Elhangzott a takarodó, újabb pótolhatatlan alakulatától vált meg tegnap a honvédség. Szentkirályszabadján befejezte repüléseit a 87. Bakony Harci Helikopterezred. Az egység búcsúzóul még tizenhat forgószárnyast emelt a levegőbe, és a megjelenteknek demonstrálta, hogy milyen sokoldalúan alkalmazhatók a helikopterek. Bár a személyzet egy része másik alakulatoknál tovább szolgálhat, sokan nem vállalták a költözéssel járó megpróbáltatásokat: kétszázan a civil életben próbálnak szerencsét. A leszálló helikopterek személyzetének jelentős része tapasztalt századosként és őrnagyként vonul nyugdíjba, és sokan arra hívják fel a figyelmet, hogy az ő kiképzésükre fordított milliárdok most kárba vesznek.
Az ezred 1969-ben került Szentkirályszabadjára, miután légi szállítással foglalkozó jogelődjei Kecskeméten teljesítettek szolgálatot 1958-tól. Máig legnagyobb jelentőségű tettüket 1970-ben hajtották végre: a tiszai árvíz által elöntött területekről közel ötezer szerencsétlenül járt embert menekítettek ki. Már ekkor világossá vált, hogy a haderőnek talán éppen a helikopterek azok az eszközei, amelyek a leginkább hasznosak a lakosság szempontjából. Készen állnak a természeti csapások következményeinek elhárítására, de végezhetnek olyan speciális munkákat is, amelyekhez a civil cégek nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel. A magyar katonai helikopterek az elmúlt évtizedekben számtalan építkezésre emeltek be szerkezeti elemeket. Legutóbb Visegrádon a bobpálya melletti felvonó pilonjainak elhelyezésében segédkeztek.
A helikopteresek azonban úgy érzik: a készenlét árát már hosszú évek óta nem fizeti meg a finanszírozásról döntő politika. Miként a honvédség összes repülőeszközének, a szentkirályszabadjai helikoptereknek is rendkívül alacsony a hadrafoghatósága. Hiába képes magyar cég, a Dunai Repülőgépgyár a forgószárnyasok időről időre szükségessé váló nagyjavításának elvégzésére, ha az üzemben tartáshoz szükséges alkatrészek nem állnak rendelkezésre. A rotorlapátok, reduktorok vagy hajtóművek nélküli helikopterek a repülőtér hatvan állóhelyének jelentős részét megtöltik: a béna gépek jellegzetes képet nyújtanak, így aligha véletlen, hogy ezt a szomorú területet csak Jurassic Parkként emlegetik errefelé.
Ahhoz, hogy folytathassák feladatukat, és az utóbbi években egyre gyakoribbá váló árvizek idején megfelelő számban tudjanak segíteni, sürgős lépésekre van szükség – állítják a helyiek. A közepes szállító helikopterek régebbi példányai – a Mi–8-asok, becenevükön minyók – mára elöregedtek, teljesítményük egy meleg nyári napon nem elégíti ki a korszerű követelményeket. Újabb, nagyobb teljesítményű testvéreikre, a Mi–17-esekre is ráférne némi korszerűsítés, mivel jelenleg csak rendkívül korlátozottan alkalmazhatók éjjel. Ha a Mi–8-asok kiesnek, a jelenleg alig maroknyi Mi–17-esek számát is növelni kellene: az angol repülőgépiparral megtámogatott orosz gyártó rövid határidőre vállalná a szállítást, de a szentkirályiak attól tartanak, hogy a drága Gripen vadászgépek részleteit nyögő védelmi költségvetésben erre aligha találnak most pénzt. Összehasonlításképpen megjegyzik: a svéd gép légi utántölthetősége miatti pluszköltségek több tucat Mi–17-es beszerzését fedeznék. Márpedig ezeknek az eszközöknek békében is hasznát veszi az ország – teszik hozzá.
Bizonytalanság övezi a Mi–24-es harci helikoptereket üzemeltetők jövőképét is. Az oroszok által csak krokodilnak vagy repülő lőszeresvagonnak nevezett, félelmetes küllemű gépek nem felelnek meg a korszerű igényeknek, műszerezettségük és fegyverzetük elavult, személyzetük éjszaka nem „lát”, és egy potenciális ellenfél korszerű rakétákkal könnyen lelőheti őket. Miután a modernizációra indított visegrádi együttműködés kútba esett, most a nagyjavításokért felelős magyar cégre vár a megmérettetés, ám végső döntést még erről sem hoztak a Honvédelmi Minisztériumban.
NDK-s helikopterek a honvédségben. A Dunai Repülőgépgyár hétfőn adja át a honvédségnek a cégnél nagyjavított első Mi–24P típusú harci helikoptert. A gépet eredetileg a keletnémet nemzeti néphadsereg (NVA) használta, majd Németország egyesítése után több társával együtt ajándékozták Magyarországnak. A keveset használt forgószárnyasok tíz évet várakoztak a szentkirályszabadjai reptéren, amíg döntés született felújításukról és használatba vételükről.
Eloltották a hatalmas soroksári tüzet
