledten élvezte, hogyan vág vissza az elnyomott az elnyomónak.” Mindez és még sok más érdekes olimpiai „sztori” olvasható abban a két, egymástól oly sok tekintetben különböző, valamiképpen mégis összetartozó kiadványban, amelyek az athéni nyári játékok tiszteletére elsőként jelentek meg a könyvesboltokban. A régész-történész Póczy Klára Citius, altius, fortius! című könyve, amelyhez a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként Schmitt Pál írta az előszót, az olimpiai mozgalom alapvető értékeit ismerteti, ahogyan az ókorban, a görögök földjén elgondolták és megvalósították. A Szelényi Károly felvételeivel szemléletessé tett szöveg elsősorban az antik világ sportrendezvényeiben megnyilvánuló erkölcsi törekvéseket hangsúlyozza. De sorra-rendre felemlíti a versenyzők pannóniai kapcsolatait, az ókori küzdelmek hazánk területén ma is látható régészeti maradványait. Természetesen a szerző nem torpan meg a Krisztus utáni IV. századnál, amikor a viadalokat (császári parancsra) betiltották, majd pedig a híres játékoknak nevet adó helyszínt, Olümpiát lerombolták. Póczy Klára, aki az aquincumi múzeumnak volt hosszú éveken át a munkatársa és vezetője, az újkori olimpiai játékokkal is foglalkozik – az ókori eszmények tükörképét látja bennük. Ellátogatott a lausanne-i olimpiai múzeumba s természetesen a budapesti sportmúzeumba is, az e helyszíneken gyűjtött ismereteit is fölvette könyvébe. Karcsú kötete, a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadványa azon gondolatébresztő ismeretterjesztő művek közé sorolható, amelyek nemcsak információkat adnak, de erkölcsi biztatást is arra nézve, hogy az élet minden területén érvényesíteni lehet az olimpiai játékok alapgondolatát. Ez pedig nem más, mint az emberben rejlő lehetőségek és képességek kiteljesítése.
A másik friss kiadvány a franciák híres sportmagazinjának, a L’Équipe-nek a cikkgyűjteményét, valamint a már emlegetett lausanne-i olimpiai múzeum dokumentumait vette alapul, amelyek 2003-ban jelentek meg egy párizsi kiadványban. Híres ember írta ehhez az elegáns albumhoz is az előszót: Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. (Nem hiszem, hogy a magyar fordítót, Bárdos Miklóst kellene hibáztatnunk, amiért oly kevés eredeti gondolatot tudunk kimazsolázni Rogge szövegéből.) A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent szép kiállítású könyv – a rövid és tárgyszerű ókortörténeti bevezető után – kizárólag az 1896 és 2004 között megrendezett olimpiai játékokkal foglalkozik. Méghozzá igen eredeti formában: a korabeli tudósításokból adott válogatással. Amilyen érdekes, alkalmanként olyan megterhelő is e régi idők zsurnalisztikai szokásait felidéző cikkgyűjteményt olvasgatni. (A mai sporttudósítóknak intő jel is egyben: mennyit tud rontani az idő a pillanat ihletésében, a friss élmény varázsában megfogalmazott mondatokon.) A szövegeknél általában többet adnak a könyvet lapozgató embernek a többségükben fekete-fehér fotográfiák. A pillanatfelvételek, amelyek a szenvedések árán kivívott győzelmeket és a fegyelmezetten fogadott vereségeket is megörökítették, nem csak a diadalmas mosolyokat, az akadályokon sikeresen túljutó ember mozdulatainak szépségét. Magyarokat ritkán látunk e felvételeken. Azokra azonban, akiket mégis fölvettek gyűjteményükbe a kötetet összeállító franciák, igen büszkék lehetünk. A pompás kiállású orvostanhallgatóra, Csík Ferencre, aki a berlini olimpián a százméteres gyorsúszás aranyérmese volt, és Zádor Ervinre is, akinek a szovjet Propokovtól elszenvedett fejsérülése Melbourne-ben valóságos közelharccá változtatta a vízilabda-mérkőzést. De jó találkozni e könyvben az ökölvívás zsenijeként emlegetett Papp László arcképével és a Krisztina királynőként becézett Egerszegi Krisztináéval is. A többi magyar bajnokot a kötet végén, a győztesekről összeállított táblázatokban kell keresnünk. Szívet melengető olvasmány ez is.
Nem kétlem, hogy ezeket az első olimpiás köteteket több más is követni fogja a hazai könyvpiacon. Ez a két első nem versenytársa egymásnak, inkább kiegészítője. Utazáshoz, országjáráshoz, hátizsákba, nemzeti azonosságtudatunk ébrentartásához Póczy Klára könyvecskéjét tanácsos választani. „Házi” használatra, könyvespolcok díszeként, a televíziós sportközvetítések szüneteit kitöltő lapozgatásokra a Kossuth kiadványa is megteszi. De mennyire!
(Póczy Klára: Citius, altius, fortius! Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2004. Ára: 980 forint. Olimpiai játékok Athéntól Athénig, 1896–2004. Kossuth Kiadó, Budapest, 2004. Ára: 6990 forint)